Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Aditi képe
Szex = energia
2009. július 02. csütörtök, 22:46 | Aditi

Hát csajok és fiúk, én nem vagyok meggyőződve az orgazmus tisztán energia-vesztő jellegét illetően. Elmondom, miért. Igaz, hogy sok fizikális energia-befektetést igényel, de az orgazmus pillanatában (vagy perceiben ;) ugyebár jó esetben "eszünket vesztjük", vagyis végre átélhetjük azt a valamit, ami miatt évek óta meditálunk. Olykor teljesen sikertelenül. Talán éppen azért sikertelenül, mert aznap túl hajszoltak, kapkodók, idegesek voltunk, esetleg olyan dolgok történtek velünk, amelyek felzaklattak, érzelmi káoszt okoztak...stb... Na, például éppen erre találták ki az orgazmust.

Az orgazmus legegyszerűbb formájában (sima fizikai kielégülés) egy dologra biztos jó: a napi feszültségek feloldására. (Már amennyiben ezt gyakoroljuk is ilyen céltudatosan, és gyakran...:) Ez a gyógyulásunkat is szolgálja, hiszen amit nem tudunk kioldani más módon, ez elég egyszerű módja, illetve miután kipihentük magunkat, teret nyerünk a tudatunkban mélyebben fekvő blokkok egyéb módon való oldásának. (Pl. meditáció)

Tudtátok, hogy a hüvelyben fellehető ugyanúgy az összes szervünk masszázs-pontja, mint a talpon, a kézen, a fülön...stb...? Fraktál-rendszerű univerzum, ugyebár... A természet a legbölcsebb alkotó. Épp ezért egy út a Tantra útja is a megvilágosodás felé. Csak ahhoz a felsőbb csakrákat is aktivizálni kell az ügyben... megélni a szerelmet, ugyebár.

Gyógyításra egyébként energia-gyakorlattal is lehet használni az orgazmus felszabaduló energiáját. Így is lehet tisztítani a csakrákat. A legegyszerűbb módja, amit valószínűleg sokan felfedeztek már, hogy orgazmus után kifekszel, teljesen ellazítod magad, esetleg tudatos relaxációt csinálsz, és hagyod hogy a felszabadult öröm-érzet szétáradjon mindenfelé a testedben. Aki ügyes, az irányítani is tudja ilyenkor az energiát a gondolatokkal oda, ahova éppen jólesik, mert hiány van...

Én megtanultam felhúzni az energiát az első csakrákon keresztül egészen a koronáig orgazmus közben. Gyakrabban sikerül csak a homlok-csakráig..

Próbálom megfigyelni, mitől függ, hogy mikor sikerül ez a mutatvány, és mikor marad alsóbb csakrákban az élmény. Az egyik tapasztalatom az, hogy nem mindegy, milyen érzésekkel, gondolatokkal szeretkezünk, és mennyire vagyunk tudatosak rá. Aki nem meri elengedni a fantáziáját (és most nem a pózokra, meg az eszközökre gondolok, hanem a belső képekre), az nem viszi fel az élményt, nem éli meg a mentális síkon... nem vagyok szexológus, de szerintem ez a kulcs... Ha érzel, érzelmi szinten is ott vagy, ha gondolsz, vagy beszélsz, a másik két felső csakra is működésbe lép... és ha az isteni örömmel éled át az egészet, hálával az élményért, akkor a hetedik is... Szerintem ennyi...

Egyébként a fantázia-képek is tisztítanak. Nem véletlen, és teljesen egyedi, hogy mi az, ami valakit felizgat. Mély, tudatalatti dolgokat lehet így oldani. Nekem sokáig szégyenérzetem volt néhány fantáziám miatt. Aztán amikor ezt megtudtam, félretettem a bűntudatot, és megélem az összeset. Elég gondolatban. Nem kell a párodat terheli a játékokkal, ha neki nem az a vágya... Azóta sokkal minőségibb orgazmusaim vannak... :)

