Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Aditi képe
Terápia kontra hit? Ez kemény...
2013. augusztus 06. kedd, 20:37 | Aditi   Előzmény

Kati, írtam neked egy hosszú és kimerítő választ, amiben felsoroltam egy sor terápiát, és módosult tudatállapotú élményt, amelyeket vagy tudatosan, vagy spontán értem el, illetve az ezekkel kapcsolatos élményeimet, gondolataimat. Valami miatt épp akkor nem fogadta el a rendszer, és nem volt kedvem megismételni. :)

Most csak annyit írok, hogy sok ilyen volt, és éppen múlt héten kezdtem egy új hipnoterápiába (régen is jártam egy ideig), és többek közt azért épp ebbe a típusú foglalkozásba, mert mivel a mély-tudatalattival is tud dolgozni, remélem, hogy esetleg egy két család-állítást is ki tudok ily módon váltani. Főképpen azért, mert olyan sok pénzbe kerül általában, hogy lehet, hogy meg kellene várni a halálom mégis, ahhoz, hogy megszabaduljak a terhektől. :)

Igen, kicsit szarkasztikus vagyok, de hát az élet is az, amikor olyan emberektől kér pénzt terápiára, mint pl a volt szerencsejátékos leszármazottai, akik akár ezt a karmát (nincstelenség) is örökölhették a gyilkos hajlam mellett, amiből csak úgy tudják kigyógyítani magukat, ha pénzre tesznek szert, amivel kifizetik a terápiát. :) Kissé ambivalens.

Ez azért van, mert nem értünk egyet ebben a témában, legalábbis teljesen. Nem gondolom, hogy ne lehetne a segítő munkáért pénzt kérni, de erről van egy másik téma-indítás, amiben már vitáztunk a részletekről. Ettől eltekintve megint nekem estél kicsit, ezt meg te vizsgáld meg. :)

A valódi mélysége az oknak, ugyanakkor, ami miatt eltűnődtem a terápiák valód és hosszú távú hatékonyságán, illetve azon, vajon van e valami, ami ha megvan, nem is kell ezt az utat feltétlenül járni nem csak az, hogy a terápia pénzbe kerül, hanem amiről a végén írok a hozzászólásomnak. Hogy új utak után kutatok, legalábbis ezt érzem, amiről még nehezen nyilatkozom, mert még alig bontakozik, leginkább abban a krízisben kezd látszani, ami október óta nyiladozik az életemben. Ennek vonatkozásit figyelve és elemezve, a kérdéseimre választ keresve vetültek ezek a kételyek is fel bennem. Illetve egyszerűen, mivel nem vagyok a terület szakértője felvetettem a kételyeimet is, a történeket összefüggéseimben.

Egyáltalán nem gondolom, hogy teljesen mellőzni tudnám a terápiás eszközöket, a módosult tudatállapotokat, a tudatos álmaimat, ezek mind segítőek - egyenlőre. Csak érzem, hogy van egy következő szint, ami hatékonyabb a megoldást tekintve. (ha már tudom is, nem csak érzem, beszámolok majd róla. Lehet, hogy ennek egy új gondolatmenetet, egy új témát kellene nyitni, hátha ott kiderül valami)

A meditálással kapcsolatban is írtam sok élményemről, egyszerűbb, nem túl mély meditációt bármikor tudok csinálni, néha mélyebbet is. A tudatos álmodás (legmagasabb szint Sanyi besorolása szerint), állandó segítőtársam, és sokat foglalkoztam az álmok megértésének tudományával - ehhez is adott segítséget az élet). Inkább csak az nem sikerült, hogy a meditációt állandó segítőként magam mellé helyezzem egy rituális formában. Mindig erre vágytam, de már kezdek rájönni, hogy valószínűleg nem ez az utam. Azért vágytam erre, mert 20 évig naponta meditáltam 4 órákat a zongora mellett, és amióta A NAGY VÁLTOZÁS zajlik az életemben még ilyen formában nem tért vissza a zenélés, és nagyon hiányzik. De ez nem jelenti azt, hogy nem tudok adott esetben meditálni. Nem mindig jön be, ez kétségtelen. De ettől nem gondolom, hogy nem kell, vagy nem jó...stb. nem is értem, miért pont ezt használtad” lőpornak a puskádban”, nem ez az ok. Azt leírtam.

