Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
AloeViki képe
Szia Kedves Erika! :) Vitába keveredni semmiképpen nem fogunk, é
2009. november 05. csütörtök, 13:09 | AloeViki   Előzmény

Szia Kedves Erika! :) Vitába keveredni semmiképpen nem fogunk, és győzni sem szeretnék. :)
Én így élem az életem, ebből adódik, hogy másképpen nem tudok írni, kifordulni pedig nem akarok önmagamból. Az tény, hogy nem vagyunk egyformák, de ettől szép a világ. Véleményem szerint nem az a lényeg, hogy megértsük egymást, hanem, hogy elfogadjuk. Mindenkinek nem felelhetek meg, és nyilván nem is akarok.Elképzelhető, hogy olyan is van, akinek tetszett az írásom, mint ahogy ezt ki is nyilvánította. Én is olvastam itt sokmindent, ami nagyon távol áll tőlem, de számomra mind nagyon hasznos volt, mert tanultam belőlük. Én mindentől és mindenkitől tudok tanulni. És azt gondolom, hogy attól, hogy valaki más mint én, attól még nem rosszabb vagy jobb. Lehet, hogy túlmisztifikálom, én nem így látom, hisz ezek mind tapasztalatok, vagyis valós dolgok. Úgy érzem, ha már egy embernek mondanak valamit a szavaim, akkor már megérte leírnom. :)
Még valami eszembe jutott. Az előbb olvastam itt pár beírást a fekete mágiáról, az indigó gyerekekről, a reinkarnációról, amik nem éppen a hétköznapi kategóriába sorolhatók. Talán ezért bátorkodtam ezekben a témákban írni.

Köszönöm az építő kritikát!

Legyen nagyon szép napod!

Viki

Hitem hegyeket mozgat meg és csodákat teremt

http://aloeviki.blogspot.com/

http://tundernaploktitka.blogspot.com/