Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Démon anya
2014. augusztus 29. péntek, 17:17 | Fumica (útkereső)   Előzmény

Megéltem! Ismerem a témát! 21 évesen (nem szerelemből) férjhez mentem, hogy megszabaduljak anyám
"szeretetétől". Lakás híján továbbra is anyámmal laktunk. Persze ráment a házasságunk, bár ez nem egészen az ő számlájára írható (férjem ivott és napokra kimaradozott). Anyám csak az olajat öntötte a tüzre. Ott maradtam a kicsi fiammal ismét "élvezni az anyai szeretetet".Óvodába 3 x irattam be, mind a
három alkalommal 1 - 2 hét után ki kellett vennem, "mert a nagymama szerint én tönkre akarom tenni a
gyerekemet". Természetesen én dolgoztam hiszen el kellett tartanom a gyermekemet és magamat, de
féltem munka után hazamenni, mert beindult a szokásos lemez "én itthon megbolondulok, mert mindent
nekem kell csinálnom amig te csavarogsz" fogadott az anyám. Minden percemről el kellett számolnom,
ha a megszokot időponttól eltérően 5 - 10 perccel később értem a szokásosnál (autóbusszal jártam
dolgozni a lakóhelyemtől 12 km-re)haza, minden voltam csak tisztességes nem. Mit mondjak, a fiam
ebben a légkörben nőtt fel, amig én dolgoztam, odahaza működött az áldásos "démoni" lelkület. Semilyen
láthatatlan szál nem kötött össze bennünket, mégis 50 éves koromig élveztem az "anyai szeretetet", mert
nem tudtam munka után, vagy hétvégén kimozdulni otthonról mert akkor jött "vidd a kölkedet is magaddal" című műsor. Titokban, lopva próbáltam magamnak fél - egy óra szabad időt biztosítani, ami
végül is meghozta gyümölcsét és 50 évesen vettem a bátorságot és elköltöztem otthonról, rérjhez mentem. Persze közben
fiam felnőtt, megnősült, de a "nagymama áldásos tevékenysége is megtette a magáét".
Fiam a férjemet nem fogadta el, "nem szereti" csak az anyagi segítséget nem utasította soha vissza...
Fiam már 43 éves , felesége és egy szép kislánya van, de még amikor az unokám útban volt sem tudtam,
hogy lesz, csak miután megszületett, közölte velem az anyám, hogy megszületett az unokád. Egy rövid ideig elfogadható volt a kapcsolat a fiam, a menyem és az unokámmal, aztán egyre ritkultak a találkozások. Anyám közben úton útfélen minden ismerősnek mocskolt, "nem szégyenlem magam, hogy őt
otthagytam betegen egyedül". Megjegzem akkor még nem volt beteg, mert szomszéd asszonyával miden
nap mentek ide oda. Mikor 80 éves kora után gyengébb lett, minden nap mentem neki bevásárolni, vittem
a frissen főzött ebédet (előbb vittem neki az ebédet, mint ahogy a férjemnek adtam), takarítottam.
Mikor kórházba került, minden nap vittem oda is az ebédet délre, mert ő azt a kórházi "löttyöt" nem
ette meg. Amíg otthon éltem vele, minden napos volt az alázás "anyám mondta, hogy ő még annyi idősen
is különbül néz ki mint mi, (van egy nővérem is, nekem őt szidta anyám, a nővéremnek engem) ha ő nem
takarítana "a kosz megenne bennünket", ha nem főzne " éhen pusztulnánk" mondta ő az anyánk...
A vég közeledtével még a kórházban is szelektált, csak azt ismert meg akit éppen akart, engem nem akart, másokkal elbeszélgetett...! És ez amit most leírtam, csak egy apró mozzanat, de családregényt tudnék írni a gyermekkoromtól 50 éves koromig, kis családunk életéről, Apámról aki tűrt a végtelenségig, rólunk gyerekekről akik ebben a légkörben nőttünk fel. De kárpótolt a Jó Isten, mert egy csodás férjet
adott nekem akivel 15 éve élek szeretetben!