Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Kedves Erika
2009. július 19. vasárnap, 20:30 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Ez 1 nagyon jó kérdés.

Nem tudom a választ, csak leírom, mit tettem:
Az utóbbi időkben, még a "befordulós szent korszakomban" akár merre mentem dolgozni, mindig ugyanaz a minta ismétlődött. Tudta, ördög kőr, itt a megoldás, ki kell lépni.
Nem tettem, mert hogy néz azmáá ki, hogy szent ember létemre veszekedésbe keveredem???
Nem hazudok, most már leírom, ettől a szent képtől, még azért én is szítottam a tüzet, nem az illetőnek mondtam nyíltan, menjen a búsba, hanem mindig másoknak (kevertem a sz..t, magyarul, közben nem vettem észre én is olyan lettem) panaszkodtam, mit tesznek velem ezek a "szemetek", mikor ÉN olyan jó vagyok.
Tényleg olyan jó voltam?
Cseppet sem. Aztán olvastam arról is, Jézus is "őrjöngött a piaci kofákkal", mikor az Úr házában azok árulni kezdtek, meg stb. De még mindignem cselekedtem. Aztán jött 1 asztrosuli, ott a képletünkkel is foglalkoztunk, nem bírtam a szembesítést így még az első szemesztert sem fejeztem be. Eliszkoltam. Ne máá, ezek, mindjárt lelepleznek. Menekültem a munkahelyekről-munkahelyekre, de a problémák csak úgy "véletlenül" jelentkeztek. A mostani helyemen már kikészültem. Annyira aláztak. (milyen érdekes, hogy Jézust is és Buddhát is szemen köpték, de ez csak mellékes, csak most ugrott be )
Kitaláltak már mindent, már a selejtett is csak én gyártottam, hiába hajtottam, dolgoztam 2-szer annyit, meg belemerültem a pletyka mocsarába, mert meg akartam Nekik felelni, csak nem fogadtak be. Tűrtem, nyeltem, 2,5 évig becsületesen.
Mígnem jött az utolsó előtti pofon. Már előttem, igaz név nélkül kifiguráztak, milyen undorító vagyok (!). A tehetetlen dühömben megint jött a már gyakorlot iszkolok innen, ahogy csak tudok, odamentem a műszakvezetőhöz, kérem szépen én felmondok, mire ő, legyek erős, meg stb, meg hova mennék, nincs sehol munka, meg ott a hitelem (milyen megértő, gondoltam, most már tudom, parázott ki mást rakjon oda, mert mindenki utál velük dolgozni).
Csak megsajnált, elrakott 1 másik szigetre dolgozni. Gondoltam, majd csak abbahagyják, de nem.
Akkor kitalálták: büdös vagyok, nem fürdök, 1 szappant ragasztottak a szekrényemre, mikor már nem voltam ott.
Sokkot kaptam, mikor megtudtam. Tudod, mikor rád tőr a hányinger, remegsz, mint nyuszi a fűben.
De ez kellett, hogy belássam, ha magam mellett nem állok ki, akkor nincs miről beszélni. Itt a pont. A vég, vagy nekiugrok a félelem "dögömnek" és leigázom, vagy kezdem máshol előlről.
Sok erőt adott, hogy a gyárban a többiek mellém álltak, még bent se voltam, mikor visszavágtak!!!!!
Na nem szálltam el magamtól, milyen jó vagyok, hogy sokan szerettek, voltak ilyenek is, de voltak olyanok is, akik a kellő pillanatra vártak, hogy visszavágjanak az őket is ért sérelmekért. Tudtam, hogy nem vagyok az, amiket hozzám csapkodtak, de mivel nem "védekeztem", így céltáblává válltam.
Már aláírást akartak gyűjteni, hogy kirugatják az illetőket.
A vége: odamentem a részlegvezetőhöz az után, mikor sorra 1-enként megkérdeztem a vádlóimat mi bajuk velem? de erre csak mosolyogva semmivel feleltek. Elmondtam őszintén mi történt, nem akaorm, hogy kirugjon senkit, de most már úgy érzem, mindent megtettem, de csak rosszabb lett, bocs, hogy ilyenért zavarom, de tanácsot kérek.
Ekkor nem voltam már ideges sem, lesz ami lesz. Főnököm válaszán meglepődtem: miért vártál ennyit? bármikor , bármi bajod van, azonnal szólj legközelebb.
Meglepődtem, aztán eltelt 3 hét, még mindig nem beszélt velük, ők ezen felbátorodtak, megint támadtak. Minden napos volt a nekem célzott hangos beszólások és röhögések a részükről.
Ekkor már nem mentem a főnökömhöz, minek, úgy se tesz semmit.
Aztán kivettem 1 nap szabit, mire visszamentem, ezek csak sunnyogtak, kiderült, beszélt velük a főnököm, hogy kirugás lesz a vége, fejezzék be.
Ma már ők jönnek hozzám, hogy minden áron beszélgessek velük. Féltük az állásukat? Megkedveltek? Mivel szembeszegültem, erősnek néznek, akivel jobb nem packázni?
Mindegy. Engem ez nem érdekel. Félreértés ne essék, nem borulok a nyakukba nagy kegyesen, inkább tartom a távolságot. Nincs a hangomban vagy a lényemben a kis törpe. Sem a haragos boszi, aki szeret lekvárt kavarni, sem a bosszúálló Angyal, aki a fülembe suttog, gyanus minden és mindenki. Most már egyben látom az egészet, meg tudok bocsátani. Nincs bennem harag irányukban. Elment. Már nem lakik itt. De álom lenne azt hinnem, nekik ezt el kell mondanom, hogy köszönöm a tanítást, hogy megszabadítottatok. 1: röhögnének, milyen hülye vagyok, 2 igazolnám, hogy ők jót cselekedtek és mással is joggal , következmények nélkül megtehetik. Néha adnunk kell nekünk is ilyen pofonokat, mert mit sem ér a szó, meg az értelem. Nekünk is hiába mondta Anyánk, ne szaladj, mert elesel, csak addig rohantunk, míg pofára nem estünk. Ki így tanul, ki úgy. Szintünk szerint.
Na nem csináltam belőlük szentet, mást találtak meg maguknak, szegény lány nekem sírt, milyen nehéz, én mondtam mit tegyen, álljon ki maga mellett, de ő ugyanabba esett vissza, amibe anno én is számtalanszor.
Mit tehetek? Addig, amíg ő maga be nem látja, csak egyszer elmondhatom az én példámat, aztán hagynom kell. Szaladjon ő is addig, míg el nem esik. Fáj, de hagyni kell. Ebből tanulja meg ő is azt, amit én. Csak azt remélem, neki ennyi nem kell, mint nekem, hamarabb észhez tér.

