Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Cselekvés egoból, lélekből és a nem cselekvés
2009. június 27. szombat, 12:39 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Kedves Hajni!

Nekem úgy tűnik, hogy mégsem teljesen tiszta benned ez az elfogadás dolog. Egyik mondatoddal azt írod, hogy feltétel nélküli elfogadás, a másikban pedig mégiscsak cselekvésről írsz:

"elfogadó állapot tehát az, amikor elfogadod a jelen pillanatot olyannak amilyen, és nem próbálsz változtatni rajta.
azt mondod:rendben van, beteg vagyok. mindent meg fogok tenni amit csak kell azért, hogy meggyógyuljak."

Amikor elfogadunk valamit annak, ami, akkor abból nem fog születni motiváció, hogy utána mindent meg akarjunk tenni a megváltoztatásáért! Ha elfogadod, hogy beteg vagy, akkor elfogadod a betegségedet és a következményeit is.
Elfogadod, hogy szenvedsz, kínlódsz, fáj és esetleg meghalsz vagy éppen meggyógyulsz. Ezzel jár egy betegség, ezt fogadod el.


Fentebb meg még a beletörődést is belekevered ebbe:

"... a harc ellentéte pedig a beletörődés."

Lehet, hogy a beletörődést összemosod az elfogadással?

Van itt harc, gyógyulni akarás, elfogadás, beletörődés.
Hogy egy kicsit rendszerbe rázzuk ezt a sok fogalmat, nézzük onnan, hogy egy helyzethez kétféleképpen tudunk viszonyulni:

  1. cselekvéssel,
  2. és nem cselekvéssel.


Ha cselekvéssel viszonyulunk, akkor az a cselekvésünk fakadhat a lelkünkből és fakadhat az egonkból is.

A lelkünkből kétféle cselekvés fakad: döntés és elfogadás.

Mivel a jelenlegi életutunk pontosan a lelkünk döntése, az válogatta össze ezeket a feladatokat erre az életünkre, ezért amit még lélekből tehetünk, az az elfogadás. Ez nem is lenne nehéz, hiszen a lelkünk bármit képes elfogadni, az elfogadásnak inkább az egonk szokott gátat vetni!

Az egonkból fakadó cselekvés lehet:

  • harmóniában a folyamattal: például az öngyógyítás önismeret által.
  • diszharmóniában: akarás, küzdelem, makacsság, begubózás, beletörődés, belenyugvás...


A harmonikus hozzáállásnál
, az ego végigmegy egy megismerési folyamaton, ami által megérti, hogy miért történik mindez vele, mit kell ebből tanulnia, mit kell és mit nem kell megtennie. Cselekednie és elfogadnia is kell, mindent aszerint, hogy bevégezze a lélek által megtervezett fejlődési utat, az életútját.

Ha jól fejlődik, akkor egyre tudatosabbá válik és közben felismeri, hogy a saját léte sem valós, pontosan saját magát kellene elengednie, mert Ő a legfőbb problémaforrás! Ezzel az önfeladással térünk vissza Önmagunkhoz, a lélekhez.


A diszharmonikus hozzáállásnál az ego küzd, harcol, amíg el nem fárad, bele nem törik, és végül úgyis áttér a harmonikus hozzáállásra.

Vagyis az ego útja lehet rövidebb vagy hosszabb, mindenképpen az elfogadással és önfeladással fog végződni!


Fontos megjegyezni, hogy a beletörődés és a belenyugvás nem azonos az elfogadással, hiszen ezekben nem történik igazi befogadás a szívbe. Ezek az elme játékai, hogy ne kelljen elfogadni, mert nem képes rá az egonk, de feladni sem akarja önmagát!


Ha nem cselekvéssel viszonyulunk
egy helyzethez, akkor nem teszünk semmit sem, sem kívül, sem belül. Ez egy teljesen passzív állapot, még elfogadás vagy beletörődés sincs benne.
Tapasztalatom szerint ilyet természetes módon nem szoktunk "tenni", de szándékkal elő lehet idézni.

A nem cselekvés tulajdonképpen egy abszolút elfogadás, mert abban még azt is elfogadjuk, ami akkor történne, ha nem gyakorolnánk elfogadást!
Egy bizonyos spirituális szinten ez is jó valamire, de erről most nem írnék, mert nem ez itt a lényeg.