Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Aditi képe
Ismerd meg azt, amire vágysz!!
2009. július 11. szombat, 19:48 | Aditi   Előzmény

Nagyon veszélyes, amit csinálsz magaddal. Vágyni valamire nem rendellenes. Elfojtani viszont igen. Ahogy mondták a többiek is, a szerzetesek (jó esetben) nem elfojtják a szexuális energiájukat. Az első lépés éppenséggel az élet-energiák felszabadítása. Aztán hogy mit kezd velük az ember, az már a tudatossági-szintjén, a tudásán, a szívén és az értelmén áll. Valamint azon, hogy dönt.

Egészséges szexuális életet élni, szerelemsnek lenni, vagy kiegyensúlyozott párkapcsolatokat élni ugyanúgy egészséges, mint képessé válni feltranszformálni ezt az energiát, és más dolgokban fektetni.

Csakhogy ez utóbbihoz érettség kell és sok gyakorlat a spiritualitásban. Már nem is haragudj, de aki hárítja a lélek valóságosságát (merthogy a szerelem ott virágzik), már hogyan tudná ANNÁL feljebb transzformálni ezeket az energiákat?

A mai emberek többségének épp az a baja, hogy az agyuk el sem tudja képzelni hogy más világok is vannak az alsó csakrák megélésein kívül. vagy csak elméletben. Pedig vannak. De csak egymásra épülve, sorban érhetők el!!! Ezt MINDEN szellemi iskola tanítja. Ha nem hiszed, járj utána. Mert hogy úgy van a dolog, hogy a lábunkkal állunk a földön, aztán jön a bokánk, aztán a lábszárunk...stb.

Aki spirituálissá akar válni anélkül, hogy tudomásul venné és megismerné a földi részének törvényszerűségeit, az hatalmas baklövést követ el. Olyan, mintha a csípődön akarnál járni, kedves Skorpió.

A csakrákat, a megélések szintjeit, alulról felfelé nyitják meg a gyógyítók is, nem véletlenül. A Yang energia, a gerincünk aljáról felfelé emelkedve kering, vagyis keringene, ha nem lenne tele a pszichénk a rengeteg blokkal, amelyek lezárják, vagy beszűkítik a csakráinkat.

Amit te csinálsz, az a második csakra megélésének (érzelmek, emberi kapcsolatok) fokozatos elfojtásába torkollik.

Azokról a papokról, akik nem birtokolták az energiák működésének tudatosságát, vagy erőszakkal próbálták magukra erőltetni a cölibátust olvashatsz az újságokban pedofília címszó alatt.

A természet rendje ez. A természet semmit sem erőltet. Ha magara erőltetsz bármit, ellenkezel a természettel. Lehet hogy ez egód vigyorog (mert ezt csakis az egó műveli), de a lelked és a szellemed, az életerőd fojtod el.

Hogyan szeretnéd te megzabolázni az egód, amikor éppen azt éled??

A belső isteni életerőnk, a Kundalíni felébresztését is mesterek figyelme mellett művelik azok, akiknek van eszük, mert az olyan erős energia, hogy ha véletlenül van még blokk a gerincedben (amit a rosszul működő psziché -ego) okoz, akkor akadályt képez az útjában, és szétterítheti a szervezetben a blokk körül, ami súlyos következményekkel járhat.

Ezt mindenkinek melegen ajánlom figyelmébe.

A gyógyítás és a tisztítás lényege, hogy a tudatunk tágításával, testünk és lelkünk ápolásával és magunk és mások szeretetével megtisztítsuk magunkat ezektől a blokkoktól. Bármilyen tudatszint -emelkedés csakis ezután jöhet.

A nyugati embernek ráadásul még a szív működését is fel kell élésztenie, életet kell lehelnie magába, mert csak egy húshegy, akkora egoval, mint a fél világ. Ne legyen illúziód, ilyen tudatszintet bírtunk összehozni magunknak.

Ha valaki egy kutyával meg tudja élni a szeretet a nyugati világban, anélkül, hagy a maga baja miatt tartaná, az már felér egy fél csodával... Nem véletlenül terjedt el ennyire a tudás mindeféle változata (sajnos szemét is) nyugaton. Szívnunk kell, mint macinak a mézet.

De, könyörgöm, ha eszünk van még, legalább ismerjük meg a tanokat, az Isten szerelmére! (Hogy stílusos legyek).

A tisztaságba a megélésen keresztül vezet az út. Vannak kivételek. De azok nem Kis Pistának születtek Magyarországra. Legyen már egy kis önértékelésed.

Te egyszerűen félsz. Rettegsz, hogy megint megbántanak.

Amíg ebből a motivációból cselekszel ("nem akarsz szerelmes lenni") meg a többi hülyeség, addig csak nyalogathatod a spiritualitást, de tudatos és tiszta lelkű soha nem leszel.

És amit elfojtasz, egyszer a fejedre száll, és robbanni fog.

Azt tanácsolom, légy inkább alázatos az Élettel, és az ajándékaival szemben.

Engedd el a félelmed, lásd a dolgok szép, élettel teli, örömteli oldalát. Akár a romantika képében.

ÉS ÉLD MEG!!!

Fáj?

Nem baj. Attól tisztulsz.
Ha tényleg spirituális vagy, tudod, hogy a fájdalmad nem más okozza, hanem te éled meg.
Ha tényleg komolyan gondolod amit csinálsz, magadat teszed az Univerzumod közepére és nem másokat okolsz a hibáidért.

Ezzel a szíved hangját is elfojtod, és hideggé válsz.

Szeretnéd, ha szeretnének?
Akkor szeress te!
Adj bele mindent!
Add oda a szíved, a lelked, ne csak a micsodádat.

És AKKOR legyél spirituális lenni.

Hálásnak azért, amit kapsz.

ÉS NEM ELVÁRNI SEMMIT!!!!!

Szerinted Mózes meg Jézus mit csináltak a sivatagban? Szerinted nem fájt nekik?

FÁJDALOM NÉLKÜL NINCS TISZTULÁS, NINCS GYÓGYULÁS, NINCS TUDATOSSÁG.

Soha nem tudod meg, mi az igazi szeretet egy másik lény iránt, ha nem vagy képes odaadó lenni, (igen, véletlenül erről szólnak a "romantikus" mesék, nahát, milyen érdekes) és KÖZBEN ELFOGADÓ IS, és nem követelőző, mint egy kisgyerek. Felnőttél. Légy hát férfi.

Aki tiszta a lelkében , azt nem lehet bántani. Megcsalni sem. Elhagyni sem. Annak nem kell félni a szerelemtől.

Ha ezt nem értetted meg a kutyás történetből, meg az én történeteimből, meg még számtalan más írásból itt az oldalon, akkor tájékozódj a világban, de nagyon gyorsan

És tiszteld a nőket, akik leírják az élményeiket neked, hogy segítsenek, mert ők képesek arra, amire te még nem.

És mert haragosak ÉRTED, mint én most....

És ne ítélj, mert megítéltetsz. Minden visszaszáll rád, amit élsz. A szavaid, a cinikus, hitetlen szavaid, és a tiszteletlenséged is.

Valójában a te élményed az egész életed. Te döntesz, megvizsgálod e a dolgokat magadban, vagy továbbra is a fejednek élsz a szíved helyett, és reménykedsz hogy majd egyszer megvilágosodsz.

Ja, és ne mondd valamire amit képtelen vagy megélni azt, hogy nem létezik. Ez meg a nyitottságról szól. Az is szellemi képesség...

Sok sikert, Isten-palánta!

Namaszte