Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Aditi képe
Kedves Sanyi! Ismét nagyon köszönöm a reagálásod!
2009. július 17. péntek, 22:27 | Aditi   Előzmény

Köszönöm a válaszaidat, hihetetlenül sokat segítettél nekem tudatosítani egy csomó dolgot!

Épp erre volt szükségem!

Eltelt egy kis idő, megnyugodtam, és már értem, mi miért történt.

És nagyon örülök, hogy már így működök.

1. Igazad van, az egóm manipulálási technikái igen kifinomultak, az anyukámtól örököltem, és a mesteremnél tovább-fejlesztettem:) Természetesen azért, hogy felismerjem és megtisztítsam.

Egyébként a nagy mesterek szintén rendelkeznek ilyen képességekkel, mert az emberek egóját nem könnyű kicselezni, de természetesen igazad van, ezt esetben önös érdekeim miatt használtam, ami nem szép dolog.

Az, hogy nem sajnálsz, talán rendben van, de az, hogy nem akarsz segíteni... lehet hogy a világnézetünk nagyon különbözik, amit persze el lehet fogadni, meg az a helyes, de én úgy tudom, az önzetlen segítség az a szint, amit a bölcsek a szeretet szintjére helyeznek. És valójában, mire lenne való bármilyen jó és rossz képességünk, ha nem ennek szolgálatába állítjuk?

Ezt értem segítség alatt.

És most nem "csak papolok" , mert én nem tudatosan és tudatosan is törekedtem arra mindig, hogy segítsek másoknak, amit tudok. És ahol nem tudok, ott már értem, hogy csak magam miatt van, és érdemes megvizsgálni a dolgot. És azóta ezt teszem. Ha leteremtenek, kioktatnak, vagy megvádolnak, az első pánikrohamaim után ugyanezt teszem.

Mert tudom, hogy aki ezt teszi, csak azért teszi, mert szeretet-hiánya van. A gonosz ember nem lenne gonosz, ha megadná magának azt, amire vágyik. Csak nem tudja. Mi ebben az esetben a szeretetteljes hozzáállás?

Az, hogy tudomásul veszem na ez gonosz, mert nem tudatos, úgy kell neki, majd megtanulja....?
Még ha nem is kéri, tudatosíthatom benne, a hiánya okát. Egy sör mellet, csak úgy mellékesen.

És a tudat úgy működik, ezt te is tudod, mint a mágia. Dolgozni kezd a dolog a pici agyában.

Lehet, hogy nem is vagyok olyan rossz? És már el is indult a tágulás felé.

Ez csak egy mondat. De lehet, hogy egy életet jelent.

Segíteni, mindig mindenhol dolgunk, amiben csak tudunk, képességeink szerint, szerintem.
Ez isteni tudatszintünk parancsa.

2. Igen, olykor tényleg rendszeresen elkövetem azt a hibát, hogy elszállok magamtól.

Ezt a tanításokban "spirituális egó"-nak nevezik, nem valami találóan.
Azt is tanítják, hogy a fejlődés áthidalhatatlan lépcsőfoka.

Köszönöm, hogy figyelmeztettél rá.

A hiteltelenséggel kapcsolatban pedig lehet, hogy nem olvastad de már írtam, hogy saját magam tapasztalata, mennyire igaz a mondás ide: "ne ítélj"

Egy csomó történet szól arról, ahogy még a legnagyobb tudatosságú mestereket is folytonosan megítélték ezzel kapcsolatban. Egyszerűen azért, mert nem láthatjuk egymás életének minden oldalát, csak azt, amivel kapcsolatban dolgunk van egymással. A többivel meg nem érdemes foglalkozni.

A tanultakat megosztani nem egyenlő azzal, hogy a tanultakat megélni. A tanítás szintje egyébként is egy olyan szint, ami megint csak köztes állomás. Előszór tudatlanok vagyunk, aztán megtanítanak valamire, amit mát tudunk tanítani, hiszen felismerjük a dolgok összefüggéseiben. (Ez a tanársegédi állapot :) És miközben lassan elkezdjük megélni, közben tanítjuk is, és a tanítás által tudatosítjuk magunkban. Ez egy folyamat.

Szinte mindig többet tudunk, és többet vagyunk képesek felismerni, és kommunikálni, mint amit már megéltünk, és bölcsességre váltottunk. Hiszen magunk is folyamatosan fejlődünk. Olyan, hogy vége, ez a csúcs, egyszerűen nincs. Mert a tudat folyamatosan tágul. Amit ma tudtál valamiről, holnapra megváltozik. Magasabb szintre lép. És most Univerzálisan fog ez történni. Ezért kell felkészülni a szellemi változásokra.

Én még csak tanítok. És tanulok. Adok, és kapok. Ilyet és olyat is. És ilyen értelemben, hidd el, abszolút a helyemen vagyok. A zsigereimben van. Érzem, ezt érzem, minden porcikámban.

