Önmegvalósítás.hu | önismeret, meditáció, párkapcsolat
Domoszlai Katalin képe
Véleményem szerint a stabil én határokkal
2011. december 12. hétfő, 10:06 | Domoszlai Katalin

rendelkező ember jobban tud fejlődni, mint akinél ajtó-ablak nyitva van.

Mit jelent kitűzni és megerősíteni az én-határokat?

Azt, hogy fel kell vállalni, hogy saját magamért akkor tudok a legtöbbet tenni, ha van erőm, lelki és fizikai, egészséges vagyok. A közösségben elvégzett munkám akkor a leghatékonyabb, magamból a legtöbbet akkor tudok adni ha a legjobban vagyok.

Ezért, amikor nehéz helyzetek sokasága jön szembe, rangsorolni kell.

Az egészséges mértékű önzés helyességére a következő példát tudom hozni. Tegyük fel, van pénzed, mikor jársz Te is és a rászorulók is jobban? Ha szétosztogatod és amikor elfogyott a nélkülözés következik be? Vagy ne adj semmit?

Mind a két megoldás szélsőségesen rossz. A jó megoldás az, hogy a pénzt fektesd be és a profitból profitálj Te is és juttass belőle a nélkülözőknek is.

A lelki "tőkénk" ugyanígy működik.

A szerepeinket meg kell haladni ahhoz hogy ez működni tudjon. Aki állandóan a szenvedést, a nélkülözést veszi észre a világban, minden áron, még a másik ember karmája ellenében is megpróbálja a megmentőt eljátszani, vegye észre, hogy saját magát kell megmentenie. Megmenteni saját magát a megmentő szerepébe való beleragadástól.

Az átéléses módszert kiegészíteném a helyes önértékeléssel, önelfogadással de leginkább az önmagam szeretetével.

Mit jelent az igazi, önmegvalósító önszeretet?

Szeretem és elfogadom magam, ott ahol tartok. Szeretem magam, ha hibázok. Nem a hibát szeretem, hanem önmagam.

Gyakori tévedés az, hogy a kritikákat, bírálatokat minden esetben azért kapjuk, hogy gőzerővel dolgozzuk át magunkon azokat a tudattartamokat.

Ha ez így lenne, a megvilágosodás pillanatáig egyetlen percre sem érezhetnénk jól magunkat, szeretetlenségben, a tökéletlenségünk miatti szenvedésben élnénk. Olyan szinten lerombolva magunkat amivel pontosan az ellenkező hatást érnénk el, vegetálnánk a szenvedéseink közepette.

A fejlődés három lépcsőből áll. Először leromboljuk a régit, hitrendszereket, magatartási mintákat, felismerjük a tévedéseinket, változtatunk, eltakarítjuk a romokat.

A második lépcső az új felépítése és megszilárdítása.

A harmadik szakasz, kiélvezem az elért eredményeket, töltődöm mielőtt az újabb szint meghódításába belevágnék.

Amikor az ember szembesül a spirituális útja során hogy évekig önhazugságban élt, hogy az ami rossz az életében azért csakis ő a felelős, hajlamos túlvállalni magát a rombolási szakaszban. A sehol sem tartok ráadásul olyan bevonzásokat produkál, hogy a "fejlett kritikai hajlammal" rendelkező üldözőket is jól bevonzza, nehogy már egy percig is jól érezd magad.

Állj meg.

Ez így nincs jól :-)