Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Kedves Hermess
2009. november 08. vasárnap, 15:14 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Osztom a véleményed.

Skorpiót én is így látom.

Telve van haraggal, fusztrációval. Megértem a kifakadásait is. Voltam kamasz. Én akkoriban éltem át hasonló lélekfájdalmat és kitöréseket, mint amit most élhet. Akkor segítséget kaptam, hiába toporzékoltam. Nem az a megoldás, ha rácsapunk, még párat. Türelem, meg szeretve nevelést kaptam a barátnőmtől, aki most közel 50 éves, de ha ő nincs akkoriban ott, és a legnagyobb hisztim alatt is, úgy kezelt, hogy meghallgatott, aztán elmondta mit látok rosszul, merre lenne a helyes irány, nos, szerintem nem itt tartanék. Nem vádaskodott, meg nem is bántott. Bántással, csak újabb bántást ért volna el, és akkor soha sem fogtam volna fel, lehet másképp is élni.
Valamint, mindenki azt kapja valahol, amit kiad magából. Voltak vitáink, de mikor értésére adtam, hogy nem bántani, támadni akarom, nem haraggal viszonyult hozzám, akármit is írtam neki. Szeretetet adott. Márpedig, ha valaki tud szeretni akár engem, akár mást, akkor ezt elérheti bárki nála, aki tudja, hogy szavaiban mi rejlik és elfogadja, oké, most ezt éli, de attól még nem kell nekem sem támadni. Ha normálisan közelítesz valakihez, akármi is zajlik benne, normális lesz a reakciója is.

Bajban van, igen nagyban.

Mi annyit tehetünk, amit tudunk, megosztunk vele, nem csatával, hanem csak a véleményünk elmondásával. Aztán ha akar, változtat, ha nem, hát nem.

Nem kell együtt érteni vele, se mással ezen az oldalon, csak kezelni a dolgokat úgy, ahogy mi a legjobban tudjuk. Hisz mindenki önmagából kiindulva tapasztalhatja, hogy a tőle telhető legjobb, legbeváltabb módon fog neki a problémáknak.

Amit tanulnunk kell: hogyan rendezzük ezeket a vitákat? Hogyan látom meg miben és meddig segíthetek?

Amire itt jöttem rá: azonosítjuk az embert a közlési módjával. Még csak nem is vesszük a fáratságot, hogy mögé nézzek, ki lakik benne? Mi a motivációja? Agresszív viselkedésnek mi az ellenszere?

Lehet, hogy csak félelmében, fájdalmában üvölt.

Mikor a mandulámat kivette a doki 11 évvel ezelőtt, emlékszem, úgy bírtam ki, hogy felhergeltem magam, most felállok és úgy "tökönrugom", hogy megemlegeti. A doki végig türelmes volt. Volt kb.:70 éves, áradt belőle a jószándék, meg az együttérzés. A műtét után meg akartam neki köszönni, de nem jött ki szó a torkomon. Aztán jött, ápolt 1 hétig (borítékot nem kapott, nem is volt rá pénzem). Én sem voltam rosszabb ember, mint más, de ami fájt, ezt hozta ki belőlem.

Úgyhogy arra kérek mindenkit, a közlés módját csak másodlagosnak tekintse. Ne álljon le "verekedni". Lássa meg az embert mögötte. Ez az igazi elfogadás.

Szerintem