Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Aditi képe
Tudom én jól, hogy nem csak férfi tud lopni. Ez emberi játszma.
2013. május 24. péntek, 0:30 | Aditi   Előzmény

Tudom én jól, hogy nem csak férfi tud lopni. Ez emberi játszma. Elsősorban a férfi-nő kapcsolatokra nézve, az évezredes karmáinkra messzebbről rátekintve gondoltam a témára. Érdekesnek tartom, hogy hosszútávon átlagolva, nagy vonalakban nézve az európai férfi karmája a kihasználás és az európai nő karmája a kihasználtság. Persze ez nagyon sarkított, de a nagy számok törvényét, a családi minta gyakorlati működését (patriarchális rendszer), a törvényeket stb figyelembe véve ez az ami felfedezhető. Persze voltak és vannak nők, akik jobbak ebben minden férfinál adott esetben :), és vannak, akik bezártságukban (nem tudatosan) ellen-kihasználás kampányokat indítanak a felettük hatalmaskodó férfiak ellen. Ezek ugyanúgy haszontalan dolgok. Mégis, a "rendes" családban élő nők túlnyomó többségére az önfeladás valamilyen mértéke (legjobb esetben is így nevezhető), míg a férfiak többségére az öntörvényűség valamilyen mértéke jellemző.

Az elnyomó (tolvaj) - kihasznált játszmának sok formája van. És az általunk ismert családkép (ami még mindig birtokon alapszik, habár sokszor csak szellemileg, de az emberek fejében mégis így van) tökéletes táptalaj. Sokszor elég, hogy a férfi nem jelenik meg (mert dolgozik, mert elhivatott művész és neki fontosabb dolga van, mert elfoglalt, mert sok pénzt kell keresnie és ehhez sok idő kell, mert csak külföldön tud érvényesülni, mert higgyük el az ő idejét lehetetlenség jobban beosztani...stb..stb..stb). És a nő a gyerekekkel ott marad egy "közös" hajóban, amiben csak ő evez. És neki muszáj, mert amellett hogy ő is dolgozik (mert a férj a sok elfoglalásával természetesen nem tudja eltartania családot), ő nem költheti el a pénzét tetszés szerint, neki be kell tudni osztani az idejét, sőt a figyelmét is (amire a férfiak lazán rámondják, hogy ez egy nőnek könnyű, pedig ez nem igaz, nekem pl. hihetetlen energiámba került megtanulni), a kreativitását ki kell élnie mindezek mellett (ha pl ő is művész :) ), külföldre nem egykönnyen mehet három gyerekkel, és nem tölthet több időt a munkájával, mint amennyit, mert el kell hoznia a gyerekeket az iskolából, és rengeteg más dolgot el kell még intéznie azon kívül, hogy dolgozik.

És valahogy, érdekes, megoldja. Pedig nem több, mint egy férfi, sőt, a férfiak szerint (még mindig, bármennyire is mosolygunk,a tudatuk mélyén még mindig) kevesebb.

Abban, amit a személyes felelősségvállalásról írtál, egyetértek, mélyen és tökéletesen. A párkapcsolatban hozzátenném erről, hogy a felelősségvállalás azt jelenti, hogy azzal, hogy bevállalok egy családot, egy férfit vagy nőt, MEGNŐ A FELADATAIM KÖRE. Hogy ezzel bevállalom mindazt, ami ezzel jár, időben, tanulásban, energiában..stb. És nem csak akkor ha nő vagyok. Hogy ebben a csónakban a közös teremtéseinket szállítjuk, és minden dolog, ami ezekkel jár közös felelősség. Nem lehetek öntörvényű, és egyenlően és egyezség alapján kell kivennem minden tennivalóból a részem, és nem jöhetek sztereotípiákkal. Ha van egy férfi az életemben, az időt és energiát követel tőlem, ha van egy gyerekem, az is. Nem tehetem meg, hogy öreglegény maradok, miközben a nőt hibáztatom a nehéz sorsomért és nem veszem észre, hogy a világon semmit sem teszek egy kapcsolatért, amiben élek. Azt látom, hogy a legtöbb férfi a rögzült minták miatt jórészt ezt teszi és teljes tévedésben él azzal kapcsolatban, mit jelent a közös sorvállalás.

A kötődéssel kapcsolatban megint csak részben értek veled egyet. És azért, mert a kötődés nem felesleges dolog, ezért aki felvállal egy kapcsolatot, azt is fel kell vállalnia, hogy kötődni fog. Mert nem tökéletes. Sőt azt is, hogy a másik is kötődni fog hozzá. Ennek, az általad leírtak miatt van egy terhe, valóban. De épp ezért kell bevállalni. Aki hárítja a kötődést, az még nem jutott el eddig sem. Aki kötődik, de nem vállalja ezt és a munkát magán, valamint csodálkozik a másik kötődésének a terhén, és úgy gondolja, azzal neki semmi dolga, az se tud felelősséget vállalni.

Én már nem félek a lopástól, mert megtanultam amit kellett. Ugyanakkor meglepve látom, hogy még mindig itt tart a világ. Ha minden igaz, ezután majd bevonzok egy olyan pasit, aki már nem lopni akar, és nem hiszi, hogy az a szerelem és a házasság. Olyan lett az orrom, mint egy vadászkutyáé, és pontosan tudom, mit kell tennem, hogy az ilyeneknek eszükbe se jusson közelíteni. A vicces az, hogy emlékszem, kislány koromban is tudtam :), csak valahogy egy időre, elfelejtettem. Most nézek szerteszét és csodálkozom. Azt látom, mindenki eszi egymást, ahelyett hogy szeretne. És az egyik gyerek-gyárost akar, a másik meg anyucit. A harmadik biztonságot, meleg vacsorát, meg szexet. De olyan, amelyik mindegyiket akarja egy kicsit és cserébe ő is mindegyik tud lenni egy kicsit, aki nem a tudatalatti uralkodó mintát akarja, meg a macho, "szabad" férfit, aki nem öntörvényű akar lennie gy kapcsolatban, hanem teljes értékű partner, és nem nevez ezért emancipáltnak - nos olyat még nem látnak a szemeim. :)

Egy ideig valóban emancipált voltam, vagy még rosszabb, ellenük fordítottam saját fegyverük. Kritikus voltam, én irányítottam, és nem hagytam semmi esélyt a kihasználásra. Amit akartam elvettem, és hagytam, hogy azt higgyenek amit akarnak. Nem bántottam senkit, egyszerűen csak kipróbáltam milyen öntörvényű "machonak" lenni nőben. Rendkívül kényelmes volt, ugyanakkor egy idő múlva rendkívül üres. Mert ahogy ezt mindig tudtam, ennél sokkal többek vagyunk és sokkal többet adhatunk egymásnak és sokkal jobban meg kellene becsülni magunkat, mint egész emberi lényeket, és merni átadni magunkat, merni érezni, merni kockáztatni, és felelősséget vállalni.

Most már tudom, hogy kit keresek, ennél kevesebbel nem érem be és nem dacból, egyszerűen így érzem. Ezt kívánom és mást nem. Már nem akarok lopni és nem érdekel aki lopni akar. Elfáradtam ebbe a játszmázásba. Nem éri meg nekem.

Kíváncsi vagyok, kivel futok össze legközelebb.

Namaste