Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Nagyon szép
2009. október 27. kedd, 11:33 | Karmatörlő (útkereső)   Előzmény

Hermess, ez nagyon szép, kerek egésznek és valóban nálad néz ki így. Nagyon kompakt, sok hívószóval, ami hozzákapcsolódik az olvasmányokhoz.

Az okfejtésed a "hiszem, ha értem" alapbeállítottságodat tükrözi.
Nem tudom, hogy hány embernek tanítottad már meg, hogy előbb a megértés és utána bármi más.
Á-Á.

Az elfogadásnak nem feltétele a megértés. A viszony éppen fordított. A megértésnek a feltétele az elfogadás.

Az elfogadás feltétele a megengedés. Meg kell engednem a létét, meg kell engednem, hogy olyan legyen, amilyen. Ha megengedem, hogy olyan legyen, amilyen, akkor elfogadtam. Amit nem tudok elfogadni, aminek a létét nem engedem meg, az számomra nem létezik. Elfogadás nélkül nincs miről beszélni, amit nem tudsz elfogadni az nem létezik, sem megvizsgálni, sem megérteni nem tudod.
(Szeretem az egyszerű dolgokat, de az nekem túlságosan egyszerű, hogy a megértésnek mindössze két lehetséges útja van, de az talán nem ide tartozik.)

Az elfogadáshoz nem kell semmi más csak a megengedés. Az elfogadásnak pont az a lényege, hogy semmiféle előfeltétele nincs, csak meg kell engedned a létét és kész. És, amit nem engedsz meg, az nem is létezik, azt el sem fogadhatod.
Megengedés.
Megengeded úgy, ahogy van. Kész.
Nincs semmiféle viszonyulás és előfeltételezés, vizsgálódás. Olyan amilyen.
Elfogadom.
Szerintem ez az a frekvencia, amit feltétlen szeretetnek hívnak.

És az elnevezéssel azonnal összezavarják az embereket, akik úgy tudják, hogy jófiúnak és jókislánynak kell lenni, csakhát tényleg nem tudnak mindenkit feltétel nélkül szeretni. Ez végtelenül nagy romboláshoz vezet a világunkban. Ezért következetesen elfogadásnak hívom, mert így egyértelmű és nem kell magyarázkodni.

Az elfogadás nélkülünk nem létezik. Mi fogadjuk el és a saját univerzumunkat éljük. A létünknek a feltétele, hogy az alkotóink elfogadtak bennünket, ezért az elfogadás frekvenciája eleve bennünk munkálkodik. Így kapcsolódunk a nagy egészhez. Velünk és általunk, velünk együtt létezik.

A kérdés, hogy ezt mennyire tudjuk megélni?
Számomra nem szükségesek olyasféle feltételek a megéléséhez, amiket írsz, Hermess.

Nyitott szívvel, nyitott szívcsakrával élni, ennyi az egész. Ehhez semmi más nem kell, csak odafigyelés és éberség. Ehhez nem kell varázsgyakorlatokat csinálni, nem kell meditálni, hosszasan előkészülni és elmenekülni a világtól arra a néhány percre, amíg sikerül. Az egész iszonyú görcsösen hangzik. Mintha az olyan bonyolult lenne. Nem az.

Bízni kell mindabban, ami történik velünk, és tudnunk kell, hogy minden, de minden felmerülő akadályt könnyedén veszünk. Valóban, ha begörcsölünk, akkor nem nyitott a szívcsakránk. Csak, ha begörcsölünk, azt vegyük észre és nyissuk meg a szívcsakránkat és minden kisimul. Akkor elénk jön a leghétköznapibb, a legnehezebb és a legváratlanabb probléma megoldása is. Csak el kell tudni fogadni.

Szegény egó, már megint az egó.
Az egó nem zárt le semmit. Az egó a határain belül tud mozogni és természetesen egyesülni is tud a tudat többi részével. A leszületés aktív memóriavesztése zárja el az utat önmagunkhoz, ez nem az egón múlik. Hogy mégis visszataláljunk önmagunhoz, ahhoz minden velünk van, százféleképpen belénk kódolt a tudás, csak az egónak ezekhez nincs szabad hozzáférése. Jelzéseket kap, állandóan, folyamatosan, ha odafigyel ezekre, visszatalál önmagához.

