Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Jogos
2009. szeptember 10. csütörtök, 14:00 | Nagy Edit2   Előzmény

Oké, Péter, jogos a két pont!

Azért nem írtam konkrét példát, mert igazából nem tudok. Tudom hülyén hangzik, de a szó szoros értelmében még eddig nem hagyott el senki. Olyan volt, hogy vége volt, egy-egy rövidebb kapcsolatomnak, de azoknak úgy lett vége, hogy akár folytatódhatott volna is tovább, még valameddig csak egyszerűen egyszer csak nem kerestük többé egymást.
Ezeknél a kapcsolatoknál egyébként soha nem vállaltam teljesen magamat, egyébként meg tudtam, éreztem, hogy nem hozzám való, és bár volt, hogy komolyan szerelmes is voltam, inkább megéltem azt, mintha elhagytak volna, vagyis magamban lezártam a kapcsolatot, és megéltem annak fájdalmát, már amilyen szinten akkor erre képes voltam.
Igazából a mai napig ezen nem is gondolkodtam, hogy most akkor ő hagyott el engem, vagy én őt? (Két ilyen eset volt egyébként)

Egyébként minden "szakítás" komolyan megviselt, még az is, amikor én hagytam el valakit, pedig már régen nem is szerettem. Akkor még nagyon nem tudtam elengedni, elfogadni a változást.

Így korrekt, Kedves Péter?