Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Michaelita képe
mit is ünnepel a magyarság karácsonykor?
2013. december 20. péntek, 11:41 | Michaelita

Nagyon jó lesz az ünnepi lelki gyakorlatot végigcsinálni, köszi szépen.

Egy idézetet is bemellékelek a karacsun (karácsony) feltételezett ősi magyar ünneplésével kapcsolatban, ahogy azt a táltosok, regősök ma tanítják:

"Közeledik az ősi magyarság egyik legnagyobb ünnepe a Karacsun – a Téli Napforduló.

A téli napforduló ünnepe a keleti pusztai népeknél, így őseinknél is, a legkiemelkedőbb örömnap lehetett. A kínai krónikák, már a hunok esetében is feljegyezték a sötétség fordulójának megünneplését. A turáni népek hitvilágában ez a nap a megújulást az újjászületést is jelképezte. A sötétség átfordulását a világosságba: kara csun (azaz karácsony) ünnepe.

A sztyeppei lovasnomád népek hitvilágában, így a magyarokéban is nagyon fontos szerepet játszott a ”Téli napforduló” megünneplése. Az év legrövidebb napja (december 21.) és ebből adódóan az év leghosszabb éjszakája ekkor van (néha december 22-re esik). Valószínűleg az ősi magyar neve a “kara csun” volt. A “kara”- feketét, sötétet jelent a türk nyelvekben és feltehetően a régi magyar nyelvben is, valamint a “csun” – fordulás szóösszetételből állt össze a karacsun szavunk. A feketeség csúcsa és annak “átfordulása” után egyre nő a fény, a világosság ideje. A fény csökkenésének, növekedésbe való átfordulását, a majdan elérkező tavasz és megújulás reményét ünnepelték az Anyatermészetet tisztelő ősi hitvilágban.

A karacsun- karácsony, olyan erősen gyökeredzett a magyar hagyományban, hogy a magyarság körében jóval később meghonosodott keresztény ünnepre ”karácsony” (itt már Jézus születése) is ezt szót vetítették át. A legtöbb európai nyelvben a karácsony ünnepet Jézus Krisztus nevéből származik (pl. angol: christmas) vagy az Ő megszületéséből, a születni szóból (olasz: natale, spanyol: navidad illetve a szláv nyelvekben pl. orosz: rozsdesztvo is a születésre emlékeztet). Kivételt szinte csak a magyar képez (illetve a román: craciun, ejtsd: kröcsun amely a magyar karácsony, esetleg egy hasonló alakú besenyő illetve kun szó átvétele)"
Forrás: kurultaj.hu

Történelmi témájú regényekben úgy olvastam, hogy a régi avarok, hunok, (a magyarok feltételezett elődei) december közepére behajtották a nyári legelőkről a téli szállásokra a lovakat, és háziállatokat, hogy a téli napfordulót már a többi rokonukkal együtt ünnepelhessék.
Ilyenkor, ebben az időszakban erőpróbákat, harcászati kiképzéseket, beszámolókat, egymás tanítását (eltérő helyekről tértek meg, eltérő tapasztalatokkal) és kerecsen röptetést tartottak.

Hogy ez mind igaz-e vagy sem, azt ma már nem lehet megállapítani, de vannak olyan átörökített jellembeli és vérmérsékleti tulajdonságaink, amik igaznak tűnővé, hihetővé teszik ezeket a tényeket. Miért lehet ez fontos nekünk, a mai magyarságnak?

Mert jó ha tudjuk, hogy mély gyökereink vannak és sok olyan hagyományunk, ami még a kereszténység előtti időkből átöröklődött ránk és belső erőben, belső képességekben is több van bennünk, mint azt ma elhisszük önmagunkról. Márpedig ma (is) olyan időket élünk, amikor ezt fontos tudatosítanunk.

S van még egy fontos momentum: a magyarság annak köszönheti létét, fennmaradását, hogy békében megfért a - vele egy ügyért harcoló - többi nemzettel, népcsoporttal.
Az egyik honlapon azt olvastam - s azt vallom magam is, - hogy a magyarság nem nemezeti hovatartozás, sokkal inkább lelkiség kérdése! Legszebb példánk erre - többek között - a 13 aradi vértanú, vagy Sissy királynő elkötelezett magyarsága.