Szereted a munkádat?

Ok. Tehát akkor, elég az a felismerésem, hogy ezeket fel kell ismerni és mosolyogva odébbállni ?? :)
Mert amúgy erre a végkövetkeztetésre jutottam.

És a feladat az volt ebben, hogy nem voltam képes felismerni az elfogultságom, hiszékenységem, túlzott és nem célzott bizalmam miatt, a tudatlanságom, hiányos önismeretem és világismeretem miatt. Ezek szerint ezek az okok, amiket felsoroltam, és azzal, hogy most már tudatosítottam, és ezentúl máshogy csinálom, akkor továbbléphettem, ugye? (Mondd, hogy igen!!!!! ) :)

Ami még azért hátravan, hogy észrevettem, hogy bár a felismeréseim útján egyúttal sok mindent el is tudtam engedni, megbocsátani, empátiával kezelni, most, hogy a nem tudatos tetteim következményeivel maradtam a teljes elengedés után, felszínre törtek a negatív érzések, amiket azelőtt elfojtottam, gondolom, és hogy a megbocsátással még van dolgom. Ez nehéz, és azért, mert eddig úgy jártam az utat, hogy közben még tartottam a kapcsolatot az illetővel, de nagyon figyeltem mi zajlik bennem. Úgy, hogy ő folyamatosan ott volt, vagy lehetett, ha akartam kontrollként, könnyebb volt, mondjuk fájdalmasabb is a folyamat. Így kicsit olyan, mintha olyan dolgokat kellene feldolgoznom, amik egy eltávozottal kapcsolatosak. És érdekes, hogy eszembe jutott, hogy 18 éves koromban volt egy nagy szerelmem, akitől nagyon drámaian és drasztikusan kellett elválnom, és túl fiatal voltam ahhoz, h feldolgozzak, elfojtottam szerintem jó részét. És mivel ő külföldre ment haza, tényleg olyan volt, mintha meghalt volna. Még érdekesebb, hogy a műtétem után ő is előkerült (a facebookon) és bocsánatot kért, és megbeszéltük a múltat. Nagyon jó volt.

Nehéz úgy feldolgozni, hogy az illető nincs jelen, vagy nem akar részt venni ebben a folyamatban. Persze egyedül is lehet, tudom. Csak így nehezebb, én úgy érzem.

Namaszte

U.I. :Azt hiszem én az említett lényekre nagyon haragszom. (Mondjuk általában könnyen haragszom a világra :) Lehet, h azért hozott össze a sors egy ilyennel, hogy meglássam, neki is oka van arra, hogy ilyen legyen, hogy megváltoztathatatlan (legalábbis kívülről), és hogy nem lehet mást tenni, csak elfogadni? Azt hiszem azért is ment nehezen az elfogadás megtanulása, mert én meg olyan személyiséggel rendelkeztem, hogy nem tudtam védekezni. Ugyanis ez az eset megtanított rá, és arra, hogy alapjában, nem is kell félni az ilyen emberektől. Mert ha már van tudásom, ismeretem, és elég éber vagyok, h ne keveredjek a játszmáikba, ártalmatlanok. Tehát nem kell haragudni sem. :)