A múltkor már írtam valahol, hogy egy-egy pillanatra elkapott a tapasztalás: nem vagyok azonos a testemmel. Akkor megfogalmazódott a vágy, hogy milyen jó lenne ezt nem csak pillanatokra, hanem hosszabban, végleg tapasztalni!
Tegnap óta egész hosszú időkre úgy élem meg, hogy egy belső lény vagyok, aki ebben a testben lakik, használja és irányítja azt. Sőt ha akarom, akkor szándékkal is elő tudom hozni ezt a látás- tapasztalás-módot. Csak akarnom kell és ismét így tapasztalom a test és magam közötti kapcsolatot.

Ült, hallgatott, jólesett a csend. Ezt nagyon könnyen megszokta, a nyugalmat, a természet hangjait.
Eszébe jutottak a tegnapi történések, mikor visszatért a városba ahol az élete nagy részét leélte.
Furcsa volt a zaj, az autókból kiordító zene, az utca lármája. Bántotta a fülét a harsányság.
Nem ment volna a városba, de a nénjét vitte kivizsgálásra.
Nagyon hiányoztak a barátok, azok, akikkel szerette a nagy beszélgetéseket, nevetéseket, kirándulásokat. Azt hitte majd hiányozni fog a város, de ezt nem érezte, csak az emberek hiányoztak.

Egy gyönyörű szép országban élünk, amelynek megannyi szépséges csodálatos szeglete van. Itt a nyár, hív a természet, a szebbnél szebb kirándulóhelyek, városlátogatások, kulturális, vallásos, tudományos, szórakozási lehetőségek sokasága.

Mindent megengedek magamnak.
Megengedem magamnak hogy mindent megengedjek magamnak.

Sanyi módszer. ;)
Amit kizárunk,vagy tulzottan sajátunknak vélünk az nincs a helyén.
Elöbb utóbb bajt csinál.
A mostanában zajló összetüzések is ebböl adódtak.
Ki ki vette a magáét,én is az enyémet,és aztán csendben bontogathatta a kis
,,csomagját".

A korlátainkat saját magunk építjük.
Pl.félelemböl.
Szerintem a félelemböl ágazik a megfelelni akarás,
és a megfelelni akarásból sok sok emberi játszma.
(ez volt az én csomagom) ;)