Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
hermess képe
Jó, akkor itt lehet klubtagságra jelentkezni ...:)
2009. október 21. szerda, 15:03 | hermess   Előzmény

Ez is nagyon találó, amit írtál... De igaz, hogy a hormonokat nem lehet kicselezni, csak egyre kisebb a jelentőségük. Mármint az ilyen jellegű szenvedélynek, mert megtanuljuk, hogy múlandó értékű.

Viszont azzal, hogy fölébük kerülünk, a hangsúly feljebb tolódott - még megmaradt az a választásunk is, hogy ha úgy döntünk, és a hormonok is úgy akarják - fülig beleereszthetjük magunkat egy szerencsés konstellációba... Tehát ennek a "megszelidülésnek" elvben nem azt kellene jelentenie, hogy már nem vagyunk képesek szenvedélyesen szeretni... Ellenkezőleg, a jelen pillanatot sokkal intenzívebben lehet megélni. Itt jön be talán az, hogy már nem magához a szenvedélyhez ragaszkodunk, hanem inkább a Lélektársunkhoz, akivel éppen közösen tanulunk. A szerelmi vágy / feltétlen szeretet arány változik az utóbbi felé. Az előbbit tudatosan vissza lehet erősíteni, de csak ha alapból működik a vonzás.

Vagyis minél előrébb tartunk, annál inkább nehéz, ahogy írod, hasonló rezgésű partnerre lelni. Mert annál ritkább, több idő bevonzani, ezért annál nagyobb kincs, még inkább megbecsüljük. Tapasztalatom szerint kulcsfontosságú tényező az egósság mértéke, amire az önzésből és az érzelmi stabilitásból lehet leginkább következtetni. Ez meg nem más, mint tudatossági szint, amiről már rengeteget blogoltunk.

Van kedvetek megfogalmazni, hogy ki lehetne klubtag a mi virtuális klubunkban?
-------------------------------------------------

Hja, utólag írom hozzá, csak később esett le. Valaki azt írta a szeretetről itt a blogokban, hogy döntés kérdése... Igaz, de csak egy bizonyos szint fölött. Alatta hiába is akarnánk szeretni, megbocsátani...

Akkor viszont még inkább igaz, hogy a szerelem nem döntés kérdése... De csak addig, amíg valami magasabbrendű tudatállapotot meg nem tapasztalt valaki, meg nem tanulta azt rendszeresen elérni. Addig a szerelem maga az áhított módosult tudatállapot.

Ha már a szerelmen kívül is van más tapasztalás - innen kezdve mintha a szerelem is döntés kérdésévé válna:

- Becseréljük e a szeretet igényét, melegségét, nyugalmát egy lábremegős szerelmi vonzalomra?

Az előbbi és az utóbbi határai szerintem ugyanazok.