Nem haragszom én a terápiára, a pénzre inkább, illetve arra a tényre, hogy ebből is bevételi forrást csinált a világ, és tudom, hogy ez abból a tehetetlenség-érzésemből származik, amit akkor érzek, amikor azt látom, hogy nem elég az anyagi helyzetem ahhoz, hogy segítsem magam. Kb. olyan érzés, mintha mondjuk, éheznél a kenyérbolt előtt. Ez is abból a traumámból származik, amitől a terápiával kellene megszabadítanom magam (látod ismét az önellentmondást?  ) No de most a megoldásról: ettől legtöbbször nagyon is érdekes módon úgy szabadított meg az élet, hogy az imáim meghallgatásra találtak. Így volt ez most is.

Hipno-terapeutát akartam találni, olyat, aki jó, és TBre dolgozik, vagy nem kerül sokba.
Tavasszal kezdett derengeni bennem, hogy jó lenne egy kis segítség. Kezdett összeállni, hogy mely eseményhez kötődő az ebben az időszakban megélt legtöbb félelmem. Fel is rajzoltam egy vázlatba és azokat a dolgokat is, miket már elkezdtem gyakorolni vagy felfedeztem a félelmek oldására az élethelyzetekben és a megoldások meg találására. Ekkor konstatáltam, hogy egy hipnoterápia segíthetne kioldani a blokkot (névlegesen a csecsemőkori halál élményem a kórházban 6 hetesen:) ). Egy két hónap telt el, amikor szólt a barátnőm, hogy volt egy terapeutánál, aki híresen jó itt Pécsett, és olyanokkal is foglalkozik a gyerekklinikai rendelőbe, akik nem tudnak fizetni. Ő a rákos csecsemője miatt került oda, de megállapították, hogy most nem erre a fajta terápiára van szüksége, amit ő is így érzett (ő is hosszú utat járt mát be e témában). Szóval ő, aki jól ismer, ajánlotta a doktornőt, akihez el is mentem, és ki is derült, hogy annak a híres pszichológusnak a tanítványa, akinek pedig a youtubon láttam egy előadását a májtranszplantáltakról többek közt, és arra gondoltam, de kár, hogy hozzá nem járhatok, mert nem Pécsett rendel és csillagászati összegekért.... Véletlenek nincsenek. Most a tanítványához járok, ingyen.

Szóval ennyit az ÉLET erejéről, az imáéról, és arról, ez esetben mit tartott igazságosnak. Nem értettem egyet a pénz-kérdéssel, ez kétségtelen, de ez nem újdonság. Most írtam arról is, hogy tud ez máshogy működni. És pontosan ez az, ami miatt felvetettem a kérdést: vajon ha van "hitünk", hogy ilyen módon tudunk működni, ahogy én is be tudtam imádkozni az életembe a segítséget (számtalanszor), akkor nem lehet, hogy csak ez hiányzik a többi dologhoz is? ÉS KÉSZ?

Ez csak egy kérdés, de szerintem érdekes, és fontos, te viszont nem osztottad meg a meglátásod ezzel kapcsolatban, csak azt vetted ki, tuti a terápiák ellen vagyok – valamiféle irigységből (?). Most leírtam, hogy nem így van (egyébként a hozzászólásomban is az utolsó mondatban), azt is, hogy a pénz ellen igen, bizonyos mértékben (mert az ellen sem teljesen!).

Akkor most kíváncsi vagyok a te véleményedre arról, amiről írtam.

Szerinted létezik olyan szintű tudatosság, ahol nem kell az elemzés, a meditációban való kérésfeltevés? Egyáltalán a kérdés feltevése? Ahol nincs szükség család-álíításra, terápiára, hipnózisra stbstbstbn?

Azért tartom elképzelhetőnek, mert az a világ, amit keresünk, mindezt mellőzi. Az elme teljesen máshogy működik benne, és meditációnak teljesen más szintje jelenik meg és van jelen benne. Erről is írtam a műtéti élményeim kapcsán, hogyan tapasztaltam meg (sajnos nem engedte át a rendszer.) És mi ezt a dolgot keressük.

Nem lehet, hogy azzal, hogy folyton generáljuk a kérdéseket, a válaszokat, a terápiázást, a beszélgetést, az elemzést. Stb. éppen magunk ellen dolgozunk? Mert továbbra is az elme fogságában maradunk, még ha pillanatokra fel is old a szív egy egy terápia mélyén? Ez szerintem egy nagyon is komoly kérdés.

Nem lehet, hogy mit hitnek nevezünk, tudnunk kellene használni és akkor nem lenne szükség az elemzésre? Nem tágítok. Érdekel, furdal a dolog. Szentségtörő vagyok, ha muszáj. :)

Szóval: szerinted?

Namaste