Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Az önismereti tanfolyamról
2008. április 10. csütörtök, 19:00 | Andesz (útkereső)

Kedves Sanyi!

Régóta nem találom a helyem a világban. Kiskorom óta arra vártam, hogy a szüleim - úgy éreztem, hogy a szüleim és a testvéreim nem igaziak - 18 éves koromban bejelentik majd, hogy örökbe fogadtak, amikor kicsi voltam.
Ez nem így történt, s látható jelei voltak annak is, hogy egyre jobban hasonlítottam apámra, külsőleg és belsőleg is:(

Mind a mai napig keresem az élet értelmét, hogy miért szakadtunk ki az egységes egészből, ahol jó volt nekünk.
Sok könyvet olvastam, jártam már kineziológusnál, spirituális gyógyítóknál, elvégeztem az agykontrollt, hogy az elhatalmasodott kedvtelenségemet, depressziómat, életgyűlöletemet valahogy kezeljék.

Minél több ismeretet szereztem ezen a téren, annál bizonytalanabb lettem. Az önismereti tanfolyam után ez csak tovább fokozódott.
Percenként tudnék sírni, eldobni az életem, de tudom, hogy az öngyilkossággal csak egy újabb ugyanilyen élet kezdődne, ugyanezeken a dolgokon kellene átesnem, de én mégegyszer nem akarom ezt újra átélni. Másrészt meg a szüleimnek, testvéreimnek, barátoknak sem akarok fájdalmat okozni.

Visszatérve, a tanfolyam után csak tovább nőtt bennem a bizonytalanság, hogy ha ennyiféle elmélet, gondolkodásmód, elv, tanítás van, semmi biztosat nem tud senki, szubjektív az egész, amiről innen is, onnan is kapom az infókat, akkor változatlanul fennáll a bizonytalanság érzésem, és még mindig nem kaptam megoldást arra nézve, hogy hogyan tudnám elfogadni az életet, a gonoszságokat, az igazságtalanságokat.

Nem tudom, mi tévő legyek. Gondolkodtam egy zarándokúton, de a problémák ott is jelen vannak, magammal vinném, nem lehet kitörölni, elmenekülni előlük.

Több szakmám van, kerestem önmagam, mindig azt tanultam, ami éppen érdekelt.
Egyikhez sem értek igazán, ezért nem is helyezkedem el bennük, mert a tanulás, vizsgák során rájöttem, hogy egyikben sem találom meg magam.

Nem tudom, hogy mi lenne a megoldás. Továbbra is keresem magam, az utat, csak mennek ezzel az évek, s egyre mélyül a depresszió, az érdektelenség (minden nap eszünk, iszunk, testedzünk, olvasunk, beszélgetünk, nézelődünk - de semmi több, mindez nem nyújt semmit sem!).