Szoktál féltékeny lenni?

Sziasztok!

Nem is tudom, hol kezdjem...még nagy bennem a káosz.
2 éves kislányommal vagyok itthon és még leszek is egy évig, szóval, ha elmenni nem is tudok, sok helyre a gondolataim szabadon szárnyalhatnak. Amíg dolgoztam semmi más "nem fért már be" az agyamba, csak az, ami azzal kapcsolatos volt. Imádtam a munkám, csak abban leltem örömöm, az volt a hobbim is. Amikor megszületett a kisbabám valamiféle űrt kezdtem érezni, azt gondoltam a munka hiányzik. Eleinte bevállaltam baba mellé is mindenféle munkát, azt hittem azzal kitölthetem, aztán valahogy nem lettem boldogabb, akkor még nagyobb munkákat vállaltam be és még mindig nem lettem jobban. Aztán rájöttem, hogy talán nem is ezt kellene csinálnom. Amikor ezt felismertem megkönnyebbültem. Elkezdetem "körbenézni" magam körül és megláttam, hogy mennyi tárgyat, kacatot, ruhát halmoztam fel magam körül. Minek egy embernek minden helyiségbe tévé? Minek kell egy családnak három lakás?
Aztán megláttam, hogy mennyire jó dolgom van. Van családom és egy pár barátom, akik szeretnek, van fedél a fejem felett, olyan országban élek, ahol nincsenek mérgező állatok, pusztító nagy viharok, nem kaszabolják a népet a katonák, van mit ennem. Minden itt van előttünk ami jó és értékes....a levegő az orrunkban, a virágok a lábunk előtt, a pompás színek a szemünkbe.... sorolhatnám a végtelenségig.
Rájöttem, hogy befelé kellene növekednem nem kifelé. A mai világban a kifelé növekedés a lényeg, hogy belül korhad az ember az nem számít. A régi időkben az ember felhúzta a házát, a cél az volt, hogy belül lakható legyen, hogy kívülről be van-e pucolva van-e kovácsoltvas kerítés az másodrangú volt. A mai házak nem így épülnek. Felhúzzák őket, mindenféle színűre bepucolják, még ablaküveg sincs, de már ott virít a drága egzotikus futónövény az ablakban. A mai kor embere is ilyen, hát a háza is ilyen, minden cukrozott kutyagumi.
És most nevetni fogtok, de a legnagyobb lökést Michael Jackson halála adta. Nem vagyok a rajongója, de amikor meghalt kicsit utánanéztem az életének és találtam tőle írásokat, beszédeket, amelyek nagyon mélyen érintettek. Sokszor éreztem azt, amikor tőle olvastam, hogy "igen ezt érzem most én is". Azt hiszem ő is kereste az utat...
Ez volt az, ami átbillentett a mostani állapotba.
Ettől a ponttól kezdve mintha a sors elém dobná a jeleket, mondatokat. Könyvek, bölcs idézetek találnak, meg és ami a lényeg meg is érintenek. Minél többet gondolkodom az életünkön, minél több igazságra lelek rá, annál könnyebbnek érzem magam, néha olyan érzés fog el, mintha nagyon könnyű volnék, mintha a holdon járnék.
Még keverednek bennem a nézetek, gondolatok...valami formálódik a lelkemben.
Még senki nem tud róla, hogy min megyek keresztül... még senkinek nem mertem elmondani...félek, hogy nem értenék meg. Régen naplót írtam, de még leírni is félek ezeket a kavargó érzéseket. Úgy érzem valami nagy vízválasztóhoz értem lelkileg. Remélem, nem akadok el félúton, érzem, hogy valami nagyon csodálatos dologra leltem rá.

levendula