2012. szeptember 26. szerda, 13:24 | Látogató (útkereső)
Kiléptem egy boldogtalan párkapcsolatból több, mint egy éve. Úgy éreztem, hogy nagyon jó döntés volt, végre szabadnak éreztem magam. Felépítettem újra saját magam és nem kerestem új kapcsolatot. Éreztem, hogy most már ideje lenne, de nem akartam erőltetni, gondoltam majd jön. Vizualizáltam, hogy milyen legyen, hogy milyen lesz majd vele, hogy közelebb kerüljek ahhoz, hogy akarjam majd.
Ekkor betoppant az életembe valaki, akire egyáltalán nem számítottam. Az elképzeléseimnek csak néhány tételben felel meg. Úgy gondoltam, hogy egy futó kalandnak megfelelő lehet, így belementem. Annyira akar és szeret a mai napig, hogy én is megszerettem. Majdnem minden tökéletes vele, kivéve a külsőségeket (életkor, önállóság, felnőttség a szó financiális értelmében, műveltség...). Boldoggá tenne, HA... ha nem gondolkodnék minden nap azon, hogy nem-e kéne szakítanom vele és keresni tovább azt, akit elképzeltem magamnak. Az is megfordul a fejemben, hogy maradok vele és majd csak megtalál az, aki majd az igazi lesz, de így nem tudok boldog lenni.
A kérdés az: ő nem elég nekem, vagy én képtelen vagyok szeretni azt, aki nem az elvárásaimnak megfelelő? Én rontom el a dolgot a túlzott elvárásokkal, vagy egyszerűen csak elkápráztatott a pillanatnyi boldogság és beleragadtam egy nemműködő kapcsolatba?
A teljes beszélgetés megtekintéséhez kattints ide!
Kiléptem egy boldogtalan párkapcsolatból több, mint egy éve. Úgy éreztem, hogy nagyon jó döntés volt, végre szabadnak éreztem magam. Felépítettem újra saját magam és nem kerestem új kapcsolatot. Éreztem, hogy most már ideje lenne, de nem akartam erőltetni, gondoltam majd jön. Vizualizáltam, hogy milyen legyen, hogy milyen lesz majd vele, hogy közelebb kerüljek ahhoz, hogy akarjam majd.
Ekkor betoppant az életembe valaki, akire egyáltalán nem számítottam. Az elképzeléseimnek csak néhány tételben felel meg. Úgy gondoltam, hogy egy futó kalandnak megfelelő lehet, így belementem. Annyira akar és szeret a mai napig, hogy én is megszerettem. Majdnem minden tökéletes vele, kivéve a külsőségeket (életkor, önállóság, felnőttség a szó financiális értelmében, műveltség...). Boldoggá tenne, HA... ha nem gondolkodnék minden nap azon, hogy nem-e kéne szakítanom vele és keresni tovább azt, akit elképzeltem magamnak. Az is megfordul a fejemben, hogy maradok vele és majd csak megtalál az, aki majd az igazi lesz, de így nem tudok boldog lenni.
A kérdés az: ő nem elég nekem, vagy én képtelen vagyok szeretni azt, aki nem az elvárásaimnak megfelelő? Én rontom el a dolgot a túlzott elvárásokkal, vagy egyszerűen csak elkápráztatott a pillanatnyi boldogság és beleragadtam egy nemműködő kapcsolatba?