Elégedett vagy a párkapcsolatoddal?

egy éve pattant ki belőlem angliában....

A élet értelme a boldogság, illetve annak keresése. A boldogság, mindig csak egy pillanatnyi érzet. Tehát ha az élet egyenlő a boldogsággal, és a boldogás egyenlő a pillanattal, akkor az élet egy pillanat. egy pillanatba tömörül életünk. sosem az egész életre mondjuk azt, hogy boldog, vagy nem boldog. hanem a benne lévő pillanatokra. Attól függ, hogy melyik van túlsúlyban. Boldog-boldogtalan. Az óriási érzések is egyszercsak emlékké fakulnak. Ennek felimserése támasztja alá, hogy mindig az adott pillanat a mérvadó. egy pillanat alatt döntjük el, hogy boldognak érezzük magunkat vagy sem. Történik valami egy pillanat alatt. Döntést hozunk, ami számtalan következménnyel jár. Ha a döntés rossz volt, akkor el akarjuk feledni a pillanatot. Ha viszont jó, akkor fenn akarjuk tartani azt. A dolog problematikája abban rejlik, hogy a pillanatot úgyis elfeledjük, fenntartani viszont nem tudjuk. Amikor azt érezzük, hogy fenn tudjuk tartani a boldogság érzését, akkor az illúzió. Nem a meglévő boldogságot kell fenntartani, hanem mindig új boldogságforrást kell keresni. Lehetünk folyamatosan boldogok, ha az események sora úgy történik, hogy minden pillanatban azt mondhatom, hogy boldog vagyok, mert mindig van miért boldognak lenni. Ennek feltétele azonban az eseményeket megelőzőmegfelelő döntés. Na valahogyan így képzelem el az élet értelmét.
Ebben a pillanatban....

kb féléve pedig ez...

más pillanatba kerültem, s most ezt érzem igazbbank, hogy mi is ez? Mindjárt megosztom.
A fentiekben leírt hipotézisem nem állja meg másodízben a helyét, ugyanis, az igaz, hogy az élet értelme a boldogság, de az nem igaz, hogy az annak keresése lenne. A boldogsághoz, nem jutni kell, nem kell keresni, nem kell kérni, várni. A Boldogásot adni kell, önzetlenül, önként, tisztán. Szeretni kell, szerelemel. Ha képes vagyok önzetlenül, ego, írigység, kisajátítás, és bármely kötődés nélkül szeretni, akkor leszek igazán boldog. Mert a boldogság az béke, a boldogság az szentség, a boldogság az szerelem, szerelem mindenbe mi körülfogja valómat, illetve a nem valómat, a nem tapintható látható, vagy hallhatót. Érzékeken túli valómat, azt ami igazán csak én vagyok, s bennem az Isten. Így ha a boldogságkeresést tartottam eddig az élet értelmének, vagy az életcélomnak, a létünk lényegének, tévedtem. Hiszen önmagunk megismerése az, és a gátlásaink, az egónk levetkőzése a cél, az eredendő bűn által besározott szellemi tudatunk megtisztítása, a valódi megvilágosodás, a fénnyel telés. De ez csak az első állomása utunknak. Nekünk a vándoroknak, ezt felismerni nem is olyan egyszerű, pedig ott fekszik előttünk, minden bizonnyal életünk legnagyobb kérdéseink válasza. A döntés meghozatala viszont tényleg létkérdés. Az én létem kérdése. Mert ha nem ébredek rá vándor mivoltomra, akkor nem tudok utamra indulni, s létem ellen teszek.
A szeretet az fedhetetlen, az tiszta az végtelen, önzetlen, minden ami nem kötődik az értelemhez. Adni ezt a csodát, az a tényleges boldogság.