Volt már spirituális élményed?

Meg is kaptam. Mindig, kivétel nélkül. Akkor is amikor arra sem volt pénzem, hogy ennivalót vegyek magamnak meg a fiamnak, és a szüleimre támaszkodtam. "Ingyen" is kaptam, de én inkább ajándéknak nevezem ezeket, mert ezeket nem kértem, csak "fentről". És megkaptam.

Anélkül, hogy még nagyobb adósságba kellett volna vernem magam, mint amekkorát már addigra teremtettem, tudatlanságból az életemben. és anélkül, hogy hagynom kellett volna, hogy még mondjuk ilyen ezo körökbe is befűzzenek és még több adósságom legyen miatta, mert abban kezdek el hinni, (amiben sokan), hogy ezek majd megmentenek magamtól (a terápiák), és /vagy így meglelhetem a boldogságot. Ezek eszközök, csak, mint minden más.

Már tartok ott, hogy tudjam, MINDEN A RENDELKEZÉSEMRE ÁLL. Csak fel kell lelnem. És az utak nem mindig a megszokottnak tűnők, a mátrix útjai, vagy a sémáimé. Van, hogy csak úgy adódnak és észre kell vennem. Van hogy csak az igény kell hogy megszülessen és ott van, és egyértelmű, mit kell tennem érte. és ez nem mindig a pénz befizetése, sőt, az a tapasztalatom, hogy többségében nem. Hanem valamiféle energiáé, amit önmagunkért és másokért teszünk.

Vagyunk valamilyenek, és azzal, hogy tesszük a dolgunkat adunk magunknak és a világnak, a többieknek. Egyszer a pszichológus barátnőm azt mondta, aki az utam legelején felajánlotta a segítségét (hipnoterápia jártam hozzá, gyakorlatilag ő nyitott meg a befelé figyelésre mentálisan, amúgy 8000 ft/ óráért teszi ezt, nekem szeretetből), amikor azt mondtam, nem tudom, hogy fogom neki kifizetni vagy/és meghálálni a segítségét, hogy "tudod Edit", amikor nekem van szükségem ilyen segítségre, mindig megjön." De nem mindig van szükségünk "ilyen segítségre". Olykor viszont igen. :)

Van, amikor fizetnünk kell, és van amikor nem.

Egyre inkább azt gondolom, hogy a valóságban, az Élő világban nem pénzzel mérik azt, amit adnak, ezért, ha használjuk is a pénzt, figyelmesen kell tennünk. Annyi ember, ahány eset, és fordítva. És aki lelki terápiával foglalkozik, arra ez fokozottan értendő. A kenyér haszna felbecsülhetetlen. De arányaiban viszonylag könnyen lehet egy reláció-rendszert felállítani az anyagi dolgokban, arra vonatkozólag, hogy összehasonlítási alapon, mi mennyit ér. A lelki dolgok már nem így működnek.

Lehet, hogy egyetlen szó átsegít valakit egy krízisen. Lehet, hogy az volt az utolsó löket. És lehet, valakinek évtizedekig szükség van ilyen jellegű segítségére, mire jut valami változásra. És azon felül, bármennyire is ismerjük a pszichológiát, vagy azt a tudományt, amivel segítség nyújtást gyakorlunk, nem lehetünk annyira gőgösek, hogy azt gondoljuk, mi vagyunk, akik valóban tudhatjuk, mire van annak az embernek szüksége.

A pszichológia tapasztalatom alapján, nagyon alapos, jó tudomány ma már, amit lehet jól alkalmazni. De mégis esetleges, és nagyon nagy visszahatása van a segítőre.

Mert a valóságban, az Élet örvényi máshogy működnek. Ott nincsenek segítők és akiknek segítenek. Egyenlőség van, még abban az esetben is, ha nem egyenlőnek tűnik az energiaáramlás. Mert már máshova kifizetted azt, amit ott nem fizettél ki látszólag, vagy később ki fogod fizetni. Vagy mással fizetsz. Az Univerzum számára a pénz mellet még rengeteg "fizetőeszköz" van. Azt hogy számítod át?

Az almafa annyi almát hoz, amennyit bír, és eggyel sem többet, soha. És annyi vizet kap, amennyit, és azon él, boldogan. Ha korhad, akkor is. Az élet törvénye ez, és nem a kiszámíthatóság.

Lehet, hogy meredeknek tűnik, de az a tapasztalatom, működik: ha az vagyok, aki és ezt vállalom, a igényeimmel, szükségleteimmel, erőim gyakorlásával együtt, én úgy érzem, nem tartozom senkinek semmivel. Ugyanis mindent megteszek, ami tőlem telik, ha kérnek tőlem valamit. Adott esetben nemet mondok, mert van, hogy ez a legtöbb és a legjobb, amit megtehetek. :) Nem azért, mert én akarom így. ! Azt teszem, ami a dolgom, és nem megyek túl a kompetencia-határomon. Adott esetben odaadom teljes valóm. Akkor annak van ott az ideje. Ez egy játék, amit érezni kell. Nem kiszámolni, eltervezni és elméletet szülni róla, hogy helyes.

Ahogy JÓL működik, számunkra, úgy helyes.

Mindenki azt adja, amit tud, leginkább magát, vagy magából valamit. És ha tudnánk nem elvárni cserébe, de hinni benne, hogy mi is megkapjuk azt, amire megfogalmazzuk az igényünket és teszünk is érte, még ha nem is látszik éppen logikusnak tűnő, nem lenne szükség pénzre. Mint ahogy valójában nincs is.

De elfogadhatjuk hogy jelen van az életünkben.

Namaszte