Hagyományos vagy az életre nevelő iskolába adnád a gyermekedet?

Nagyon érdekes a téma.A szabad akarat jelentését, úgy véljük ismerjük:amikor én választom meg a cselekvésem, gondolataim, érzéseim irányát, amikor én irányítok.Annyi a probléma, hogy a nap 24 órájában, nem vagyunk ennek tudatában. Beleveszünk, az aktuális élethelyzetünkbe,és nem látunk túl rajta. Nem tudatosan irányítunk, lehet éppen megszokásból, odafigyelés nélkül végezzük napi teendőinket.Az erősebb érzelmi változások esetén sem kérdezünk vissza, csak ritkán:miért is történik ez éppen velem? Miért reagálok ilyen hevesen ha a"másik ember" szemében, szálkát találok??Hol van az a gerenda, könyörgöm, mondja már meg valaki?! A saját szemünkben van, és éppen attól nem látunk....

Ilyenkor kényszerítenek bennünket, azok akik tényleg tiszta szívből szeretnek.Tedd már meg végre, azt amit MOST lehet csak megtenni!!Mert ideje van!Indulj, és menj, és lépd már meg az első lépést!

Tegnap láttam egy filmet, és érdekes formában foglalta össze, mindazt, amit sokszor átéltem életem során.Egy gyönyörű lóról szólt, aki túlélte a háborút, és a film végén, visszakerült szeretett gazdájához.A hagyomány tanítja: az egymáshoz rendelt dolgok, és személyek mindig visszakerülnek, oda akihez eredendően tartoznak. A lovat kényszeríteni kellett, hogy megtanulja, hogyan kell viselni a hámot.Nem akarta, majd lerúgta a napot az égről, úgy tiltakozott.Később ez mentette meg az életét.Amelyik ló nem tudta viselni a hámot, azt agyonlőtték, azonnal.Ő tudta, mert rákényszerítette a kisgazdája, aki szívből szerette.Türelemmel, kitartóan tanította, erősen, ellentmondást nem tűrve.Ezért maradhatott életben.
Annak idején,és is tiltakoztam, kézzel lábbal, kiabálva, oktalanul nekifeszülve sorsomnak.Aki szeretett, aki a barátom, testvérem, a szüleim, az akinek ez volt a dolga, nem törődött az ellenszegülésemmel:megteszed, mert ezt neked muszáj megtenned! Ilyenkor a szemében néztem,és láttam csillogni a szeretetét.Engedtem a kényszernek, ami egyáltalán nem jellemző rám.Így maradtam életben, sokszor.Engedtem a láthatatlan érzésnek, amely arra kényszerített, most arra menj!Most hajolj, le teljesen, és most tedd a mappát az autó első ülésén a lábadnál heverő táskába.Azért most, mert akkor védve leszel,mert éppen ebben a szent pillanatban tart feléd az a másik autó, amivel frontálisan ütközni fogsz, csak nem látod, még nem. Sorolhatnám a példákat, sokáig.Így mentem el éppen azon a napon a bíróságra, a válásom intézni,ahol találkoztam az igazi SZERELMEMMEL.A nagy Ő- vel. Nem akartam menni, úgy kényszerített rá, akkori főnököm, barátom.

Ezért kell kényszeríteni bennünket, mert néha nem látunk, nem hallunk.Akik szeretnek bennünket, ők látnak helyettünk.Érzik, tudják a sorsunkat.

Engedjük meg, hogy segítsenek a jó lelkű, tiszta szívű szeretteink, hogy meg tudjuk "csinálni " a sorsunkat.

szeretettel:Ritók ibolya