Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Kapcsolatbevonzó kurzus cikk margójához
2015. október 06. kedd, 16:50 | Látogató

Az alábbiakat főképp azon kedves látogatóknak szánom, akik a „Teszteltük a kapcsolatbevonzó kurzust, de nemi erőszakra nem számítottunk” című iromány kapcsán találtak ide. Hatások kereszttüzébe kerültem és úgy éreztem megosztom a saját tapasztalataimat a témában. Hatások, miért is?

Az ominózus cikk úgy hatott rám, hogy felháborodtam, megütköztem azon, hogy egy újságíró elmegy egy önismereti programra, majd az ott szerzett tapasztalatai alapján ír egy cikket, amiből erősen süt mennyire nem értette meg az üzenetét az ott elhangzottaknak. Mérgemben egy barátomat fel is hívtam, hogy megosszam vele mi történt.

Beszélgetés közben megállapítottam, a cikk mondanivalója, energiája bizony megakadt bennem. Fel is fedezetem, megéreztem az igazság – igazságtalanság, tudatlanság minőségekkel kapcsolatos hiányosságaimat, el nem fogadottságaimat. Ahogy ezeket az érzeteket, gondolatokat ott rögtön elkezdtem megfigyelni, befogadni, tudatosítani már csökkent is bennem a feszültség elfogadóbbá váltam. Ekkor értettem meg milyen nagyságrendű szemléletmód váltáson estem is át az elmúlt nyolc év alatt, hogy mit is jelent igazán az „ahogy fent, úgy lent, ahogy kint, úgy bent, ahogy belül, úgy kívül, ahogy alul, úgy felül” kifejezés.

Az elmúlt időszak tapasztalásai alapján bátran merem kimondani (mert már így is élek), hogy működik az az alapvető akár fogalmazhatnám úgy is, hogy univerzális, egyetemes törvény, hogy a „belső” világunkban tett felfedezések, elfogadások, igazságok megjelennek, egy az egyben képezik le a „külső” világunkat, mutatják meg a tanulni valónkat. A materiális tudományok által elfogadott érzékszerveinkkel tapasztalt életünk folyójának eredete, a belső lelki világunk.

Egy fontos dolog itt megjegyzendő ezekre a tapasztalásokra meg kell érni! Az eddigi megfigyelésem szerint a megérés útján az élet nagy-nagy pofonokat tud osztani, csalódásokkal fűszerezve. Az „ébredést” követő munka-út (főleg lelki) is sok-sok megpróbáltatással, nehézséggel teli rögös út. A kitartó munkának az eredménye nem marad el! Az életed folyójává válsz, Te leszel az élet!

Nyolc évvel ezelőtt részt vettem egy Huszti Sanyi által tartott párkapcsolati tanfolyamon. Azért mentem el, mert a párkapcsolataimban kudarcot-kudarcra halmoztam és a végén mindig összetörtem, padlóra kerültem.
A tanfolyam első napja rávilágított arra, hogy alapvetően nem a párkapcsolattal van problémám, hanem az életszemléletemmel, amelyben csak a kinti világ létezett, a belső énem hiányzott belőle.
A tanfolyamon szerzett friss élményekkel, lendülettel indultam el az ébredés útján.

Azóta is sikeresen használom a partner bevonzás képességét.

Szeretettel,
Z.