Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Aditi képe
Kényszer helyett belátás: börtön helyett szeretet.
2012. október 21. vasárnap, 11:17 | Aditi   Előzmény

Tegnap néztem egy filmet, egy sci-fi sorozatot, ami önmagában nem is annyira érdekes, mint az, amit ki lehet belőle olvasni. Sokadszor láttam ezt a részt és olyan valamit vettem észre, amit még sose.

Olyan helyzetbe kerültek a szerepelők, egy csapat tagjai, hogy egyik részük folyton visszatért egy adott nap elejére az időben, a nap egy pontján. Valamilyen mező váltotta ki ezt a hatást, amivel csak ők érintkeztek, a csapat másik fele nem. Akik nem, azok csodálkozva szemlélték, hogy a többiek nem tudnak semmit arról, mi történik., Az ő fejükben minden egyes nap-ismétlés megmaradt emlékként, folyamatosan élték újra és újra az ismétléseket, de mivel ennek tudatában voltak, egy kicsit mégis máshogy, mint előtte. A többiek nem tudtak róla, hogy ismételnek, az ő memóriájuk minden egyes alkalommal törlődött.

Kiderült, hogy csak úgy tudnak továbblépni, ha sok sok ismétlésen keresztül fejben megtanulják egy idegen (földönkívüli) nyelven írt szöveg fordítását, amihez segítséget nyújtotta nekik egy csapattag, aki viszont ismételte az időt, tehát sose emlékezett rá, hogy előtte meddig jutottak, sőt arra sem, hogy egyáltalán elkezdték.... Ez a szöveg volt a kulcs, az idő-torzulást előidéző földönkívüli gépezet leállításához. Ez számukra rendkívül frusztráló volt, hiszen minden egyes ismétlésnél meg kellett győzni a többieket arról, hogy mi folyik, és hogy ők nem emlékeznek rá, és egy icipicit előrehaladni a fordításban, ami amúgy egyikőjüknek sem a szakterületet.

Egyszer csak rájöttek, hogy ez a helyzet más módon is használható, hogy nincsenek teljesen annak a csapdájában, ami előidéződött (és egyébként pont úgy, ahogy a tudatosságban ártatlanul haladunk előre - saját teremtésből), mert bármit tesznek, mivel ismétlődés van, nem kell vállalniuk a felelősséget. :) Ezen a ponton egy időre eldobtak mindent és kiélték az összes frusztrációjukat és vágyaikat, amit addig azon a munkahelyen, és emberek közt nem tehettek meg, meg azután sem. :) Nagyon vicces és tanulságos volt ez a része a filmnek. Végül a pihenő-ismétléseket és a munkát váltogatva befejezték a fordítást, és véget vetettek az állandó időutazásnak.

Eltűnődtem rajta, hogy ez hasonló ahhoz a helyzethez, amiben élünk, a Földre , a "bünti-bolygóra" való leszületéshez. Van egy feladat. Amit alapvetően mi okoztunk magunknak. Mint ők az időgép beindítását. Igaz, tudatlanság miatt. Viszont a tudatlanságot ki lehet egyenesíteni, tudatosságra váltani. Szerintem alapvetően ilyen egy leszületés. Ok és okozat. Semmi több. Nem kísértik érzelmek, és semmiféle kényszer. A kényszert maximum az elme élni meg, a földi részünk, amelyik kapcsolódik a belső emlékekhez, a lélek emlékeihez, emlékezik a szabadságra, a teljességre, a végtelenre, mint ahogy a film szereplői a valódi idő-múlásra, amiben nem voltak megkötözve egy idő-buborék által, amely folyton visszarepítette őket a nap elejére. A korlátok frusztráló hatással lehetnek a lélekre. és ahogy tudatosodunk, egyre jobban látjuk és érzékeljük, hogy ezeken a korlátokon kívül egy nagyobb tér és szabadság és tudatosság van - bennünk.

