Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Aditi képe
Szia Panka!
2013. augusztus 12. hétfő, 22:00 | Aditi   Előzmény

Na, most megtaláltam amire céloztál! Ezt a blogot nem követtem.

Igen, végül is igazad van. Hogy miért nem követtem a sorrendiséget elég szorosan ezúttal sem, még nem tudom. Pedig bizonyos dolgokat már megvalósítottam.

Anyám arra tanított, hogy szűzén menjek férjhez és azzal, akit választottam éljek amíg meg nem halok. Na, ez majdnem sikerült (hogy egy rossz házasságban éltem amíg majdnem belehaltam abba, hogy már semmilyen szinten nem éltem).

Nem akarok vitatkozni veled, mert magam is felfedezőúton vagyok. Talán azért, mert ezt időben, annak idején tízen-, és huszonévesen nem volt lehetőségem megtenni. Most szabadon és egészségesen újra élhetem a férfi-választást, családalapítást is talán. És most döbbenek csak rá, hogy már kicsit tudatosabb vagyok, mennyi mindent kell felfedezni az életben ahhoz, hogy jól tudjunk választani és jól tudjunk csinálni egy kapcsolatot.

Szerintem könnyű az evidenciákat sorolni, de az élet soha nem evidenciálisan működik, és szerintem túl bátor kijelenteni azt, hogy az élet tudása és tanulása csak annyi lenne, hogy az evidenciákhoz igazítjuk a helyzeteket. Magyarul mondjuk addig szórjuk ki a kérőket, amíg el nem érkezik az ideális kérő, az ideális helyzettel, hogy gyermeket nemzzél. (Ha én erre vártam volna, valószínűleg soha nem lett volna gyermekem a betegségem miatt. Van egy blog a hitről, ott írok erről bővebben.) Persze a látható felelőtlenségben való meg-rekedtség sem a jó út. Szerintem a kettő között az igazság.

Megszerettem valakit, hosszú idő és sok szenvedés, két hosszú kapcsolat, egy hatalmas csalódás, valamint egy májátültetés, pokoljárás és új élet-kezdés után.

Túl értékes nekem ez a kapcsolat ahhoz, hogy észérvek miatt nekiálljak átrendezni. Közel negyvenévesen egyikünk sem várt a testi kapcsolattal arra, hogy mikor jut eszünkbe összeházasodni. Lehet, hogy ez nem jó, így volt. Mindenesetre egy egyre mélyülő szerelem-és szeretet kapcsolat alakul köztünk, aminek sok értéke mellett az egyik az, hogy kölcsönösen tanítjuk egymást, és nagyon úgy tűnik, hogy haladunk a változásban. Ez egyedülálló élmény számomra.

Még soha senkit nem tudtam ennyire elfogadóan szeretni és ez önmagában is annyi örömet ad, hogy úgy érzem megérti benne maradnom annak ellenére, hogy vannak fenntartásaim, és neki is megvannak a saját félelmei és fenntartásai. Ideálisnak nem nevezhető a helyzetünk. Felnőttként nem rohantunk összeköltözni, hitelekkel megrakodva, félig kész életeinkben, és tiszteletben tudjuk tartani a másik helyzetét, a nehézségeit, amikkel küzd, a félelmeit és vágyait.. Nem erőltetjük ezeket egymásra. Hihetetlenül felemelő ez. Ő egy olyan örökséggel küzd, ami miatt megértem, hogy fél egy bizonyos szintnél több felelősséget vállalni, egyenlőre. De a dolog folyamatosan változik, és még mindig nem futott el. És én sem - pedig ez nálam is nagy csoda, azok után amiken átestem -most már tudom.

Még soha senkivel nem tapasztaltam, hogy ilyen mértékben hatással tudtunk volna lenni egymásra. és mintha közben az életeink is jobb irányba fordulnának, fokozatosan. És mintha egyre több elfogadás és szeretet lenne köztünk, pedig nemrég messzebb kényszerült, másik városban kapott egy sokkal jobb állást. Mindketten vágyunk még gyermekre, de nem egészen ugyanaz a jövőképünk - de úgy tűnik, még hajlandóak vagyunk várni egymásra, és úgy tűnik ez meg is változtat minket és a jövőképünket. Hatalmas ereje van, ha hagyjuk magunkat változni, ebben egy ideje már hittem, de még nem tapasztaltam sem saját magamon, legalábbis nem tudatosan, és egy férfin meg pláne nem. Ez kihagyhatatlan élmény.