Valóban, aki beteg, vagy más, erős blokkja van, annak nehezebb felhúzni a felsőbb csakrákba a szeretkezés és az orgazmus megélését. Ezzel és a Kundalíni felébresztésével kapcsolatban történt velem egy drámai megélés... Egyszer, egy orgazmus után, amit végig felhúztam a fejtetőig az első csakrákon át, ellazultan fekve egyszer csak MAGÁTÓL elindult a Kundalíni energiám felfelé. Eszméletlen élmény volt. Minél jobban lazultam, annál inkább éreztem... és teljesen ösztönösen csináltam. Ez hátul, úgy , ahogy a nagykönyv írja, egy hihetetlen forró, erős energia volt, és a gerincemen kúszott felfelé. Mivel van gyakorlatom az energi-áramoltatásában a gerincben, ezért elkezdtem ezt is húzni, és sajnálatomra a májam magasságában elhalványult... igyekeztem tovább húzni, valameddig még talán eljutott, de már nem volt olyan erős, mint az alsó részen... Később olvastam egy könyveb, hogy nem jó, ha egy ilyen blokknál elszívódik, szérszódódik ez az energia, mert egy csomó bajt okozhat... hát ezt nem tudatosan idéztem elő, bár azelőtt sokat próbálkoztam a felébresztésében...

Úgyhogy az sem igaz, hogy aki szeretkezik, az nem tudja felébreszteni.... ez tapasztalat, nem könyv, úgyhogy elhihetitek... csak azt sajnálom, hogy a májam miatt nem sikerült... ha belegondolok, hogy már megvilágosodott lennék... :)

Csak azt nem értem, mire tanít engem az életem ezzel? Tudjam, hogy ösztönösen képes vagyok rá? Hát, igen nagyon örülök, hihetetlen ajándék...! De aztán visszavonja az egészet, hogy ja, bocs mégsem, mert van egy született betegséged, ami semmissé teszi ezt a képességed is...? És ez minden más dologgal így van... Mire tanít ez engem? Hogy fogadjam el, hogy nem tudok az lenni, aki vagyok szellemileg, vagy mi? Olyan, mintha degenerálnának... na, mindegy, nem ez a topic...

Egyébként a cölibátus mindig érdekelt, lehet, hogy majd eljutok oda is? Egy biztos, a tisztaságba a megélésen át vezet az út, mert amit elfojtasz, vagy ott marad a tudat mélyén, az mindig akadályozni fog fel nem ismert vágy vagy félelem formájában... Ezért a szeretkezés is használható jól és rosszul. Ha jól használjuk, gyógyulunk és tisztulunk általa. Ha rosszul, öncélúvá válik, felborul az egyensúly, és megbetegít. A mai társadalom nagy része szex-és kapcsolat-beteg. (függő)

Minden minket és a tisztulásunkat szolgálja, még a szexualitásunk is végső soron. Érdekes, nem? Hogy nem is a párkapcsolat meg a gyerek-nemzés miatt van... Hanem ugyanazért, amiért minden más is... Hogy felismerjük a bennünk élő tiszta önvalónk. A fizikális kielégülés egy "kis" felismerés. A tudatos szeretkezés egy teljesebb megélés. És a szeretkezés elengedése valószínűleg a tisztaság olyan foka, ahol már nincs kioldandó blokk. Nincs vágy, nincs félelem. Nincs ragaszkodás. Nincs illúzió.

Lehet, hogy ezt úgy is el lehet érni, hogy meditációval feltranszformáljuk az összegyűlt szexuális energiát. Ez a cölibátus útja. De a megélésé ugyanígy vezethet a tisztuláshoz. A tudatos megélésé.

Ezért vigyázni kell kedves Skorpió a túlzott "diétával". Egyébként alap-törvény, hogy minden túlzás, és minden, ami szenvedést okoz, természetellenes. Vagyis valószínűleg több gondot (karmát) okozol vele, mint hasznot. A cölibátus, vagy az önmegtartóztatás útja magában rejti az elfojtás hibáját. A megélés útja a tudatlanság hibáját. Szerintem csak az egyensúly figyelése a lényeg...

Ennyit tudtam hozzátenni...

Namaszte