Hagyományos vagy az életre nevelő iskolába adnád a gyermekedet?

ÁÁ ez jó kérdés, kicsi koromban is mindig felnőtt akartam lenni. A szüleim szerint igen nehezen nevelhető voltam, mert mindenről megvolt a saját véleményem, amiből nehezen engedtem. Én már nem emlékszem rá, de Apukám mesélte hogy kb. 8 évesen előálltam azzal, hogy adják oda a részemre jutó heti költségvetést, mert szerintem sokkal jobban is el tudnám költeni, mint ahogy ők teszik :-) Arra viszont pontosan emlékszem, hogy iszonyatosan zavart, hogy mások döntenek helyettem az én dolgaimban, anélkül, hogy rendesen átgondolnák a verziókat. Hülyét kaptam akkor, ha fél nap gondolkodás után, amikor átvettem magamban 4-5 verziót, kiválasztottam a legjobb esélyekkel kecsegtetőt, azzal elintéztek hogy ehhez még kicsi vagyok, és ez különben sem jó így, de azt persze nem mondták el, hogy hogyan lenne jobb, és láttam rajtuk hogy nem is akarnak foglalkozni az üggyel, ez csak egy kényelmes lerázó duma, hogy "még kicsi vagy". ÚÚÚ de utáltam...

Most hogy felnőttem, és már senki sem szól bele hogy mit csinálok, és fényévekkel jobban érzem magam, mint gyerekként. Most már vállalhatok komoly kockázatot, és hozhatok olyan döntéseket, amiket valóban én sem bíznék senki másra, mert tudom hogy a legtöbb ember nem elég felkészült, és sokszor kiderül hogy minden előzetes elemzés ellenére én sem vagyok mindnig az.

De a lényeg, hogy míg gyerekként azt éreztem, hogy egy helyben toporgok, most égetem a rakétákat
teljes kapacitással, és török előre, előre amíg valahogy kiérdemlem a szabadságom, a szabadságom a saját hülyeségemtől, másokéról, a megszokott korlátoktól, mert az ember nem előre programozott droidnak született, bár sokan azok maradnak. Ki kell hajítani a megszokásokat, a konvenciókat, azokat az infókat hogy "ez azért van így mert így szokták" , az ezek komplett gyűjteményét képező személyiségünket, aki úgy végzi (végezné) a dolgait hogy a megszokások, a bevett rutinok diktálják. Mindig van szabad döntés, van legjobb megoldás, de ezt csak szabad szellemmel lehet meglátni és pláne megvalósítani. Felnőni számomra azt jelenti, hogy az ember megtartja a gyermeki játékos szabadságát, emellett pedig képes felelősséggel átgondolni a legmeredekebb dolgokat, és jó döntéseket hozni.