Csak ezt tudom írni. Ami nálam a képletemből is látszott (szaturnuszom együtt áll a marssal a 8. házban, ami születésemkor az oroszlán jegyében állt ráadásul, azaz dühkezelési problémák alacsonyabb szinteken, agresszió elfolytása, oroszlán, erő, hatalom, akarat ) , nem beszélve a felszólló sárkányfarkamról, ami a mérlegben áll (hozott feladat a másik elém engedése és le nem igázása).

Minden belőlünk ered a felszín alatt megbúvó "szörnyetegek" így látattják meg magukat.

Csak azt tanácsolom, ha már minden egyebet (szeretet küldés, elfordulás a problémától, önmagunk előtt lehazudjuk, hogy ez a "baj" van), hárítási technikát kipróbáltunk, és már olimpikon hosszútáv futókká válltunk, akkor álljunk meg. Nagy szusz, és tükőrbe nézés. Mi az ami bennem így akar megnyílvánulni. Itt nem lehet maszatolni, könyörtelenül be kell magunknak ismerni, ha valami "rossz" van bennünk, és elfogadni, igen, vannak olyan helyzetek, amikor agresszívan, ősember nyelven kell kitőrni, hogy embernek kezeljenek. Hiszen ha meg akar őlni valaki, te megkéred szépen hagyjon békén? Vagy küldöd a szeretetet, hátha mégiscsak nem fog megerőszakolni.
Azt nem tudom, benned mi bujkál, de valaki ott "lakik", aki meg akar veled ismerkedni.
Itt nem kell mindjárt démoni , gonosz dolgokra gondolni, ilyen az emberi psziché, csak ennyi. Többen vagyunk odabent :). Skizós, ugye?
Az agresszió se nem jó, sem rossz. De bennünk van, szükséges is a túlélléshez is. Ha meg már bennünk van és tudom, akkor lehet már vele dolgozni. Lehet a jóbarátom is, akkor legalább engem nem bánt, sőt, megvéd, ha kell.

Üdv, béke
és remélem valamicskét segítettem, megírod mi lett?
szivesen venném :)