Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
kybitujak képe
Stuart Wilde: Hatodik érzék
2009. július 01. szerda, 8:37 | kybitujak

Fantasztikus könyvet ajánlok nektek! Az Édesvíz kiadó adta ki még 2004-ben és már csak antikváriumból tudtam megszerezni. Stuart Wild : Hatodik érzék című könyve arról szól, hogy hogyan fedezzük fel a belső erőnket.
A hatodik érzék szent energia, amivel a mindentudás állapotához kapcsolódunk. Magasabb tudatossággal és szellemi éberséggel jár együtt. Olyan erő, ami magában foglalja a téren és időn túli dimenziókat is. Segítségével erősebb kapcsolatot alakíthatunk ki végtelen énünkkel. Olyan ezoterikus belső erővel ruház fel minket, amely régen a beavatottak, az ősi bölcsesség tudóinak sajátja volt.

Idézek pár sort a könyvből:

"Néhány , általam tartott szemináriumon elvittük az embereket lovagolni és bekötöttük a szemüket. Azzal, hogy kiiktattuk a látás képességét, segítettünk nekik megérteni az alattuk lévő állat életerejének gyökereit. Azzal kezdtük a lovaglást, hogy két ujjunkat az állat nyakára helyeztük, a nyaki verőér fölé, és hallgattuk a szívét. Amint éreztük szívének lüktetését, szellemileg beleképzeltük magunkat az állatba, és egy pillanatra eggyé váltunk életerejével. Ez egy nagyon különleges és bensőséges érzés. Összekapcsolódtunk azzal a hangtalan érzéssel, amely az állat létezését uralja. Egy nagy kattanással kitárul egy óriási ajtó.

Ha van otthon kisebb háziállatod, vedd fel, csukd be a szemed és hallgasd a szívét. Olyan újdonságot tanulhatsz meg kis barátodról, amelyet még nem tudtál. Beszélni fog hozzád. Látni fogod, hogy a hozzá való kapcsolatod -az, hogy foglalkozol és törődsz vele- bevonja a te saját evolúciódba. Az állat spiritualitása benne van az énedben, Megérted lassan, hogy rád számít spirituális növekedésében. Amikor te nem vagy ott visszatér ahhoz a kollektív állati szellemhez, amelyhez tartozik. Amikor megjelensz, kilép abból a kollektív szellemből, önállósítja magát, és veled van. Ahogy oda-vissza lépked, személyiséget fejleszt ki - ez az első lépés egy önállósított lélek felé."

Hát én ezt a gyakorlatot elvégeztem pekingi pincsimen és elmondhatom olyan semmihez hasonlítható kapcsolatom van ezzel a kis állattal, hogy jóformán szemkontaktussal kommunikálunk. Nyugodtan elmondhatom, eddig ő a legjobb kutyám. És ennek a "kapocsnak" köszönhetően a napokban egy szívUH vizsgálatkor ez a kutya (bár az első 10 percben olyan szinten reszketett mint a kocsonya, és attól féltem, hogy a vizsgálatot sem lehet elvégezni!) egy pisszenés nélkül csak a tekintetemmel kommunikálva kb.5-10 percig mozdulatlanul végig feküdte a vizsgálatot.
Van úgy, hogy ő igényli azt a törődést, amit csak úgy szoktam nevezni: az éteri testünk egybe fonódása. Amikor felkéredzkedik az ölembe és az éteri testem kiterjesztem köré is és így ülünk 5-10 percet csendben, mozdulatlanul.

"A hatodik érzék megadja neked azt az érzékeken túli észlelést, amire szükséged van spirituális utazásod során. Ahogy közelebb kerülsz ahhoz, hogy metafizikailag áthidald a fizi8kai élményt, elfogynak a könyvek és a tanárok. Egyedül kell kísérletezned."