Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Aditi képe
Bármennyire is úgy tűnik, most sok mindent, tudom, hogy végül
2013. március 04. hétfő, 21:19 | Aditi

Bármennyire is úgy tűnik, most sok mindent, tudom, hogy végül semmit. :)

Két fázisa volt az elmenetelnek. Az első az altatásban, öntudatlan állapotból lassan ébredve egy érzésekkel és tapasztalatokkal teli, nem testi élménysorozat. Mint egy álom.

Ami arról szólt, hogy kijövök a szenvedésből az életre, a tudatlanságból a tudatomra ébredésbe, a rabságból a szabadságba. Testi szinten közben az történt, hogy lassan felébredtem a hetekig tartó altatásból. De közben azt "álmodtam", hogy minden erőmet összeszedve, a hitembe és az akaraterőmbe kapaszkodva ott akartam hagyni a másik világot. És abban a pillanatban, amikor az álmomban kinyitottam a szemem, a fizikai valóságban is.

Egyszer sírtam "álmomban", amikor a szeretettel találkoztam, aki azt mondta, szeressek.

Nem léptem a fénybe, vissza kellett jönnöm. De nem megbánás miatt és nem hiányérzet miatt. Csak. Mert tudtam, hogy élnem kell még.

Utólag azt mondom, tudtam, hogy eddig nem éltem és minden akaraterőm arras itrányult, hogy élni tudjak, ha már megszülettem és ha már kapok egy új lehetőséget.

A második fázis ébren volt. Minden tökéletes volt. semmit sem bántam és semmitől sem féltem. Olyan hatalmas és állandó szeretetérzés töltött el, amit előtte s és utána sem soha nem éreztem, akkor hónapokig. És minden úgy volt jó ahogy és folytonos boldogságban úsztam. Nem volt mit bánni, nem volt mit sajnálni, nem volt mit elengedni és nem volt értelme birtokolni se semmit. Mert minden úgy volt tökéletes, ahogy volt é egy szikrányit sem érintette a boldogságom, a legtökéletesebb boldogságot, amit valaha átéltem,

Szerintem a halálban a megbánás fázis csak egy kis fázis, és még nem haltunk meg igazán, amikor még bánunk vagy bármit is sajnálunk.

A saját élményemből szűröm ezeket le, nem biztos, hogy igazam van, de én úgy érzem, a halál után már csak a tiszta valóság van, az ami most is csak nem érzékeljük elég: a tökéletes szeretet.

Ezért tusom, hogy az élet elengedésének fázisaiban, minden percet bánni fogok, amiben nem tudtam szeretni, és semmit sem fogok sajnálni, ami volt van vagy lesz, egyedül csak azt, amikor nem tudtam szeretni.

Namaszte