Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
problémák és feladatok
2013. augusztus 25. vasárnap, 21:13 | linus12

Kedves Gábor!
Hiszed vagy sem, megértelek. Átéltem ugyanezt, ezekkel a gondolatokkal és érzésekkel. Egy nagyadag életundorral, az emberektől való tartózkodással, hízással, fogyással, önmagam előtt is titkolt depresszióval. Mindennapos sírással, és kusza napokkal. Hibáztattam a szüleimet, hogy miért is hívtak életre. Ismerős?
Nos, ez csak egy holtpont. A gödör alja. És bármennyire elutasítod is a gondolatot, ki lehet belőle mászni. Sőt, ki kell. Itt és most szerintem nincs is más dolgod, mint önmagadat elfogadni és megszeretni.
A lúzer szó csúnya. Ezt akár, mint nyelvésztől is, fogadd el tőlem. Bizonyára hívogató az egónak ez az állapot, ahol mások is megrekedtek és lehet sajnálkozni. Viszont nem lehet viszonyítási pont a mások nyomorúsága! A keserűség meg éppenhogy nem a világalkotó célja.
Nem mondom, hogy a helyzeted könnyű, nem egyszerű a továbblépés sem. Egy valamit próbálj meg: ismételgesd csak úgy magadban ezt az egy mondatot: "Szeretem magam!". Nekem segített.