Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Három kérdés? Egyszerű, mert mind a három bennem van. 1: Nem
2015. március 18. szerda, 23:47 | azaki

Három kérdés? Egyszerű, mert mind a három bennem van.
1: Nem tartom érdekesnek, mert már annyi helyen, annyiszor elmondtam, hogy számomra már semmi érdekes nincs a mondandómban, így inkán nem is mondom. Vagy ha mégis, akkor is unalmasan, semmit mondóan közlöm.
2: Alulértékelem magam, ez bizony teljesen igaz rám. Másokhoz mérem magam és mindig kevesebbnek, gyengébbnek értékelem magamat.
3: Nem osztok meg dolgokat, mert a sok éves tapasztalataim alapján úgy vélem nem értik meg, nem látják át, nem látják meg benne azt amit én. Egyébként megosztanám másokkal, többször tetem rá (néha, óvatlan pillanataimban teszek rá) kísérletet, de mindig balul sül el, ezért jobban járok ha nem beszélek.

Azt szoktam észrevenni a beszélgetések során, hogy olyan mintha nem egy nyelvet beszélnénk és ahogy idősödöm ez a kommunikációs szakadék nő.
Most kicsit elmenetük a „miért” felé, de én nem keresem a „miért”-et, csak közösséget, társat, társakat, barátokat, akikkel lehet beszélgetni az élet összefüggéseiről, elmélkedni a világról, emberi érzésekről, mert számukra is ez az érdekes és nem a tegnap esti meccs, a kocsmai balhé vagy a munka adó szidása..stb.