Szerintem az igazság nem az, mint ahogy a filmben sem ez volt a megoldás, hogy olyan értelemben tituláljuk börtönnek a szituációt (mi esetünkben földi létet), mintha nem lenne itt helyünk. Ez helytelen. Itt vagyunk, nagyon is itt a helyünk. Ráadásul miattunk. Nem kényszerből, ok-okozatból. Azért, mert a fejlődés, amit el akarunk érni, értünk van, miattunk van, nekünk van szükségünk rá. Pont mint kicsiben az életben: akkor fogod meg a forró kályhát, amikor még nem tudod, hogy megég tőle a kezed. És be kell gyógytanod, és meg kell tanulnod, hogy gyújts be, hogy ne égesd meg magad. és akkor többet nem kerülsz ebbe a helyzetbe (ebbe a leszületésbe).

Az a feladat, ami nem csak arra vonatkozik, amit életfeladatnak szoktak nevezni, hanem arra is, hogy milyen emberekké válunk közben, nem kikerülhető, ez az, ami meg kell oldanunk, és mi akartuk. Mint a filmbeli szituációban. Bár az idegrendszerük nehezen viselte a helyzetet (kvázi: szenvedtek tőle), találtak megoldást arra, hogy enyhítsék ezt. Ez a földön a vágyak beteljesítse, és minden, ami a lelki oldást szolgálja. de közben, ez nem elég. Ha mindent megengedhetnél magadnak, annyi pénzed és javad lenne, amennyit akarsz, annyi mindened, amit akarsz, teljes egészség, teljes tudás, minden vágyad azonnal teljesülne, akkor sem attól lennél boldog. Rájönnél hogy nem ez az,a mi boldoggá tesz. hanem az, ha megoldottad azt a feladatot, amiért ide küldted MAGAD. Ami nem javakról, nm vágyakról szól, hanem tudatosság-szerzésről. A filmben ez az időgép megállítása volt. Tehát nem szabadultak addig a korlátoktól, amíg el nem fogadták őket, és azt, hogy a feladatot meg kell oldani. Közben játszadoztak kicsit, vágyakat teljesítette, és el is menekültek ideglesen a feladat elől, mert akkora nyomás volt már rajtuk. de a végső megoldás a feladat elfogadás(esetünkben sors elfogadása) és megoldása volt.

Szerintem ez az életünkben, az életünkkel, a sorsunkkal és leszületéssel kapcsolatban is így van.

Amúgy, az, hogy lázadozok, még ha olyan dolgok ellen is, amelyek igazságtalannak tűnnek, nem fog célra vezetni. Jó lenne ha ezt most az ünnepek alkalmával is tudatosíthatnánk. A kivezető út mindig az élettel szembeni alázaton keresztül vezet.

És akkor meglátod, hogy ez a bolygó és ez az Élet csodálatos. Hihetetlenül csodálatos. és miden egyes ember is. Az alázat pedig ez: semmi igazságtalanság nem történik velem, nincs szebb világ, és nincs szebb feladat, mint ez, amiben vagyunk. Mert itt vagyok.

Az életet csak az fogadja el, aki el tudja hinni, hogy nincsenek véletlenek és nem véletlenül van itt. és közben nem magyarázza meg, hogy ez tutira azért van, mert ő különleges, és amúgy egy másik világ sarja. Mindannyian azok vagyunk. De ezt a minőséget most a Földbe kell beletenni. Szeretve kell élni. és a törvények alázatában, amiket megismertünk.

A igaz valóság az, hogy itt vagyunk és ezért éppen itt a helyünk, és nem máshol. és ha teljes odaadással tudjuk ezt az életet élni, és alávetni magunkat itt, ennek az életnek, és bár kicsit menekülgetünk néha, de alapvetően tudjuk, hogy nincs tökéletesebb világ annál, ami itt van és most van, akkor van lehetőségünk, esetleg másra. de ezt el kell felejteni. Mert nem az a cél, hogy máshol legyünk, hanem az, hogy itt jól szolgáljunk. Szeretettel, szeretett adva. A szeretet alázat is.

Namaszte