Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Gombócérzéssel társuló torokszorítás
2014. február 12. szerda, 14:14 | VakAngyal (útkereső)

Sziasztok
Nem is tudom hol kezdjem, nagyon nehéz erről írni, főként tárgyilagosan. Mindig jelentős problémák voltak a családunkban, kisgyermekkoromtól fogva mondhatom, hogy borzalom volt az életem. Alkoholista apa, áldozat típusú passzív agresszív anya és egy érzékeny gyerek (én).
Nem emlékszem már így harmincas fejjel semmi jóra velük kapcsolatban, csak a vitákra, az ölre menő harcokra, ahogy közéjük állok, ahogy elrohanok otthonról, ahogy megpróbálok tudomást sem venni róluk, stb. Rám mindig azt mondták, hogy micsoda kiegyensúlyozott, jókedélyű ember vagyok, akik ismertek, azok is azt hitték, hogy nálunk mindig minden rendben. Soha nem tudtam kimondani őszintén, kendőzetlenül a problémáimat, szégyelltem magunkat. 14 éve kezdődött a torokszorítás, először azt hittem a cigi miatt van, de hamar kiderült, hogy nincs semmi szervi elváltozásom. A torokszorítás nem néha jelentkezik, hanem állandóan velem van.
Rá fél évre kezdődött a depressziós-szorongásos állapot, ami szörnyű volt és nem volt mellettem senki, aki segített volna, anyámék nemhogy támogatták volna a terápia megkezdését, de még a szememre is vetették, hogy úribeteg vagyok és csak takarózok ezzel. Másfél év volt, amíg terápia és gyógyszerek nélkül úgy tudtam elaludni, hogy nem volt görcsösen ökölbe szorítva a két kezem. Viszonylagos másfél kétéves nyugalmat követően ismét jelentkezett (ekkor már párkapcsolatban éltem), ekkor kerültem először pszichiáterhez, majd a harmadik periódusnál már pszichológushoz is, ugyanis idővel állandósultak a semmiből jövő, látszólag oktalan pánikattakok is (itt már nem is laktam otthon). A pszichoterápia nagyon jó volt, de másfél év sem volt elegendő, hogy a torokszorításom elmúljon vagy enyhüljön, a régmúlt dolgokat, a gyermekkori beidegződéseket nem tudtam elengedni, úgy érzem képtelen vagyok változtatni. Nemrégiben gyermekünk született, akit imádok, de "természetesen" szülést követően ismét depresszív állapot lépett fel, és a gyógyszerek mellett nem szoptathattam.
Most ott tartok, hogy folytonos halálfélelmem van, mini-pánikrohamaim, és görcsös torok és nyelvgyökszorításom, ami rosszabb mint eddig volt.
Nem érzem magam kifejezetten depressziósnak, viszont elég sokat szorongok és folyton csak azt várom, hogy mikor fogok megfulladni. A nyugtatók ideig óráig segítenek, de azt gondolom, hogy ezek csak kevés ideig tompítanak a problémán.
Úgy sejtem, hogy a torokszorítás a ki nem mondott, megemésztetlen és a közel 30 év alatt felhalmozódott problémák elfojtása miatt alakulhatott ki (mivel kábé 3-4szer már voltam kivizsgáláson és ott nem találták elváltozást), de fogalmam sincs, hogyan könnyítsek ezen, hogyan szüntessem meg végre ezt az állapotot és hogyan ne adjak át a gyerekemnek semmiféle negatívumot akarva-akaratlan.
Köszönöm, hogy leírhattam mindezt.