Kedves Angel!
Hát igen. Ezt észrevettem. A vállalkozásunk nem működött, nemhogy a befektetett pénzt nem hozta vissza, de veszteséget termeltünk. A munkámat egészségügyi okok miatt föladtam, szeretnék valami mást csinálni, de nem tudom, mit lehetne. A probléma halmozott.
Mellesleg, a másik É-i részen lévő helyiség a fürdőszoba. Mikor megkaptuk, néhány sor töredezett, régi, fehér színű csempe volt a falon, a kádnál. Úgy gondoltuk, nem baj, majd leszedjük, és rakunk fel újat. A tulaj azonban másképp látta. Vásárolt még csempét, és plafonig rakatta a kád körül. Megjegyezném, az új csempe tört fehér, míg a régi hófehér. Borzalmasan csúnya lett. Vettem fürdőszobai dekort (gyertyák, kövek, üvegcsék), és ide-oda fölragasztottam. Nem tudom, jó ötlet volt-e.
A fal kék itt is, a fürdőszobai szekrény fehér, illetve van egy általunk készített, nyitott, polcos bútor is, a kád mellett. Egy kis kék kuka, egy sárga szennyestartó, lila felmosó, színes törölközők. A zuhanyfüggönyön mindenféle vidám halacskák, akik különböző irányba néznek.
Persze, nem tervezzük, hogy örökre itt maradunk, néhány évig azonban valószínűleg.
És közben még egy kérdés jutott eszembe. Mi a helyzet az erkéllyel? Mennyire szerves része az a lakásnak, és mit lehet alakítani rajta?
Köszönöm!
A teljes beszélgetés megtekintéséhez kattints ide!