Szoktál féltékeny lenni?

Tegnap délután kimentünk a homokbányába gyakorolni. Csak ő és én.
A jóga bemelegítésem már korábban megvolt. Így fizikailag, mentálisan és azon túlmenően már kész voltam a gyakorlásra.

Nem volt ott más. Amíg kipakoltam kapcsoltam be zenét. Gyorsan ment. Az idő kegyes volt. Még sütött picit a nap, a szél nem fújt. Levetkőztettem. Sajnos picit gyorsan. Aztán óvatosan „felidegeltem” és már túl is voltunk 2 meneten. Nem ment jól. Túl nagy volt a szórás. Pedig úgy éreztem, hogy jól tudok koncentrálni. Nem büntetett engem; nem fájt a tüzelés.

Gondolkodtam, mivel tudnám elmélyíteni a tevékenységet.

Eszembe jutott a Káma Púra című számomra „csodakönyv”. (Ez az egyetlen könyv – legalábbis idáig, amit úgy olvasok, hogy nem akarom, hogy vége legyen. Az első könyv, amit úgy olvasok, hogy nem néztem meg, hány oldalas, nem nézegetem hány oldal van vissza. Sajnos már csak 1-2 nap és elfogy…) A 78-80 oldalon lévő rész jutott eszembe. Amikor megy a tanárnőhöz a srác és kezdődik a cselló óra. Próbáltam átültetni a szituációra.

Kezembe vettem. Elkezdtem simogatni szépen ívelt erős, feszes, kecses idomain, hullámain a bőrt. Még soha sem hallgattam eddig, milyen hangot ad, amikor puhán érintve húzom rajta a kezemet. Halk, és szép. Finom rezgése lesz. Aztán jött az ideg.
Jöttek fel gondolatok. Az íj a nyers erő, az energia az anyagon túlmutatóan. Tekinthetek úgy rá, mint a női princípium. Akkor keresem a férfit. Az kell legyen a figyelem, a kontroll, a tudatosság. Akkor annak nekem kell lennem. A férfi és nő termékenységi táncából a végeredmény, a gyermek: a vessző a célban. De micsoda a vessző még kilövés előtt? Csak a nevéből kiindulva, vagy a „gyémánt a lótuszban” szimbólumra asszociálva az is a férfi princípium kell legyen.

Mennyivel más az íjat megsimítani, mint egy vesszőt. Annak olyan hideg a hegye, bökős karcolós a tollazata…

Ha vissza gondolok az eredeti blog bejegyzésre. Én vagyok az íj, én vagyok a vessző, én vagyok a cél. Tökéletes harmóniában felébresztem magamban a férfit és a nőt. Androgén állapot. Ez mind milyen szépen, kívánatosan hangzik…
De jó lenne pár gyakorlati tanács. Mit figyeljünk? Mire tegyük a hangsúlyt, a vállak helyzete, az elengedés, a beállás, a markolat fogása, a kifutó képzése a kezemmel? Meddig szabad feszítve tartani?Vagy először nem is a „meditációs vonalra” kellene fektetni a hangsúlyt, hanem szárazon a technikára? Hogy jól menjen az elengedés, legyen atomstabil a fixpont? Akkor többet tud lőni az ember, talán gyorsabban beállnak a finom mozdulatok a helyükre. Stb…

Ha az íjat NŐ-ként tekintem, mennyivel más lesz a hozzáállásom. Már nem tárgy lesz a kezemben, hanem az anyagon túlmutató női lény. Akivel össze lehet hangolódni.

„Együttlét” után az íjat leoldás előtt ellenőrzöm. Ha szükséges kezelem az ideget. Megint csak simogatni kell. Vagy inkább dörzsölni… Hasonló, mintha egy nő bőrét kenné be az ember testápoló krémmel. Csak azt nem árt finomabban :D

A másik gondolatom. Ha pálcázom, a hangolódáshoz a manipura csakrához tartom kicsit a pálcát. Ezt megtehetem az íjjal is a vesszővel is. Ennek még nem jöttem rá a lényegére. Miért épp a manipura csakra. Hacsak nem a hierarchia, a tekintély, a tisztelet jelenségek miatt…

És egy friss gondolat. Érdemes lenne Íjászat előtt energetikailag megtisztítani az íjat és a vesszőt is, mint a pálcát.