Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Elengedés. Misztikum vagy valóság...?
2012. június 15. péntek, 9:38 | Kovacs74   Előzmény

Nekem ez az elengedés dolog nagyon misztikus volt, sokáig. Kb tegnapig. Nem tudtam hogyan is kezdjek hozzá, mi is ez. Korábban jöttek mentek a barátnők, hol ez hol az volt a válóok. Persze én tökéletes vakságban szemléltem mindezt, mondván ez a világ rendje. Semmit sem tanulván egyik kapcsolatból sem. Aztán valami megváltozott kb 2 éve. Jött egy lány, akivel kozmikus vonzerővel szippantottuk be egymást de 1-2 hónap ismerkedés után futva menekültünk egymástól. Ez így ment 2 évig, ez idő alatt 5 alkalommal bonyolódtunk egymásba. Nem volt semmi különös külső vonzerő, kizárólag egy megfoghatatlan belső misztikum kerített minket hatalmába ha találkoztunk. Aztán egyszer csak tavaly nyáron nem pattantunk le egymásról, hanem jöttek az együtt töltött hónapok egymás után. A kezdeti szerelmes köd mint mézesmadzag elmúltával pedig ahogyan az lenni szokott, jöttek szépen sorba a tanítások. Kiderült, hogy mindkettőnknek rengeteg feldolgozatlan sérülése, gyerekkori emléke és párkapcsolati hordaléka lóg a nyakában mint kolonc, amit mi egymásnak mint tükör tökéletesen meg is muttatunk. De mivel nem fogadtuk el és nem szerettük saját magunkat, ezért idén tavasszal el is váltunk. Akkor úgy tűnt, hogy könnyebb megoldás elmenekülni a párkapcsolat feladataitól és saját magunk megoldatlanságától... Eleinte tagadtam az érzést s más lányok karjaiba futottam de reménytelenül. A feldolgozatlanságaim utolértek s csak rosszabbul éreztem magam egy lány mellett. Egyedül volt valamennyire elviselhető a létezés, de nyugtató teákkal és kényszeres figyelemelterelésekkel, programokkal, sok sok munkával még mindig nem óhajtottam tudomásul venni a helyzetem, ráadásul próbáltam visszatérni az exhez is, sikertelenül, őt magamtól fényévekre eltolva.
Aztán csak nem akart jobb lenni ez a dolog. Jöttek a feldolgozatlanságok egymás után. Először csak éjjelente alvás helyett, aztán már egész nap átjárták az elmémet. Szóval nem volt mese, el kellett végre kezdenem foglalkoznom önmagammal. Feldolgozni amit gyerekkorom óta hordozok magammal s ami minden emberi kapcsolatomban visszaköszönt rám de eddig vak voltam. Miután belefáradtam az ellenállásba s engedtem nekik, szépen egyenként tudatosult minden korlátom, örökségem, hibám, gyengeségem, téves szülői/párkapcsolati modellem, persze természetesen az utolsó kapcsolatom élményein keresztül. A nehezén most már a nagyján túl vagyok, azt hiszem. Az exem viszont egész tegnapig még nem tudtam igazán elengedni odabent. Tegnap este viszont meditatív állapotban átgondolva az egész történetet első percétől az utolsóig, s közben visszavéve az én és visszaadva az ő energiáit majd neki ajándékozva egyben az egészet valahogy úgy érzem, hogy sikerült kikerülnöm a rabságból, még néhányszor megismételve ezt reménykedem a teljes elengedésben. Ez a lány volt az aki megmutatta a fő feldolgozatlanságaimat és aki szembesített a jelenlegi párkapcsolati akadályaimmal úgy, hogy ő cselekedeteivel, viselkedésével tükröt tartott nekem. Ma már valahogy úgy érzem, ez volt a feladatunk egymással, s nem több...
Miután belekezdtem a munkába, hogy dolgozzam magamon, feldolgozzam ami már rég a küszöbön állt, napról napra egyre jobban éreztem magam, újra lettek céljaim melyekért naponta tettem valamit, sportoltam, kiteljesedett ismét az életem, a saját középpontomra rátaláltam. S amikor már ismét olyan energiaszintre hoztam magam amely már szinte sugárzott kifelé, az ex egy szép napon felhívott. Találkoztunk, de kiderült még nem vagyok túl rajta, nem tudtam lazán, tét és elvárások nélkül közeledni felé, így amikor megérezte ezt rajtam (kb 2 perc alatt) nem is fűződött tovább az érzelmi szál. Az "irányított-szakaszt" és hatalmi játékokat pedig nem láttam értelmét alkalmazni mert azt manipulációnak gondoltam, az nem sorsszerű... Így újabb két hét szenvedés után végre tegnap este jutottam el arra a szintre, hogy elindultam az elengedés útján... :-)

Sok sikert mindenkinek aki hasonló feladatok előtt áll!!!