Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
GulyásÁgi képe
Adrenalin érzés
2013. szeptember 03. kedd, 13:36 | GulyásÁgi

Én a napokban éreztem ilyesmit, valami hasonlót, az is érdekes tapasztalat volt. A tévében ment egy riport arról, hogy Overdose a ló visszavonul és helyette a tesója, Opium áll „szolgálatba”. Úgy volt összevágva a film, hogy először elmondták, hogy milyen kevés eséllyel indul Opium, hiszen még nem versenyzett élesben, hogy a többi ló mennyivel tapasztaltabb és hogy talán hiba is volt még versenybe engedni, a futamában az utolsóként rajtolt. Közben mutatták a képeket Overdose búcsúztatásáról, Opiumról, a rajtról, az emberek reakcióiról. „Milyen lelkesek az emberek” – gondoltam, vajon mi hajtja őket oda ki a lovira, látszott lerítt, hogy nagyon jól érzik magukat. Nem állnak hozzám túl közel a lovak , bár tudom/sejtem hogy fantasztikusak, de tartok tőlük. Közben a kisfiam kérdezett valami nagyon fontosat és elém állt, én felé fordítottam a figyelmemet, de mégis kikukucskáltam mert hallható lett, hogy Opium hirtelen az élre tört és elöl maradt és megnyerte a versenyt! !!!
Hát… borzongató, nagyon felkavaró, pozitív adrenalin-érzés volt az tagadhatatlan, rögtön választ kaptam a „mi hajtja” kérdésre, nyilván sokakat a fogadás izgalma, de nekem maga a ló győzelme is nagyon mellbevágó érzés volt. Ha belegondolok, nekem személyesen talán attól, hogy az utolsó helyről az elsőre tört….
Egy másik dolog is eszembe jutott még erről. Az egyik az, hogy nemrég olvastam egy könyvet, ami arról szól, hogy valaki kómába kerül és a kóma állapotában bejárja a mennyei dimenziókat, elmeséli az ottani tapasztalatait, hogy mit látott, kikkel találkozott és azok mit mondtak neki. Hívhatjuk scifi-nek.. ki tudja. Ott volt egy Ragyogó lelkek szférája, ahol a művészeket készítik fel a földi inkarnációra. Egy színésszel beszélget a főszereplő arról, hogy a földi létben a filmeknek, művészeti alkotásoknak, a televíziónak, akár még a szappanoperáknak is az a funkciója, hogy megéltessék, megtapasztaltassák velünk azokat az érzéseket, amelyeket a valóságban nem tudunk megélni. Nagyon érdekes fejtegetés. Átéljük az örömöt, a szerelmet, az adrenalint, pedig nem is történik velünk semmi csak ülünk a tévé előtt, a moziban vagy a színházban, vagy olvassuk a könyvet. Mégis kicsordul a szemünkből a könny, összeszorul a gyomrunk, hogy egyéb műfajokat ne is említsek :-)
Nagyon izgalmas kérdés számomra, valóban az érzés megélése a lényeg, vagy hogy személyesen velünk történjen az érzés, majdnem olyan, mintha mindegy lenne, a tévézés is adhat meditációszerű élményeket… Néha egy-egy vers, színdarab is óriási hatással tud lenni az emberre, a valóságban olyasmit nem nagyon van lehetőség megtapasztalni.
Viszont ha van egy valós mondjuk adrenalin, meditációs, katarzis vagy bármi azelőtt nem tapasztalt élményed, azt talán magadénak tekinted, olyannak, amit senki nem vehet el tőled és jobb volt mint bármilyen film, mert veled is megtörtént, nem csak a "hőseinkkel" és talán jó "hőssé válni"...?
De értékesebb tapasztalat lesz ettől? Vagy, spirituális fejlődési szempontból másfajta, mint a meditációs vagy katartikus élmény? Sanyi, mit gondolsz erről?
Az is eszembe jutott már, hogy a valóságban beleragadunk a nagyon extra, nagyon új élményekbe, és függővé válunk tőlük, mint pl a szerelemben. (öt percenként nézegetni a telefont, folyton arról áhítozni hogy bizonyságát adja a partnered az ő nagy szerelmének irántad stb), ezért aztán csak kellően érett állapot szükséges az új tapasztalatokhoz…