Elfogadod Önmagad?

Kedves Kuruc!

Köszönöm szavaid, és "tolmácsolásaid". Sokszor hasznos ez nekem, és nagyon sokat segít, mert tudom, még tanulnom kell a kommunikációt. Egy olyan nyelven tanultam a szellemi tanításokat, amely jócskán fordításra szorul. De észrevettem, hogy éppen ebben van a tanulásom. És hihetetlenül sokat segít, ugyanis, ha sikerül alkalmazkodnom egy adott helyzethez, emberhez, és úgy "tolmácsolni" a mondanivalóm (miben nyilván ott a tudásom és a tapasztalataim) hogy az valóban segítség, akkor megéltem a szeretetet.

De sokszor szembesülök azzal, hogy nagyon szeretném, ha látná, amit én, de nehezen találok a közös hangra. Még nehezebb ezt egy közösségben és az Élet most egy nagyon klassz feladat elé állít, amelyben ezt kell gyakorolnom. Tudom, hogy dolgom van vele, és élvezem. De még sokat kell tapasztalnom, hogy igazán jól működjön.

Ezért hálás vagyok mindenkinek, aki segít, és nem a sikertelenségeimet látja, azt, amit még nem jól "tolmácsolok", azt, amiben még ott a türelmetlenségem, az érzelmi reakcióm, esetleg ítéletem. Mert az a tudás, amire beavattak, megmenti a világot. Ezért az egyetlen és legnagyobb igazi szándékom, amely olyan erős, hogy életben tud tartani az, hogy minél tökéletesebben megéljem és megoszthassam ezt a tudást. Tudom, hogy mások is ezt tanulják, és ezek a tanulások kiegészítik egymást.

És tudom, hogy valójában csak a szeretet áramlásában áramló információk épülnek be, találnak a szívbe, nyílnak és virágoznak ki másokban is. Ezért van, hogy az egyetlen valódi tanulásunk, bármit is élünk a szeretet megélése (a hogyan), és másoknak is ezt adjuk át. Ez a mai ember feladata: hogy megtanulja a szeretetet tudatosan működtetni a világában.

Annak, hogyan éljük ezt meg, törvényei vannak, amik segítenek az elménket a karmesteri székbe ültetni, hogy az egót vezényelje, és ne fordítva. Valójában ez az utunk: a belső változás, átalakulás útja. Mert a mikor már képesek vagyunk megélni a szeretetet azt látjuk, hogy a dolgok csak vannak, élnek, és minden jó.

Az egyik ilyen törvény, hogy ne arról beszéljünk, mit nem csinál jól a másik, vagy mi. Mert ezzel valójában semmit sem teszünk. Nem építünk, nem ösztönzünk, nem erősítjük a működést. Persze az is egy beavatási szint, amikor szembe kell tudni nézni mások kritikáival (egójával) és meg kell tanulni kezelni. Ez pedig arról szól: 1. mi magunk nem reagálunk érzelmileg (mert az a mi egónk) 2. a kritikával végső soron nincs dolgunk, mert mi akkor és azt éltük, amire éppen képesek voltunk. A dolgunk csak annyi hogy továbblépünk. Megbocsátjuk magunknak ha kell amit felismertünk, és ennyi. Mert az hogy a dolog legközelebb jobban működik-e, csak legközelebb derül ki. Ezért az agymunka tök fölösleges. Ezt még sokan nem értik ezen az oldalon. (Ez már kritika :)

Szóval szerintem sokkal jobb arról beszélni, mi hogy működik, és esetleg megerősíteni valamit, szólni ha valami zavar minket, és mellőzni a kritikát, és a másik "vizsgálatát", a szándékot, hogy "segítsünk".

Valójában segíteni is kétféleképpen lehet: szeretettel vagy/és más motivációval. De azt hogy mindig szeretettel éljünk elvárni magunktól teljesen felesleges, az is csak az ego csapdája. Ezért van hogy végső soron a gondolat-nélküliség, a feltétel nélküliség a szeretet.

Nem kell bocsánatot kérned, (egy bizonyos tudatszinten), a bocsánatot mindig önmagunk gyakoroljuk. Mert bocsánatot nem adhat más másnak, és az ő dolga h valakinek meg tud e bocsátani. Mindenki csak magának tud megbocsátani, és másnak bocsánatot adni. De az adás is az ő tisztaságáról, szeretetéről szól. A másik nem lesz tisztább a bocsánatától egy jottányit sem. csak ha maga meg tud bocsátani magának... :)

Ha megérted hogy csak annyi a lényeg, szeretetet élsz-e meg egy tettben vagy nem és hogy mindig csak az adott pillanatban lehet ezt és mindig csak megélni, megérted, miért nem fontosak már ezen a szinten a szavak, és miért kell egyszerűen elhagyni a múltat minden pillanatban.

Egy idő után már a tanulságot sem kell levonni. A szeretet tanulságot sem von le. A szeretet van a dolgokban és megtapasztalható. Mindenki máshol tart, és aki szeret, elfogadja ezt és szeretettel szemléli azt is, amikor valaki az egóját éli valamiben. Ugyanígy saját magát! Ez a megbocsátás, ez a szeretet, ami átemel a problémákon, és kiemel az ego karmaiból. Gyakorolni kell.

a Sáv-váltásról:

Azt tanultam és tapasztalom: a tanulás két úton zajlik: az egyik a tudatosodás útja, amiben vannak a felismerések, a megismerések, az önismeret, a világ működésének ismerete, az elemzés, a fejlődés, a szavak, a tettek, a disszertációk, a dimenziók, az energiák tudatosítása, az okok fejtegetése. Ez tisztánlátás tanulásának ösvénye. Hogy olyannak lássuk végre a dolgokat, amilyenek.

A másik ösvény a szeretet, a bölcsesség tanulása. Ez csakis a tapasztaláson keresztül és csakis az adott pillanatban (pillanatokban) és csakis megélhető élmény. Nem lehet leírni, nem lehet kifejteni, csak átélni lehet. Nem lehet kielemezni, mert teljességgel egyéni élmény. A megélésen keresztül működik. Ezért aki már teljességgel a szeretet szintjén működik, az nem gondolkodik. csak megél, de szeretettel él meg.

Ehhez szükséges a tudatosság, a tisztánlátás képessége is. Ezért a tanulásunk, az utunk. De a végén már csak élni kell. Csak máshogy, mint eddig.

Neked is sok sikert és örömet az utadon!

Bach mondata nekem is a kedvenc mondatom. Az elengedés bölcsessége. Nagyon magas szintű tudatosság, ami arról szól, végső soron mindenki a maga valóságát teremti meg. És mindenki csak a magáét élheti és láthatja teljességgel át. És ezért a szó már nem a szeretet megélése, hanem csak formai kivetülése az egyéni megélésnek. Csak annak a számára igaz, aki igaznak ÉRZI.

Namaszte