Nem a biztonságos szex élvezete vezérel, hanem hogy hagyjuk egymást egymásra hatni. Hogy még akarjuk egymást és nem adtuk fel a közös nevezőre jutás lehetőségét sem. Ez nagyon érdekes helyzet. Kíváncsiak vagyunk egymásra, és élvezzük az ismerkedést és az információcserét. Fura, most mindennél jobban tudom, hogy minden kapcsolat, elsősorban erről szól. És nem másról. Én már annyit kaptam ettől a kapcsolattól, a tanulás terén is, hogy már rég megérte. Addig fogom folytatni, amíg érzem ezt a töltést.

Azt hiszem tanuljuk egymást egyre jobban szeretni, és elfogadni azon az áron is, hogy hagyjuk, hogy megváltoztasson minket a kapcsolat ebbe az irányba. Magamról ezt egészen biztosan elmondhatom, de a párom is beszámolt arról, hogy a sebeit elkezdte gyógyítani az az elfogadás, amit tapasztal. Ezt nem így mondta, de tudom, hogy ez történik.

Lehet hogy messziről indultunk, de abban hiszek, hogy vagy meg tud ez történni egy kapcsolatban és folyamatossá lesz, vagy az a kapcsolat hosszútávon halálra van ítélve. Semmilyen kapcsolatot nem ápol a biztonság. Egy dolog ápolhatja: ha képes vagy az egódból áldozni a szeretetért a kapcsolatban. Eddig soha nem tudtam ezt megtenni.

Hogy hogy lesz ebből közös élet, majd meglátjuk. Nem biztos, semmi sem az. Hogy szeretjük és elfogadjuk egymást, tiszteljük és sok örömet és tanulást lelünk a kapcsolatban, az így van. Hogy mindketten vágyunk egy családra, az is. Hogy egyeztetni tudjuk e a vágyainkat, ki, mit tud és képes majd áldozni ezért, az majd kiderül. (Ahhoz idő kell. Nem mindig kapunk készen valamit, sőt azt hiszem, legtöbbször nem. Csak az a látszat, aztán csalódunk amikor kicsit a dolgok mögé kezdünk látni. Most máshonnan építkezem: belülről. :) )

Addig pedig védekezek, éppen a felelősségvállalás miatt. A párom képes lett volna csak az ösztöneire hallgatni, én már nem akarom azokat hibákat újra elkövetni, amiket már elkövettem. Ezért védekezem, figyelek és várok. És ha olyan irányba fordulnak a dolgok, meg megérnek, akkor igent mondok.

Egyébként Isten akaratának így is akad egy kicsit helye, ugyanis nem szedhetek gyógyszert, és a legbiztonságosabb módját a védekezésnek, hát mondjuk így nem mindig kedveljük. A természetes módszer pedig azért hagy némi kívánnivalót maga után. Ezzel kapcsolatban kötöttem egy egységet magammal és Istennel :) Éppen azon a mondaton alapszik, amit írtál. Ha szereted testileg a másikat, tudd, hogy gyermek születhetik. A kérdés csak az, úgy érzed-e, be tudod vállalni, vagy nem.

Ezt egészen pontosan megmondja a lélek. Olyannyira, hogy olyan helyzetben is, ami teljesen irreális volt, nem hogy nem ideális (a betegségem miatt), megszületett a fiam épen és egészségesen, És sok szeretetet és odafigyelést kap tőlünk, még ha el is váltunk. Együtt-élésben született, mégsem volt ez garancia azokra az "ideális" körülményekre, amikbe elméletileg egy gyermekinknek születnie kell.

Ez sehol nincs megírva. Ezt szerintem maximum érezni lehet. És azt hiszem, azért tudtam a lehetőséget elfogadni (sokat harcoltam magammal emiatt eleinte még ősszel-télen), mert lassan kezdem érzeni. Persze szeretném a körülményeket is mindinkább az ideális felé tolni, és ezen vagyok. De ha máshogy kell lennie, akkor onnan indulunk tovább.

Namaste