Persze hogy lelkizhet egy férfi is, neki is ugyanannyi joga és oka van rá, mint bárki másnak!
Megértelek és csak azt tudom tanácsolni, amit önmagam is teszek akkor ha félek valamitől.
Először is nagyon lecsökkentetted a komfortzónádat ezért esik nehezedre az élet.
Mit lehet tenni? Minél gyakrabban kell kilépni a saját komfortzónád határain túlra, hogy újra legyen értelme és öröme az életednek.
Először apróbb lépésekkel kell elkezdeni, s egyre bővíteni a kört.
Ha nehezen bízol meg másokban, akkor először idegen emberekre kellene rámosolyogni, ráköszönni, megszólítani őket. Miért? Mert idegent, akit sose látsz többet, azt könnyebb valamivel.
Utána pedig szét kell választani, hogy ki az akikben megbízol és azokkal erősíteni a kapcsolatodat (jobban mint korábban). Ez első körben a saját nemedbeli, vagy a semleges embereket jelenti (túl idős, túl fiatal:)
Aztán még mit szoktam tenni, ha félek? Szembenézek a saját félelmemmel és idővel ki fog derülni, hogy nincsen mitől félnem.
A félelmeid tárgyai(személyei) nem az itt és mostban vannak, hanem a múltban és azt vetíted ki magad elé. Tehát ha megtanulsz a jelenben lenni, az itt és mosttal foglalkozni, akkor rájössz egy idő múlva, hogy a félelem nem igazán valós és nem jelen idejű.
Mert az az ember aki előttem áll az lehet akár szimpatikus, akár nem de ős is csak ember és ugyanúgy tele van félelemmel vagy egyéb rossz érzéssel mint én.
Ugyanez vonatkozik az élethelyzetekre is.
Én még a megérzéseimre is szoktam hagyatkozni, mert ha megtanulok az itt és mostban élni és az itt és mostra reagálni, akkor megérzem/ráérzek arra, ha valami rossz közelít és kikerülöm (hallgatok a megérzéseimre és másfele megyek, mást vagy másképp csinálom).
Persze ehhez ki kell építeni önmagunkban egy belső bizalmat, egy belső hitet, meg kell tanulni hallgatni a belső Bölcsre/Mesterre/Hangra (ki hogy nevezi:)
Elképzelhető, hogy a háttérben halálfélelem okozza ezt az élettől való félelmet, de ha erről lenne is szó, annak is az a megoldása, hogy csak annak nem kell tartania a haláltól, aki az életet megtanulta valóban, őszintén megélni.
Feldmár Andrásnak van egy jó filmje: Van-e élet a halál előtt? Szerintem a youtube-on is megvan, nézd meg, érdemes :)
A teljes beszélgetés megtekintéséhez kattints ide!
Persze hogy lelkizhet egy férfi is, neki is ugyanannyi joga és oka van rá, mint bárki másnak!
Megértelek és csak azt tudom tanácsolni, amit önmagam is teszek akkor ha félek valamitől.
Először is nagyon lecsökkentetted a komfortzónádat ezért esik nehezedre az élet.
Mit lehet tenni? Minél gyakrabban kell kilépni a saját komfortzónád határain túlra, hogy újra legyen értelme és öröme az életednek.
Először apróbb lépésekkel kell elkezdeni, s egyre bővíteni a kört.
Ha nehezen bízol meg másokban, akkor először idegen emberekre kellene rámosolyogni, ráköszönni, megszólítani őket. Miért? Mert idegent, akit sose látsz többet, azt könnyebb valamivel.
Utána pedig szét kell választani, hogy ki az akikben megbízol és azokkal erősíteni a kapcsolatodat (jobban mint korábban). Ez első körben a saját nemedbeli, vagy a semleges embereket jelenti (túl idős, túl fiatal:)
Aztán még mit szoktam tenni, ha félek? Szembenézek a saját félelmemmel és idővel ki fog derülni, hogy nincsen mitől félnem.
A félelmeid tárgyai(személyei) nem az itt és mostban vannak, hanem a múltban és azt vetíted ki magad elé. Tehát ha megtanulsz a jelenben lenni, az itt és mosttal foglalkozni, akkor rájössz egy idő múlva, hogy a félelem nem igazán valós és nem jelen idejű.
Mert az az ember aki előttem áll az lehet akár szimpatikus, akár nem de ős is csak ember és ugyanúgy tele van félelemmel vagy egyéb rossz érzéssel mint én.
Ugyanez vonatkozik az élethelyzetekre is.
Én még a megérzéseimre is szoktam hagyatkozni, mert ha megtanulok az itt és mostban élni és az itt és mostra reagálni, akkor megérzem/ráérzek arra, ha valami rossz közelít és kikerülöm (hallgatok a megérzéseimre és másfele megyek, mást vagy másképp csinálom).
Persze ehhez ki kell építeni önmagunkban egy belső bizalmat, egy belső hitet, meg kell tanulni hallgatni a belső Bölcsre/Mesterre/Hangra (ki hogy nevezi:)
Elképzelhető, hogy a háttérben halálfélelem okozza ezt az élettől való félelmet, de ha erről lenne is szó, annak is az a megoldása, hogy csak annak nem kell tartania a haláltól, aki az életet megtanulta valóban, őszintén megélni.
Feldmár Andrásnak van egy jó filmje: Van-e élet a halál előtt? Szerintem a youtube-on is megvan, nézd meg, érdemes :)
https://www.youtube.com/watch?v=OXSFuFXWUW8