Még valami. A boldogság, az egy tudatállapot. És szerintem egyáltalán enm biztos, hogy EL LEHET ÉRNI. Hogy nem tudom ez a megközelítési mód végső soron hasznos e. Sokmindenre biztos, ahogy a pszichológia is.
De tudjuk, hogy minden, ami az elmében, az akaratban, az érzésekben stb van, az alsóbb világokban, az csak egy bizonyos pontig fejlődhet. és a boldogság, a szellem, az isten-tudat ez után a pont után van.
Úgy látom ezt, mint valakit, aki megmássza a legnagyobb hegyeket és fákat, és a végén elfogy a kapaszkodód. De látja a levegőben a célt, amit el kaar érni. De amíg meg akarja fogni a levegőt, amíg ott is kapaszkodót keres, csak visszahullik. A szamszara határa a test, az elme. Valószínűleg szükséges minazon képességek kifejlesztése, amit fejlesztünk, valószínűleg elkerülhetetlen. Fel kell mászni a fák tetejére, de aztán... valahogy módszert kell váltani. Az a világ nem ez a világ. Nem igazak a törvények, amik itt igazak.
Máshogy működik.
A csak világa. Csak. ott már nincsenek miértek és hogyanok. Nincsenek kapaszkodók. A dolgok "csak" vannak. De vannak, minden. Én is jónak tartom az álétalad idézett megfogalmazást. Egybevág azzal, amiről írok, és a tapasztalataimmal is. Azzal, hogy a spontán boldogság állapotában tényleg minden volt, csaak másképp. Épp ez volt a legfontosabb, amire rá tudtam csodálkozni. Hálás vagyok, hogy olyan sokáig lehettem ebben az állapotban, hogy sok megfigyelésre volt időm. Az egyik éppen az volt, hogy amikor valami mégis elkezdett kibillenteni ebből az állapotból, akkor (eleinte nagyon könnyen, később egyre nehezebben) csak egy "gombot kellett megnyomnom, és már vissza is billentem. Csak igent kellett mondanom erre az állapotra és figyelmen kívűl hagyni azt, ami kibillentette. nem volt miért, és hogyxan csináljam... csak egy switch....
Valószínűleg éppen a miért és hogyan húzott végül mégis vissza tartósan evilágba. Hogy valahogy nem vettem észre és mégis beindult az elmém, a reakciók, még ha az alsóbb megnyzilvánulások eleinte nem is, de a kérdések, kételyek talán igen. Még ha a félelemnket le is tudtam győzni, valahogy mégis luk volt a rendszeren. És beférkőzözz az elme olyanféle működése, amely ebben a világban érvényes, tehát ezt vetíti ki.
Az egyiptomiak egyszerűen csak a test világában nevezik. Eléggé illúzióromboló, de szeritnem igaz.
A teljes beszélgetés megtekintéséhez kattints ide!
Még valami. A boldogság, az egy tudatállapot. És szerintem egyáltalán enm biztos, hogy EL LEHET ÉRNI. Hogy nem tudom ez a megközelítési mód végső soron hasznos e. Sokmindenre biztos, ahogy a pszichológia is.
De tudjuk, hogy minden, ami az elmében, az akaratban, az érzésekben stb van, az alsóbb világokban, az csak egy bizonyos pontig fejlődhet. és a boldogság, a szellem, az isten-tudat ez után a pont után van.
Úgy látom ezt, mint valakit, aki megmássza a legnagyobb hegyeket és fákat, és a végén elfogy a kapaszkodód. De látja a levegőben a célt, amit el kaar érni. De amíg meg akarja fogni a levegőt, amíg ott is kapaszkodót keres, csak visszahullik. A szamszara határa a test, az elme. Valószínűleg szükséges minazon képességek kifejlesztése, amit fejlesztünk, valószínűleg elkerülhetetlen. Fel kell mászni a fák tetejére, de aztán... valahogy módszert kell váltani. Az a világ nem ez a világ. Nem igazak a törvények, amik itt igazak.
Máshogy működik.
A csak világa. Csak. ott már nincsenek miértek és hogyanok. Nincsenek kapaszkodók. A dolgok "csak" vannak. De vannak, minden. Én is jónak tartom az álétalad idézett megfogalmazást. Egybevág azzal, amiről írok, és a tapasztalataimmal is. Azzal, hogy a spontán boldogság állapotában tényleg minden volt, csaak másképp. Épp ez volt a legfontosabb, amire rá tudtam csodálkozni. Hálás vagyok, hogy olyan sokáig lehettem ebben az állapotban, hogy sok megfigyelésre volt időm. Az egyik éppen az volt, hogy amikor valami mégis elkezdett kibillenteni ebből az állapotból, akkor (eleinte nagyon könnyen, később egyre nehezebben) csak egy "gombot kellett megnyomnom, és már vissza is billentem. Csak igent kellett mondanom erre az állapotra és figyelmen kívűl hagyni azt, ami kibillentette. nem volt miért, és hogyxan csináljam... csak egy switch....
Valószínűleg éppen a miért és hogyan húzott végül mégis vissza tartósan evilágba. Hogy valahogy nem vettem észre és mégis beindult az elmém, a reakciók, még ha az alsóbb megnyzilvánulások eleinte nem is, de a kérdések, kételyek talán igen. Még ha a félelemnket le is tudtam győzni, valahogy mégis luk volt a rendszeren. És beférkőzözz az elme olyanféle működése, amely ebben a világban érvényes, tehát ezt vetíti ki.
Az egyiptomiak egyszerűen csak a test világában nevezik. Eléggé illúzióromboló, de szeritnem igaz.
namaszte