Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Van egy mondás, mely szerint a vél-emény olyan, mint a seggluk:
2013. május 24. péntek, 14:16 | áldás (útkereső)

Van egy mondás, mely szerint a vél-emény olyan, mint a seggluk: mindenkinek van, de senki se kíváncsi a másikéra :D
Ebben van valami :D Úgyhogy én most nem fogom leírni a sajátomat, egyrészt a fentiek miatt :))), másrészt mert teljesen mindegy, én mit gondolok, az úgyis csak rólam szól és nem Rólad, nem ad Neked igazából semmit.

Egyvalamit viszont leírok, javaslatként, ami saját tapasztalat- természetesen ezt sem kell követni, csak ha úgy érzed.
Már ha szeretnél közelebb kerülni önmagadhoz és jobban megismerni magadat.
Abban segithet.

Minden ilyen nagy felbolydulást keltő, sokakat megmozgató esemény, tragédia reakciókat vált ki belőlem, belőled, mindenkiből. Ezzel nincs semmi baj!
Ezek a reakciók érzelmek és gondolatok összessége. Felháborodás. Szomorúság, harag. Különféle vélemények. Itélkezések - mi lett volna jó, rossz, helyes, helytelen, stbstbstb. Ezekkel sincs semmi baj.
DE vegyük észre, hogy ezek mind RÓLUNK szólnak. A reagálókról. Csak rólunk.
A vél-emény arról szól aki vél valamit. Az érzelem abból fakad, akiben az érzelem megszületik. A gondolatod valamiről a tied, az érzelem a tied. Az én gondolatom, érzelmem meg az enyém.

Következésképp ezek mind alkalmasak arra, hogy kicsit elmélyedjünk - nem a tragédiában, hanem ÖNMAGunkban, méghozzá azáltal, hogy tudatosan m e g f i g y e l j ü k mindezeket a reakcióinkat.
Ha már történt valami és arra reagálunk (az egó-elme ilyen, ezzel nincs semmi baj), akkor azt akár saját önismeretünkre és tudatosságunk emelésére is fordithatjuk, a tudatos figyelem alkalmazása által.
Tehát kedves olvasó, kommentelő: ha te, tegyük fel, nagyon kiakadtál a történteken, felelőtlennek és önzőnek tartod Zsoltot, felháborodás és düh van benned, akkor szépen górcső alá veheted ezeket az érzelemeket és az azokkal telített vélekedéseket.
Ami a másikban zavar, az általában valamilyen formában b e n n ü n k van, csak nem tudunk róla, elfojtjuk, mert túlságosan fájdalmas lenne szembenézni vele, vagy túlságosan összeegyeztethetetlen az önmagunkról fenntartott képpel.
Mi is az valójában, ami annyira felháborít?

Talán te is egy édesapa vagy, aki egyszer (vagy többször) felelőtlen volt a gyerekével és ezzel a tapasztalással önmagadban annyira nem vagy kibékülve, olyan bűntudat él benned, hogy elnyomtad mert tudomást sem akarsz venni róla? S amikor ehhez hasonlóval szembesít a világ, kivetited a másikra önhibáztatásodat?

Talán te egy olyan ember vagy, aki SOHA de soha nem merte megélni az igazi vágyait, nem mert teljes életet élni, és aki erre képes, azt tudat alatt irigyled, talán gyűlölöd, mert megmutatja neked azt, amire te is vágynál de képtelen vagy rá?

Talán kisgyerekként azt élted meg hogy apád felelőtlen volt veled, ami neked nagyon fájt, és most tudat alatt Zsolt gyermekeiben önmagadat látod gyerekként, és velük azonosulsz, szolidaritasz?

Talán Te is hoztál már életedben olyan általad rossznak tartott döntéseket, amiket utána nagyon megbántál mert súlyos következményekkel bírtak a szeretteidre nézve, de ezt elfojtottad magadban? Most pedig a tragédia tükröt tart eléd, hogy meglásd az elfojtásodat?

Talán....valami egész másról van szó. Én nem tudhatom. Én csak a saját reakcióim mozgatórugóit tudhatom.
De amit te gondolsz, érzel, abban Te vagy ott, a reagálásod Rólad szól, és ha figyelsz, rájöhetsz arra, miből fakadnak ezek. Ennek kapcsán rájöhetsz a még feldolgozatlan érzelmi problémákra, traumákra, megismerheted önmagad jobban, kicsit tudatosabbá válhatsz arra, hogy milyen programok futnak a tudatalattidban.
Persze, ha nem akarod, akkor nem kell ezt sem megtenni. Csak egy lehetőség. Ami tapasztalataim szerint előrevisz. Előrevihet.
Ha "menni" akarsz.

Én ehhez az önfelfedezéshez kívánok mindannyiunknak sok erőt, kitartást és sikereket.