Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
spiritosaurus képe
Szerintem mindegy, hogy maga a szó micsoda, amivel megcímkézi
2012. július 15. vasárnap, 13:50 | spiritosaurus   Előzmény

Szerintem mindegy, hogy maga a szó micsoda, amivel megcímkézi magát, ha az határvonalat húz közte és az élete közt: "Én ilyen vagyok, bezzeg az életem meg olyan."

Nem a szón van a hangsúly, hanem hogy pont olyan sziklaszilárd előítéletet alkot vele magáról, mint amilyet az életről is alkot azzal, hogy "márpedig pénz nélkül semmi nincs", és ezzel rácsok közé tereli magát is és az életét is.

Ilyen állapotban egyébként teljesen felesleges is meditálni, én azt mondom. Ezek a fajta meditációk például meg spirituális gyakorlatok, amikről itt az oldalon általában szó van, számomra is teljesen ismeretlenek. Totál nem tudok olyat, hogy na most leülök és mondjuk a személyiségemet egyesítem kis szigetekkel szimbolizálva magamban. Azt figyeltem meg magamon, hogy az ilyeneknél hajlamos az ego azt gondolni, hogy a létrejött tudatállapotot ő érte el, így csak még szilárdabb alapokat fektet a saját elképzelt létezése alá.
"Elértem a meditatív tudatállapotot..." vagy "Egyesítettem a személyiségrészeim..." esetleg "Megvilágosultam/megvilágosodtam..."
Ezek a legnagyobb csapda mondatok, pedig elsőre is látszik bennük, hogy mennyire ott van az elkülönült énség.

Szóval ilyen szinten nem meditálok én (:D) se soha. Hisz mi is a meditáció? Amikor meditatív tudatállapot van. De amint meditatív tudatállapot van, az az elkülönült én, aki leült meditálni, épp az benne a lényeg, hogy nincs ott elkülönülve, hanem beleolvad a valóságba. Az egységbe, a tudatba, ki hogy nevezi. Viszont, ha nincs ki meditáljon, akkor hogy van meditáció? :) Ott csak a tudatosság van, ami meg mint neve is magában hordozza tökéletesen tudatában van önmagának, nem akar meditálni, hogy megtudja, mi is ő valójában. Ez az ego játéka, hogy addig kutatja, hogy micsoda, amíg rá nem jön, hogy önmagában semmi.:D És akkor durr, kipukkan a lufi :)

Tehát képtelenség a meditációt problémamegoldásra használni. Vagy van meditatív tudatállapot vagy nincs. Nálam ez tök spontán, és amikor épp azt látja valaki, hogy leülök behunyt szemmel mosolyogva, vagy extázisban táncolok a hanghullámokkal, az nem azért van, mert meditálni akarok, meg problémát megoldani, hanem mert valahogy belecsöppentem a meditatív tudatállapotba, és az amúgy sem létező probléma épp magától oldódik. Tehát előbb van a meditatív tudatállapot és csak utána az, amit kívülről úgy érzékelnek, hogy az a meditáció. Pedig az már csak a meditatív tudatállapot következménye. Vagy velejárója inkább. Nem tudom megfordítani a sorrendet, de nem is akarom már, mert ettől függetlenül tudom már hol van az ajtó :) És így szeretem, így a tökéletes. Akarnom sose kell, és meditálnom sem kell tudni, csak azt kell tudnom hol az ajtó. :)

Régen nagyon bosszantott, amikor olvasgattam mások élménybeszámolóit, és húde akartam én is transzban lenni, dimenziókon át száguldozni, meg látni, hogy mi voltam előző életemben, tulajdonképpen semmilyen segédeszköztől nem riadtam meg ezek érdekében, aztán ha véletlenül álmodtam valamit, akkor ezaz, de most már csak vigyorogni tudok ezen :)

És hogy visszakanyarodjak a témádhoz Diamant, ez a korszak is ugyanolyan volt, mint a pénz után sóvárgó. Ha hagyod magad fejlődni, akkor szép lassan túlnövöd ezeket a tudatállapotokat, és utána megy minden magától azon a szinten. Csak az ellenállással lassíthatod a fejlődést. Amint észreveszed, hogy minden egyes pillanat a fejlődésedet szolgálja már önmagában is, nem akarsz majd se meditálni, se nagygórék tenyerén hordozott miss stockholm lenni.

Ja, és a csíkokhoz: nekem két éve szemölcs nőtt a nemesebb szervemre, nem 1, nem is 2... Ráadásul egyetlen nő volt az életemben, vele vagyok azóta is, szóval még csak az se játszik, hogy kicsapongó, hűtlen életvitelem eredménye lehetett volna (bár fejben akkoriban nem voltam kibékülve a szexuális életemmel). Szerintem rosszabb ezzel szembesülni, mint a striákkal... De amint letettem róla, hogy mindenféle sz@rt kenegessek rá, és minden este elmondjam magamban, hogy "ti kis szemetek, még mindig itt vagytok", fogta magát és eltűnt az egész kóceráj. Kvázi gondját viseltem, a törődésemmel életben tartottam őket :) Mihelyst megengedtem, hogy eltűnjenek, el is tűntek. Minden ami keletkezik, el is tűnik egyszer, nincs ebbe beleszólásunk :) Persze természetesen meg kellett tanulnom a személyes leckét is az univerzális mellé, hogy bizony a szex is ajándék, nem követelhetem ki magamnak, és amikor a leginkább azt gondolja az ember, hogy márpedig nekem igenis jár valami, akkor van a legönzőbb pillanatában, igazság szerint ló... se járna akkor neki, és mégis mindig kap egy lehetőséget, hogy tanuljon belőle, és fejlődhessen.

Szóval Diamant, jól ki van ez találva, de nem szeretném magam tovább ismételni, amíg te nem írsz újat, csak Erika még megihletett a kibővítéshez, amiért külön köszönet :D