Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Aditi képe
Fogadd el a hiányt!
2009. augusztus 19. szerda, 23:12 | Aditi   Előzmény

Szia!

Csak viccelsz, vagy nem tudod, mit jelent ez a szó? Nem baj, csak nem értettem... Oszd meg velem, kérlek...

A kérdésed éppen időben érkezett. Egy olyan napon, amikor konstatáltam, megváltozott bennem a kép a múltról. Ezért nem mindent élek meg úgy, ahogy akkor írtam róla... Érdekes, nem?

Rájöttem, hogy annyira összekevertem magam a volt párommal, hogy szabályosan KICSERÉLTEM maga, a nézőpontom, a véleményem, az övével...

De ennek nem a szerelem volt az oka, illetve az csak olaj volt a tűzre. Ennek az volt az oka, h a tanítómnak tekintettem és hogy egy fikarcnyi önbizalmam sem volt. Még abban sem bíztam, amit a szívem legmélyén éreztem igaznak...

Azt hiszem most már eltelt elég idő, hogy újra elkezdtem látni: ki is vagyok én? És mit is jelent számomra a szerelem.

A történetemben el kell tudnom választani a dolgokat egymástól, ami nem könnyű. Az odaadásomat nőként az odaadásomat tanítványként -tól. A szerelemben való természetes oda-tartozás érzést, az ős-félelmem szülte ragaszkodástól, ami végül tönkretette a kapcsolatunkat...

Ezeket azért írtam le, mert biztos vagyok benne, hogy sokaknál hasonló a helyzet, hogy összekeverednek a megélésekben ezek a dolgok, és az ember hajlamos azt hinni, a szerelem az oka a ragaszkodásának, pedig nem is... és ez nagyon nem mindegy...

A hiányérzettel kapcsolatban éppen ott tartok, hogy kezdem elfogadni. Bár kerülgetnek férfiak, és valami hihetetlen éhséget érzek a szeretetre, a gondoskodásra, egy társra, a szexre, a szerelemre..., mégis egyik sem az igazi, érzem, nem az, amit keresek, és azt is érzem, hogy nem igazán tudnék most mit kezdeni velük. Feldolgozni valóim vannak, kirezegni-valóim, ami nélkül nem lehetek én én, ami nélkül nem lehetek jó társ.

A hiányt a szeretet oldja fel, az elfogadás, az, hogy, bár nagyon nehezen engedtük el egymást, így valószínűleg jobb, és így kell lennie. És a tudatosság, hogy csak úgy lehetek önmagammá, ha képes vagyok jól egyedül lenni önmagammal, és elfogadni hogy most ez a dolgom... :) Furcsa módon ezek a gondolatok és megélések elégedettséggel, és hiányérzet csökkenésével töltenek el, és bár olykor még mindig rám tör az eszeveszett vágy, és hiányérzet, már érzem, és látom, hogy lassan megtanulom uralni...

Az is segít, hogy a szeretet soha nem múlik el, valahogy bízok a Mindenségben, mert érzem, hogy a javamat és az ő javát is szolgálja mindez. Minden fájdalmat és örömet megköszönök, mert a rosszból tanultam, a jót meg élvezhettem és más ember vagyok, mint három éve.

Ne hidd, hogy "tiszta" vagy ilyesmi. Csak vannak felismeréseim. Élek, és figyelem, mit élek... És haladok.

Furcsa, de azt érzem a hiány most gyógyít. Mert tanít szeretni és meglátni önmagam. Hogy aztán igazán tudatos, jó társsá váljak. Olyanná, akire mindig is vágytam...

Mindig tudd, hogy a hiányérzet sohasem a másik hiányáról szól, hanem arról, hogy nem érzed képesnek magad boldognak lenni, hogy nem adsz meg valamit/valamiket magadnak, hogy nem szereted magad eléggé. De ezek csak illúziók.

Ha tudod, képes vagy elfogadni a sorsod, és jóra fordítani, ha szeretsz, akkor elengedsz, mert a szerelem nélkül is biztonságban érzed magad. Elég vagy magadnak ahhoz, hogy boldogságot keress és találj életed újabb és újabb állomásain. ha ez megvan, könnyebb elviselni az elválásból származó természetes hiányt, mert tudod, ez is a természetes működés része. Jó, hogy érzed, mert azt jelenti: érzékeny vagy, és még inspirál is a további fejlődésre.

Engedd útjára a másikat, engedd útjára a szerelmet. A benned élő tűz most más dolgokra is kell. Ahhoz hogy új szerelemre, új feladatokra találj. Csakis önmagadban.

Az Élet örök változás, csak ha bátrak vagyunk vele változni, akkor Élünk! és akkor ajándékba kapjuk a szerelmet, és mindent, amire szükségünk van!

Namaszte