Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
,,Minden lélek a saját fejlődéséért születik le"...
2013. április 26. péntek, 12:09 | Éva.   Előzmény

Osztom ezt a nézetet,de úgy gondolom,hogy pontosan ezért a célért van a lélek a személy által különböző szerepekben az élet során.
/Persze a léleknek arra az aspektusára gondolok,amelyik újra és újra élni és tapasztalni jön,és nem arra az állandó nyugalomban lévő isteni aspektusára,amelyik ugye pontosan ebből a körforgásból ,játszmákból,illúziókból szabadulna meg egy örök állandóságba./

Szerintem ezekben a szerepekben való tapasztalás is a lélek fejlődését szolgálja, /az ego részét, amit hajt ez az ,,életszomj" /,tehát akkor szolgálja a fejlődését, ha az ember nem ragad bele valamely szerepébe.
Probléma szerintem csak ez esetben lenne ,mert akkor válik igazán hibássá egy szerep,ha az ember leragad, benne marad, és ezzel útját állja a további fejlődésének. Ha azonban képes arra ,hogy egy egy szerepéből kivegye azokat a tapasztalatokat,amit ő, pontosan abban a szerepben tudott megélni, és pontosan a lelki fejlődése érdekében.

Ha már minősítünk- ,, jó, helyes, helytelen, rossz "- akkor azt gondolom,hogy a fejlődés nem lehet egy ember életében egy egyenes ívű felfelé száguldás,és hozzá tartoznak az alászállások ,a mélypontok is,mert onnan is fel kell hozni,amit tapasztalatban,megélésben fel lehet. /A mennybemenetelhez ugye meg kell járni a poklot is,másképp ez nem megy :-)/ Tehát egy alászállást,mélypontot,sem minősíthetek negatívumként,ha az a lélek ,a személy fejlődését szolgálja.

Például a fent említett ,,mártír" szerep is ,vagy éppen a ,,kihasználom" őt, ha az ember nem ragad bele,és csak az éppen a számára szükséges tapasztalatot veszi ki belőle,lehet pozitívan értékelhető a lélek tapasztalását, fejlődését illetően. A karmikus adósságokról nem is beszélve, amikor valaki azért vállalt fel például egy úgymond ,,negatív",vagy ,,helytelen" /mondjuk ,,kihasználó" szerepet/ hogy a másiknak segítsen szembesülni,megtapasztalni egy szituációt egy korábbi /,,előző életbeli" / cselekedete következményeként.

Úgy gondolom,hogy minden egyes embert,és minden egyes szituációt meg kell vizsgálni, hogy mi miért van, mi az értelem, a cél benne, mert legtöbbször oka van, és feladat, és mindaddig az amíg az ember ki nem veszi belőle azt a tapasztalatot, amit kell, és akkor jöhet a változás és az újabb tapasztalás.

Az egyetlen probléma szerintem a letapadás egy egy szerepbe,mert ez valóban negatívumként értékelhető,hiszen megállítja a további fejlődését a léleknek,a személynél pedig akár súlyos pszichózisokhoz is vezethet.
/Ilyen eseteknél előfordul,hogy amikor teljesen reménytelen a helyzet a változásra,folytatásra,a lélek kilép inkább,és újrakezdi.
De olyan is előfordul,hogy marad egy ilyen helyzetben,szinte vegetálva,lekorlátozott tudattal,és ennek részemről semmi értelmét nem találom,minthogy a környezetét tanítsa valamilyen formában ezzel a helyzettel./

Akárhogy is fejtegeti ezt az ember,nagyon úgy tűnik,hogy nem nekünk kell minősíteni ezeket a dolgokat,mert mindennek egy magasabb szempontból oka van,még akkor is ,ha ezt esetleg mi nem értjük.

Ha mondjuk van egy ember aki még arra is vigyáz,hogy egy hangyára se lépjen rá,vagy van egy másik aki pedig embert ölt,akkor hogyan minősítek? Mi a jó,és mi a rossz? A helyes és a helytelen? Hát ha ,,zsigerből" minősítek,akkor persze ,hogy a gyilkos! Csakhogy hátha ez a dolga,bármilyen brutális feltevés is ez ? Egyrészt megtapasztalni ezt,másrészt a tetten keresztül tanítani a környezetét, esetleg az egész társadalmat. Mint ahogy a ,,gyilkos" ellensúlyozására pedig ott van a ,,szent". Így kiadva az egészet.

Lehet ,hogy a lélek fejlődése során voltam már gyilkos,és valamikor elérhetem a szent állapotát. És addig pontosan azokban a szerepekben leszek,amik ehhez szükségesek megélésben,hogy a lélek eljusson a gyilkostól,a szentség állapotáig. Ezért úgy gondolom,hogy mindennek helye van,és általában pont abban a szerepben vagyunk és pont azért,amiért éppen az szolgálja a legjobban az adott időben a fejlődésünket.
Szerintem egy dologra kell nagyon is ügyelni,hogy dolgunk végeztével lépjünk tovább,és ne ragadjunk bele egyetlen szerepünkbe sem. Szerintem nincs jó vagy rossz,helyes vagy helytelen szerep,mindig éppen az van,amire akkor és ott szükségünk van,vagy amiért éppen jöttünk.

Az ember szerintem nagyon nagy tévedésben van,hogy bármit is ő irányítana. Mert még amit úgymond ő irányít /illetve azt hiszi/,azt sem ő irányítja. Még az is bennem van,belülről fakad,hogy foglalkozzam magammal,és hogy mi a következő lépés.
Amikor pedig már valóban Ő irányít,az viszont már a léleknek a másik aspektusa,az isteni mivoltja... De akkor már értelmét vesztette minden,amiről itt most beszéltünk :-)