Az egó játékszer, a lélekfejlődés játékszere.
Bújócskáznak vele.
Kitörölték az aktív memóriáját, ugyanakkor a tudatalattiban a lélek összes tapasztalata, az abból származó gondolatminták és lenyomatok, viselkedésminták ott munkálkodnak. Az, hogy mit és hogyan élünk meg, az igen nagyon kis részben az egó, a jelenbéli leszületésünk tapasztalatain múlik, a megéléseink zöme a tudatalattinkban futó programjaink szerint történik. Ezek a programok természetesen nagy tudatossággal átírhatók, átprogramozhatók, és meglehetősen könnyű kellemetlen eredményeket hozó rutinokat előállítani.

A helyzet kábé olyan, hogy az egó hátul összekötözött kézzel és megkötözött bokával kánkánozzon. Mert tud kánkánozni. Nagyon érdekes és izgalmas feladat. Jót nevethetünk az állandó hasraeséseken. Előbb utóbb csak sikerül megszabadulnia kötelektől és szabadon táncolni.
Nos, mi most éppen ott tartunk, hogy eloldozták a köteleket, csak még az emberek zöme nem vette észre, akinek felhívták a figyelmét rá, azok nem hiszik el vagy kétségbeesve kérdezik, és mi lesz most? Ahelyett, hogy megdörzsölnék kezüket és lábukat és nekiállnának táncolni.

Olyan a helyzet, mint az elefántoknál, akiket bébikorukban megkötöznek, és felnőttkorukban sem szabadulnak meg a kötelektől, pedig már nagyon régóta könnyedén elmehetnének, a kötelektől már könnyedén megszabadulhatnának. De nem. Mert mélyen bevésődött.

Vagy mint a Nikita című filmben volt. A lány a börtönben eltöltött évek után az első szabad napján kétségbeesve menekült haza, a jól ismert börtönbe.

Természetesen kell meditálni, kell tisztítani, hihetetlen nagyerejű tapasztalás. Szükség van rá. Valóban meg kell tisztulnunk az összes korlátozó mintánktól és energia béklyóktól. Szükség van arra, hogy megtapasztaljuk önmagunkat, hogy felfedezzünk az univerzumunkat és folyamatosan tágítsuk a határainkat. Mert a világunk végtelen és határai vannak. A tudatosságunk a határa.
De a hétköznapokban is élni kell, és abban az esetben, ha szakadék van a két világ között, az könnyedén meghasonláshoz vezet, idegennek élhetjük meg, valami olyasminek, ami tőlünk, hétköznapi emberektől nagyon távoli. Pedig nem az.

Egyszerű praktikákkal be kell húzni a mindennapokba ezeket az energiákat és néhányszori karbantartás mellett állandósítani lehet. Az, ha megtanulunk nyitott szívvel élni, akkor a két állapot közötti átjárót folyamatosan nyitva tartjuk. Szerintem csak ennyi a feladatunk.

Nem érdemes olyasmivel frusztrálni magunkat, hogy mindenkit feltétlenül szeretni kell. Ez fogalmi zavar. Csak mindenkinek meg kell engedni, hogy az legyen, aki. Olyannak elfogadni amilyen. Kész. Ez nem szeretet, ez elfogadás.
Nem kell mindenkit feltétel nélkül szeretni. Hiszen a szeretetnek nagyon sokféle minősége van és nagyon sokfélét tartalmaz. Nekünk emberként nem kell mindenkivel törődni, azzal kell törődni, aki, ami szembe jön velünk. A törődés a szeretet elengedhetetlen része. Csak óvatosan ezzel a szeretettel.

Nálam így áll össze.

Szabó, nem akarsz egy topicot nyitni a szeretetről? Biztosan sok hozzászólás érkezne. Jól kiokosodnánk a szeretet összes minőségéről.