Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
részletek
2013. július 23. kedd, 9:05 | linus12   Előzmény

Szia!
Inkább V alakú, mert szögletes az erkély. És a lakás egy részéből választották le. Már gondoltunk rá, hogy a padlóra járólapot teszünk, de ez az idén elmaradt. Mint ahogyan sok más munkálat is befejezésre vár. De tervezzük, mert még takarítani is könnyebb lenne. A halványbarna szín jó megoldás? A növények közül meg csak a muskátlik és a hagymák maradtak meg. De mondd, hol találok arra leírást, hogy a növények mely elemekhez kapcsolhatók? A paradicsom például gyönyörűen megnőtt, majd megbetegedett. A bazsalikom csak úgy-ahogy egyállapotban van. A büdöske (ami híresen igénytelen) meghalt. A rozmaring és a levendula egyelőre gyönyörű.
Ezen kívül egy narancssárga vödör van még kint, benne cserepek, támasztékfák, zacskóban föld, valamint egy világoskék lapát. A korlát fémes szürke.
A fürdőben lévő szekrény valóban fehér, de nyitott, és leginkább minden más színű. A legtöbb cuccot kaptuk (törölközők, ágyneműk), kevés az, amit én vettem. Igen, itt vannak zsákban a holmik, de nevezhetjük nagyméretű szatyornak is. Hiszen cipzárral záródik. Egyrészt így tudok pakolni a szekrény tetejére is, másrészt nem porolódik semmi. Kettő pont elfér egymás mellett. Ja, és itt van a porszívó is. A saját dobozában.
Általánosságban elmondható, hogy az egyszerűséget, praktikumot szeretem. Ez alapján pakolok vagy választok ezt-azt. És minden téren szeretem átlátni a dolgokat.