Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Aditi képe
Beának a megélésről....
2009. július 18. szombat, 14:02 | Aditi   Előzmény

Köszönöm szavaid!

Azt, hogy mit örököltem a szüleimtől már nem használom menekülésre.

Az első lépcsőben ezt tettem, rögtön a felismerés után. "Ti vagytok az oka" Aztán rájöttem, ebben is tükrözöm őket. Mert ők ugyanúgy vádolnak tudat alatt. És arra, hogy ez nem igaz.

Most már csak arra használom ezeket, hogy tudjam őket tükörként használni. "jé, manipulálok... "
és az, hogy ezt már ilyen hangnemben tudom tenni, szintén egy előrelépésnek köszönhetem, annak, hogy már nem csinálok belőle felesleges bűntudatot (ami szintén anyai minta nálunk), hanem tudomásul veszem. Észre veszem, vagy ha valaki felhívja rá a figyelmem, mint a Sanyi, vagy te most, megköszönöm, hogy segítettek meglátni.

Asszem ez már jó, és e nélkül nem lehet feloldani. Hogy észrevetted.

És azt hiszem ez a módja annak is, amit a Sanyi is emlegetett, hogy elválasszam magam a szüleim mintáitól (gondolataitól, attól, ahogy egyáltalán élnek.)

Hiszem ezek jórészt tudatalatti működések.

Ha azonban képes vagyok észrevenni magamban és bennük is, azzal, hogy én pusztán tudomásul veszem a létezésüket, képes vagyok elengedni. Ezekben a helyezetekben ők még mindig bűntudatot csinálnak, és másokat is természetesen erre akarnak rávenni. Pedig csak arra próbálnak rávenni, hogy megfeleljek nekik.

De az ego sajnos így működik.

Ők is egész életükben megfelelési kényszerben éltek a szüleiknek, a férjüknek. Szenvednek ugyan ettől, de nem akarnak belátni. Még igazolják is önmagukat.

Amikor egyszer nem is olyan régen az autonómiára hivatkoztam, anyám azt mondta, mit képzelek én, ő sem lehetett soha szabad, ilyen hogy szabadság nemlétezik, mert a "rendes" nő megfelel a szüleinek, utána meg a férjének. És saját élete nincs. Így is él. Tönkre is megy belé lassan.

De én nem vagyok ilyen. És azt is elmondhatom magamról. hogy soha nem voltam. Mert ugyanis, amíg azt csináltam magammal, amit ő is, tudat alatt tettem. NEM TUDTAM RÓLA. nem én voltam az a valaki. És nem is volt semmiféle eszköz a tudatomban, hogy máshogy tegyem. Mert még nem találkoztam az önismeret fogalmával.

Egyébként amikor fiatal voltam emlékszem, hogy az "önmegvalósítás " fogalmát is lebecsmérelték, és lehúzták előttem a szüleim, mint valami kétes, és erkölcstelen dolgot. Főleg, ha nőről van szó.

Ezeket már értem. csak látom az összefüggéseket és ennyi.

ÉS AZ ELSŐ PERCTŐL KEZDVE HOGY MEGKAPTAM A LEHETŐSÉGET HOGY VÁLTOZTASSAK AZT TESZEM.

Pedig mindent szinte fel kellett áldoznom érte az anyagi életemből. Mert ugyanis nem a saját életemet éltem. Hanem a szüleimét. De tudat alatt.

És most is kitartok.
És ki fogok tartani, még ha belehalok is.

Tudod, miért?

A fiamért.
Magamért.

És mindenkiért, akinek egy kicsit is segíthetek a példám által, legyen az akár a szenvedés, akár az, amit megtanulok magamról, amit elmondok, amit segítek mindenkinek hogy kimászhasson a saját gödréből. A saját nem-életéből.

Az ÉLETÉRT magáért. Azért, amit nagyon kevesen élünk ebben a világban. Amit tanítanak. Hogyan kell a karmákat letenni. Hogyan lehet a saját életedet élni, függetlenné válni minden más gondolati befolyásoltságtól, attól, is amit tudat alatt hordoztál 35 évig, és attól is, ami még a születésed előttről származik, és a halállal fenyeget egy betegség formájában. Ezek nem könnyű feladatok, hidd el. Ezért (és egyáltalán) ne ítélj meg. Én nem tudhatom, mit élsz meg, mi mit akadályoz benned, hogy ott tartasz, ahol.

Megértelek, és örülök, hogy fejlődsz, és azok közé tartozol, akik idővel csodálatossá varázsolják ezt a világot.

Én is. Csak a magam feladataival küzdök. De kitartok, és csinálom.

És tévedés ne essék, a szüleim sajnos nem ezek közé az emberek közé tartoznak. Egyenlőre. A volt párom annyira gyűlölik, hogy az elmondhatatlan. Engem vádolnak a szenvedéseikért. Mindegy, nem is írom. Tudatlanok, És nekik is itt volt a lehetőség, hogy változzanak, hogy ismerjék fel a feladataikat, Hogy ne bennem és másokban keressék a hibát.

Ők nem akarnak változni. Csakhogy nekem muszáj. Mindenem ezt mondja. A szívem, a lelkem, a testem. Az egész tudatom. És és nem tehetem meg, hogy nem változom, mint ők, és sok ember, aki még fecsérelheti az élet-energiáját tudatlanul indulatokra, vádaskodásokra, és mindarra, amit az élete által tesz a környezetével. Én már nem engedhetem meg ezt a luxust, mert belehalok.

A májam az én biztonsági kódom. A szellemem biztonsági kódja, hogy nem térhessek le az utamról.
Csak nehéz, mert sok, és nagyon mély -tudati karmát hoztam le. És teljesen vakként indultam.

Ilyenkor mindig azzal vigasztalom magam, hogy tudom, mindenki azt válallta be, amit meg tud oldani.

Én ebben hiszek.

Az egóm fél.

De majd belejövök.

És köszönöm a sok segítséget nektek!

Nagyon köszönöm!!!

Érezni, lehet hogy szintén félek. Mert sok sok töltést tárol a májam, amik nem szép töltések, és nem ebből az életből származó töltések, és semmi kedvem megélni őket, ráadásul energiám sincs hozzá.

Ezért, amiben már kitisztult a lelkem, vagy tisztán született, azt megélem. Amiben meg nem, na azzal kellene kezdeni valamit, de nem úgy, hogy megélem (erről fentebb sokat írtam, miért tesz tönkre). Talán ezért agyalok annyit. ha megértem az összefüggéseket, talán meg tudok bocsátani.

Egyébkét ez el is indult a napokban. Voltam óriási sírásaim megint és imádkoztam. És igaz, akkor átéltem dolgokat....

Lehet, hogy megpróbálom így.... nem élem át a szituban (mert az rombol, és csak ellenállást vált ki a szüleimből, újabb agressziót), de mondjuk megélem az imáimban...

Na, lehet, hogy most adtál egy kulcsot...:)
Erre jó az "agyalás" :)

Ismét köszönöm!!
Namaszte