Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
De még mennyire!
2009. október 16. péntek, 10:55 | Névtelen (útkereső)

Szerintem mindenkiben ott van egy bizonyos szinten. Van aki elfolytja, van akinek ez nem megy. Én sokáig csak azt éreztem, hogy van bennem valami, de azt ki nem engedem a világ minden kincséért sem. Ettől aztán olyan merev lettem mint a vincseszter. Vannak akik megélik, vannak akik megpróbálják minden áron elföldelni. Némi élettapasztalat, jóga, NLP és Hellinger és társai folyamatosan felszedték ezeket. Én csak félúton jöttem rá mi történik. Jó, persze én nem háborúkat akartam szítani, embert ölni, vagy macskát kínozni. Sőt, bennem jószerivel még az egészséges szúnyogagyoncsapási reflex is csak soká fejlődött ki. Valahol az az érzésem, hogy sokszor a nagyonpacifisták, nagyonállatvédők, akik már átesnek a ló túloldalára pont a saját ösztöneiket próbálják ezúton megzabolázni.
Mint ahogy a "vadállatok" is valahol a gyerekkorban elfolytott, szülők által lebetonozott ösztönöket engedik ki később és lesznek brutálisak.
Azt nem tudom, hogy mi van azokkal akikkel már kicsi gyerekkorukban sem lehet mit kezdeni, akik 20 év börtön után is mosolyogva nyilatkozzák, hogy ha kimennek vérben fognak fürdeni. Épp nemrégiben láttam egy ilyen amerikai tanulmányfilmet.
Most már így érett fejjel tudom, hogy a sport nem véletenül költözik az ember életébe és nincs annál szebb mint amikor az ember már rájön arra, hogy mit "csinál" és pl. egy fal közepén az áthajlásban a sziklába préseli ennek az erejét. Szép transzformáció :)
Bírom egyébként az olyan népeket, ahol az ösztönerő felszabadítást pl. tányértörő rituálékká alakították. Van egy haverom egy dagadt görög dög (ahogy ő nevezi magát) annyi decibellel teniszezik, hogy egyúttal a sátorban levők összes vesekövét összetöri. És egy mosolygós kiegyensúlyozott családapa.
Asszem, a korom előrehaladtával a maradékot kénytelen leszek meditációban feloldani. :):)

Kellemes napot nektek!

Hédi