De ne ítélj meg. Mert nem tudod, hogy az a tudás, ami itt van a tudatomban és még éppen csak hogy elkezdtem a magam életében is alkalmazni, MILYEN. És attól, hogy nem tudok felmutatni egy stabil életet a mátrixban, vagy egészséget, még nem vagyok hiteltelen. Tudod, miért?

Mert egy parasztbácsinak nem kell olyan tudatossá válnia ahhoz hogy az élete a mátrixban rendeződjön, csak megéli a szeretetet, az önelfogadást a maga tudatszintén, és ezzel a helyére kerülnek a dolgok. De ő nem fog tudni segíteni neked, vagy nekem. Mert nem rendelkezik a tudással ehhez, és nem is dolga. A szelleme más programot hozott le.

A magasabb tudatszint megélésére "ítélt" bölcseknek sokkal több feladatuk van, mint egy átlagos embernek, hiszen sok sok embernek kell segíteniük sorsuk szerint. Ehhez sok mindent meg kell élniük, vagy eleve magasabb tudatszintről születniük le. Hogyan is fordulhatnál egy szenvedő felé a kegyelem érzésével, ha magad sohasem éltél át szenvedést? A legtöbb ítélet ez okból születik.

Ha a szenvedéseim alapján ítélsz meg, csak a felszínt látod. Na, ez az utcán végezte. Biztos megérdemli. Ez lenne a kegyelem? Ez lenne a szeretet?

És mi van, ha előző életek-beli blokkokat hozunk? És segíteni akarunk magunkon. Akkor nem érdemeljük meg a segítséget? Hogyan ítélhetsz meg egy embert a helyzete, anyagi javai, kapcsolatai alapján?

Egyébként nem tudsz semmit kapcsolataimról sem. A problémáimat tártam fel neked. Ahol blokkjaim, nem tudásom van. Egyébként az ember soha nem látja tisztán a saját életének blokkjait, csakis mások tükrében. De a sok-sok embert, akit szerettem, és szeretek, és szeretnek engem, nem ismered. És engem sem ismersz.

Volt egy tudós, aki testi fogyatékosságai ellenére meg tudta osztani zsenijét a világgal. Nemrég halt meg. Iszonyú sokat szenvedett. Egy merő fájdalom volt az élete. Nem tudott beszélni, mozogni, és egyre jobban sorvadt. De megtanulta elfogadni a sorsát, és nem változtatni azon, amin nem volt képes. És így képessé vált megosztani azt a tudást, amivel született, és amivel annyira megelőzi korát. kb. mint Einstein. Egy emberi roncs volt. Soha nem tudott volna megélhetést biztosítani magának, ha nem segítenek neki.

"Véleményem szerint egy természetfeletti képességekkel rendelkező jógi nem ér semmit sem az élet mezején, ha a magánélete nincs rendben, ha nem tudja eltartani magát, ha beteg a teste."

Ha látszat alapján ítélsz, tévedsz. És nézz körül a világban, hogy még a csúnyának, a hiányosnak, a betegnek is tökéletes helye van a természetben, és szolgálni tud valami mást körülötte. Azzal, ami. Én elkezdtem ezt a szolgálatot, te meg nem azt nézed, amit adok, hanem a hiányosságaimat. És hidd el, ahhoz, hogy ezt egyáltalán el tudjam kezdeni, olyan szinten kellett elsajátítanom az önelfogadást, amit a környezetemben senkin sem tapasztalok.

Képzeld el, hogy egyszer csak összeomlik az életed. Elüt egy kamion, magatehetetlenné válsz. De az elméd tiszta. A tehetséged ott van. A szíved ott van. Tudsz szerelmes lenni. Mindent szeretnél csinálni, amit eddig is, hiszen az elméd számára te ugyanaz az ember vagy. De még beszélni sem tudsz. Enni sem.
Annyira lekorlátozódnak a képességeid, hogy semmit nem tudsz megélni önmagadból.

Akkor, hogyan tudnád elfogadni magad? És kérnél-e segítséget? és milyen lenne az a válasz, hogy "ha ide jutottál annak karmikus okai vannak, és ha nem tudsz segíteni magadon, akkor úgy kell. meg feküdj, aztán örülj hogy luk van a seggeden. Miért nem tudod elfogadni a sorsodat? Örülj hogy adnak pépet. (Ezek a szüleim)"

Lehet, hogy neked

"közel helyén van a párkapcsolatom, a családommal való kapcsolatom, a munkám, a megélhetésem, az egészségem.", és persze hogy te dolgoztál meg érte. De nem onnan indultál, ahonnan én, és nincsenek olyan feladataid. Ezért ne ítélj. És remélhetőleg ha minden jól megy, pár év múlva talán elmondhatom mindezeket én is magamról. És talán még többet is. Mert minden egyes feladat erősebbé, bölcsebbé, nagyobb szeretet-képességűvé teszi az embert. És a legnagyobb nehézségeket lehet a legtisztább tudásra, és megélésekre váltani.

