2013. május 26. vasárnap, 16:55 | Látogató (útkereső)
Előzmény
Nem hiszem hogy egy hősre bízta magát, és nem vonta bele senki ebbe sem Kiss Pétert, sem egyik fiatal és még fiatalabb hegymászót. Az csinálja ezt, akit erre szólíta saját hangja. És az csakis saját magát követi. Minden lépésért a hegyen saját maga felelős, senki más (nicsak, mint mindenki más az életben...). Méga kkro is, ha ott a csapatban nagyon is együtt kell dolgozni, és van egymásért extra felelősség.
Valószínűnek tartom, hogy mindketten teljes életet éltek, teljesebbet, mint sok más ember. Hegymászáshoz 'hasonló' extrém sportban (a föld alatt) érintett vagyok, ha nem is ilyen végletesen és ilyen fokban, nagyon sokat adott és ad nekem is (elgondolkoztam már párszor, egy balesetem kapcsán is, hogy bármikor lent lehet maradni, elég 10 métert zuhanni akár, nem kell a legextrémebb utakat helyeket járni ehhez. És mi a gyerekeinket is visszük. Valahol mégis totálisan biztonságban érzem magunkat, és azt érzem, hoyg jó amit csinálunk.). Valószínűnek tartom, van, aki a hegyre nem tudna újból és újból felmenni anélkül nem lenne teljes az élete. Egy hegymászónak a legszebb halál a hegyen van talán és semmiképp sme ágyban párnák közt. Engem leginkább az érintett meg a történetben, hoyg a felesége ennyire engedni tudta önmagának lenni Erőss Zsoltot, hagyni menni ahányszor csak indulni akart, mindezt úgy, hogy minden alkalomban benne volt hogy bármikor ottmaradhat. Ez a szeretet.
egyébként Erőss Zsoltot ahányszor láttam akár az amputációja után, egy teljesen egyensúlyban levő, boldog embert láttam, akire jó ránézni, még erőt is kapsz.
Hát nekem ennyi.
A teljes beszélgetés megtekintéséhez kattints ide!
Nem hiszem hogy egy hősre bízta magát, és nem vonta bele senki ebbe sem Kiss Pétert, sem egyik fiatal és még fiatalabb hegymászót. Az csinálja ezt, akit erre szólíta saját hangja. És az csakis saját magát követi. Minden lépésért a hegyen saját maga felelős, senki más (nicsak, mint mindenki más az életben...). Méga kkro is, ha ott a csapatban nagyon is együtt kell dolgozni, és van egymásért extra felelősség.
Valószínűnek tartom, hogy mindketten teljes életet éltek, teljesebbet, mint sok más ember. Hegymászáshoz 'hasonló' extrém sportban (a föld alatt) érintett vagyok, ha nem is ilyen végletesen és ilyen fokban, nagyon sokat adott és ad nekem is (elgondolkoztam már párszor, egy balesetem kapcsán is, hogy bármikor lent lehet maradni, elég 10 métert zuhanni akár, nem kell a legextrémebb utakat helyeket járni ehhez. És mi a gyerekeinket is visszük. Valahol mégis totálisan biztonságban érzem magunkat, és azt érzem, hoyg jó amit csinálunk.). Valószínűnek tartom, van, aki a hegyre nem tudna újból és újból felmenni anélkül nem lenne teljes az élete. Egy hegymászónak a legszebb halál a hegyen van talán és semmiképp sme ágyban párnák közt. Engem leginkább az érintett meg a történetben, hoyg a felesége ennyire engedni tudta önmagának lenni Erőss Zsoltot, hagyni menni ahányszor csak indulni akart, mindezt úgy, hogy minden alkalomban benne volt hogy bármikor ottmaradhat. Ez a szeretet.
egyébként Erőss Zsoltot ahányszor láttam akár az amputációja után, egy teljesen egyensúlyban levő, boldog embert láttam, akire jó ránézni, még erőt is kapsz.
Hát nekem ennyi.