Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Michaelita képe
kényelmetlen, de természetes folyamat
2011. december 19. hétfő, 17:34 | Michaelita

Az életünk során sok mindent meg kell élnünk, ez az élet egyik velejárója.
Vannak ilyen élethelyzetek is, amikor a belső ürességet, tanácstalanságot érezzük bennünk elhatalmasodni. Én még azt is megkockáztatnám, hogy ez egy ciklikusan visszatérő minta szerint meg is ismétlődhet. Nagyon rossz érzéseket kelt bennünk, és nehéz az átélése.
Azonban mégsem mondanám azt, hogy ezt csak egyszerűen fogadd el. Hanem inkább azt mondanám, hogy keresd meg az értelmét, a mondanivalóját.

Ahogy a soraidat olvasom és a saját élethelyzeteimre is alkalmazom azt látom, hogy amikor összeméred magadat másokkal, ott csúsznak félre a dolgok. Mindannyian másképp vagyunk jók valamiben. S ameddig a másik emberre figyelek, addig szétszórom az energiáimat, amit arra is fordíthattam volna, hogy csak az éppen aktuális tevékenységre koncentráljak.
Kellően erős belső fegyelmezettséggel, olyan hozzáállással, hogy csak arra figyelek, amit csinálok és nem arra, hogy aki ott van/látja mit szól hozzá, összeszedettebbek tudunk maradni és ha a belső elégedettséget nem is mindig tudom elérni, de legalább tiszta szívvel elmondhatom, hogy mindent megtettem azért, hogy sikerülhessen, ám ha nem sikerült békésen elengedem az elvárásaimat.

Ami még feltűnik, hogy mások megútáltatnak Veled dolgokat. Ez csak azért lehet, mert túlságosan keresed azt, hogy megfelelj mások elvárásainak, nagyon befolyásol a véleményük.
Van amikor jó meghallgatni másokat, de sajnos nem mindig előrevivő a saját szempontunkból.
Vannak olyan élethelyzetek, amikor bátran fel kell vállalnunk azt, hogy mi mit szeretünk csinálni és elengedni azt, hogy ehhez mások hogy viszonyulnak.
Volt, hogy velem is meg akarták útáltatni az olvasást. Amiért nem sikerült, az nálam az olvasás olyan mértékű szeretete volt, hogy annyira eggyé tudok válni az olvasmányommal, hogy megszűnik a külvilág (azt azért megválogatom, hogy mit olvasok, minek "adom oda magamat")
Szóval ha meg tudod tenni, hogy az írást az írás öröméért, az olvasást, az olvasás öröméért, a zenélést a zenélés öröméért szeresd, akkor abból, ahol most tartasz, még bármi is lehet.
(Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy ugyan pl. az olvasmányaimat eléggé tudatosan és kritikusan választom ki, de után már nincsenek bennem elvárások, hanem csak átadom magam az olvasmánynak, hagyom hogy a képzeletem szárnyaljon ahogyan csak akar az olvasottak hatására)

Aztán bennem még megfogalmazódik valami olyasmi is, hogy lehetséges, hogy van egy olyan családtagod (apa, testvér), akivel összehasonlítva önmagadat lelkileg maradtál alul és ezt a régi kudarc élményt kellene újra átélni és feloldani, elengedni, mert már nem szolgál Téged.
Mindannyiónknak joga van arra, hogy ne legyen tökéletes és ne a teljesítményéért legyen szerethető, hanem csupán csak a létezés okán.
Ez a mai társadalmi normákkal ellentétesnek hangzik és az is, de másképp nehéz visszaszereznünk a valódi önbecsülésünket, ha ezt nem tisztázzuk magunkban.

Lehet, hogy más hozzászólónak lesznek használhatóbb ötletei is, nekem ezek jutottak eszembe.