Ebben a folyamatban, én eljutottam arra szintre, hogy elkezdtem elfogadni a helyzetet, de úgy, hogy magam és mások számára hasznot termeljek belőle. Igen, még van sok elfogadni való. De ez már önmagában is sokkal nagyobb elfogadás, mint amit pl az a nő produkált itt ma, aki elmesélte, hogy nem érti, a barátnője, aki pánikbeteg, miért él úgy, ahogy, és miért nem tudja "tisztán tartani legalább a lakását".

Beszélgettem vele szépen, elmeséltem, milyen élmény az, amikor valami pánikbeteg. És hogy hogyan tud segíteni neki. Láttam hogy olyat hall, amit még sose. Mert az ő másságát sem fogadták el soha. És ő sem másokét. De NEM TUDJA. És ezért, és azért mert meghallgat, és segítséget kér, KEGYELMET ÉRDEMEL. A szívünk kegyelmét, odafigyelést, szeretetet. Tudatosítást. Elkérte az emil-cimem, és láttam, hogy elhatározta, segíti a barátnőjének. Lehet, hogy az egészből nem lesz semmi. De ezzel ő elkezdett oldani egy karmát. A kegyetlenség karmáját, ami a nem-tudásából fakadt. És segíteni fog az ő életében is az, ha olyanon próbál segíteni, aki maga is a megfelelési kényszer csapdájában vergődik. Csakúgy mint ő. És én csak azért voltam képes felismerni ezt a helyzetet, mert tudatosítottam már, hogy én is ebben a helyzetben vergődtem. Még nem oldottam teljesen meg, de már tudatos. Érted? Még nem tudtam elengedni a saját életemben, (ezért nem vagyok "hiteles"), de már figyelem, dolgozok rajta, és amint képes leszek rá, nekem is lesz mindenem, és rendbe jön az életem. De addig is segítek ,A bajommal segítek. Azzal, hogy már ismerem.

A tudatosság valamire önmagában képessé tesz minket a segítségre. De a tudás átadása és a kegyelem gyakorlása (önzetlen segítség) nem azonos dolgok.

Ebben a helyzetben nem ítéltem meg sem őt, sem a barátnőjét. Egyszerűen megtettem, amit tudtam. Volt, hogy egy vádaskodó, ordítozó emberrel is meg tudtam tenni. Mert tudtam hogy mindennek oka van. A szeretet csodákat tesz. valóban. de ott nem tudjuk megélni, ahol a blokkjaink vannak. Ott kell segítséget kérnünk. És én ezt tettem veled.

A szellemink kicserélik az információkat, ha akarjuk, ha nem. És az elkezd dolgozni a tudatunkban. De nem csak szellemi információra van szükségünk. Nekem, tőled, elsősorban az asztrális világgal kapcsolatos dolgaim megoldásában, a továbblépésben van/volt szükségem információra. A megnevezésben. Ezt meg is tetted előző leveledben. Köszönöm.

Te észrevetted-e mit kaptál tőlem?

Mert olyan, hogy csak az egyik ad, nincs. Kérdés, hogy észrevesszük, és elfogadjuk-e az adott információt. Ki tudjuk-e csomagolni a másik, vagy a saját ítéleteink, nem-tudásunk, indulataink fátylaiból...
Az egónk, vagy az elfogadásunk, bölcsességünk szemével látjuk-e a másikat, és azt amit átad?

Igen, lehet, hogy kioktató is voltam. Azért igyekszem nem annak lenni. Ezt a stílust sajnos örököltem az apukámtól, és a mesterem ebben is marha jó volt...:)

Ismét köszönöm, hogy figyelmeztettél. Csiszolnom kell a dolgokat.

A csodás dolgok pedig azért történnek az emberrel, mert ajándékba kapja őket. Tanítják, mutatják az utat. Tudatosságot adnak. És reményt is. örömet.

És nem igaz, hogy semmit nem érnek, mert csak azáltal, hogy megélem, és megosztom őket, meditálok rajtuk, idővel tudatosítom, miről szóltak, mát nagyon sokat adtam magamnak és másoknak is.

És végső-soron csak az számít, amit így adtunk. A többi semmivé lesz a halálban, és az emberek emlékeiben.

"Véleményem szerint egy természetfeletti képességekkel rendelkező jógi nem ér semmit sem az élet mezején, ha a magánélete nincs rendben, ha nem tudja eltartani magát, ha beteg a teste."

Köszönöm neked, hogy elkezdtem értékelni a hiányosságaimat.

És persze törekszem a teljességre.

Minden jót Neked!

Tisztelettel, és szeretettel

Namaszte