Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
ok okozat
2009. augusztus 30. vasárnap, 19:56 | pajkos

Olvasva a témát az ok-okozat jutott eszembe, és azt gondolom ebben áll a válasz.
Mi okból történik a hazudás? Erre csak konkrét esetben lehetne válaszolni, és úgy, hogy a hazudót megkérjük tárja fel. Ezt otthon a gyerkőccel lehet gyakoroltatni, ha szeretettel, őszintén beszélgetésre hívjuk. Így kialakítható egy önismeret, és akkor tudatosul benne, hogy az esetek 98%-ában felesleges hazudni. A következmények lehetnek kellemetlenek, de a hazudozás csak súlyosbítja a helyzetet.

A halálbüntetés sem eléggé visszatartó, mert vannak profi hazudók, és vannak betegek, akik nem is tudják, hogy hazudnak. Így nincs az a bíró aki felelősséggel így ítélne.

A törvény nem nevel, ítél, vagyis egy mérce szerint. Félelemből lehet visszatartó, de csak bizonyos típusú embereknél.
Egyébként tárgyaláson felesküdtünk a keresztre az igazmondásért, ma erre csak emlékeztetnek, és bizony hazudozunk, mert a bíró még akkor sem büntet ()erre van törvény) ha hazudik valaki. Csőd az egész, és az nyer sokszor, aki profi ebben. Országunk is ezért áll itt.

A felelősség is megmagyarázható.gyakoroltatható, főleg annak tükrében, hogy tévedéseket orvosolni kell, a károkat helyrehozni. Minden fenyegetés, verés kényszer, és mivel nem a gyermek bensőjéből fakad, nem elég hatékony, sőt a tiltott gyümölcs édességét is okozhatja.

Összefoglalva ennek nem sok hatása lenne, bíró nem tudna ezt megítélni, hosszútávon gátolja az egyén és társadalom fejlődését, mert kevés ember nem hazudik. A kegyesnek nevezett hazugságok sokszor szükséges rosszak.

A családon belül kell megtanítani a bizalmat erősítve, hogy tévedni emberi dolog, de az okozott károkat felelősséggel helyre kell hozni, valamint azt, hogy van bocsánat, amit kérésre illik megadni.