Szerinted mikorra éred el a megvilágosodást?

"Most én vissza lettem rántva rendesen.
Mint ha valami gumikötél rántott volna vissza és csapott a földbe engem.(ezt is érzékelem;)
De úgy hogy koppantam akkorákat hogy nem is tudom jön-e még... ;)
Ennyi ,,hideg-forró víz" biztosan azért van mert így ébredek fel a fizikai világban.
Nem fáj,mert miközben kapom öket sorban értem is hogy miért,és ahelyett hogy belemerülnék az önsajnálatba,inkább azon ügyködöm hogy hogyan maradjak fent a jégtáblán ami idönként megborulni látszik,de tudom hogy olyan helyre úszom vele ami sokkal jobb helyre visz.
Hmmm...!?"

Ezt az élményt nagyon ismerem és olvasva soraid, eltűnődtem, akkor nem-e valamiféle kollektív áramlat részeseiként tapasztaljuk ezt, ugyanis másoknál is láttam hasonlót a környezetemben. Tavasszal, azzal egy időben, amikor a műtétem volt, drasztikus változások történtek több ismerősöm életében is, és ezzel együtt egy szintemelkedés, amit azok, akik érzékenyek, vagy valamennyire tudatosak erre hasonló "fent" élménynek éltek meg, mint mi.

Nekem ez természetesen a műtét kapcsán az az időszak volt, amikor döntöttem, és a műtét előállt, és ami utána követte. Sokáig tartott a Mennyország, és nem én indukáltam valamiféle tudatos állapot-váltóztatással, vagy droggal (bár a kórházban ez utóbbiból jutott elég :), mindenesetre sokáig igyekeztem "fenntartani" , magam, mert azt hittem, az a dolgom.

Most már látom, hogy nem, és nem is tudtam volna, ez csak amolyan "beavatás" volt, amit tudatossá kell tenni, fokozatosan kitisztítva az alsóbb szinteket, és így lehetővé téve hogy integráltan működjünk a földön járás közben a felső világainkkal.

Az élményem, a földre-szállás nekem is félelmetes volt néha, ma is éppen, de ma is volt egy olyan felismerésem, ami mérföldkő lehet a párkapcsolataimat tekintve. Én is remélem, amit írtál, hogy a "visszatérés" már nem ugyanazt a tehetetlen benne levést jelenti ezekben az egós tudatállapotokban, hanem én azt tapasztalom sokszor, hogy inkább a beavatás segítségével, ami valahogy a tudatalattiban állandóan és felejthetetlenül ott van, egyfajta tisztogatás, újra-élés és megértés céljából történnek, és gyorsabb továbblépést eredményeznek. Ezért valószínűleg nem baj, hogy a "földbe csapódtunk", sőt, törvényszerű volt.

Ettől függetlenül olykor teljesen elvesztem a talajt újra, illetve ez a megélésem, a kétely megdönti, és újra élem a poklokból valamennyit, de aztán, ahogy te írtad, (az nagyon tetszik) én is kimászok a jégtábla szélére.

Érdekes. Amikor nem vagyunk sehol, akkor is vagyunk valahol. Mintha az egészet kívülről is lehetne látni. Az eget, a vizet, a jégtáblákat. Még korántsem vagyok elég tapasztalt a tudatállapotok szintjeiben, pedig már nagyon sok alkalommal volt módomban megfigyelni a legkülönbözőbbeket. Fogalmam sincs, ezen ki tud segíteni, szerintem senki, mert hiába olvasol el száz könyvet, nem lehet ezeket a nagyon személyes rezgéstartományokat beazonosítani írások alapján, legfeljebb csak néhány nagy kategóriát.

Furcsa ez a zuhanás, de mintha most máshogy zuhannék. Egyáltalán nem tartom illuzórikusnak a felső világokat, és elérhetetlennek sem, mivelhogy benne voltam jó-párban jó-néhányszor, tartósan is. De abszolút egyetértek veled abban, hogy integrálnunk kell ezeket a földiekkel, és hogy anélkül se jó élet, se megvilágosodás nincs.

Namaszte